Sissi megbetegszik, az orvos külföldi pihenőt javasol neki, és a fiatal királyné Madeirára, majd Korfura utazik. Ez az utazás, a környezetváltozás és édesanyja közelsége jót tesz neki és lassanként felgyógyul. Úgy tűnik, helyrejönnek a dolgok, ő is és Ferenc József is sokat ért az eltöltött évek… [tovább]
Sorsdöntő évek (Sissi 3.) (1957) 166★
Képek 19
Szereposztás
Kedvencelte 56
Várólistára tette 28
Kiemelt értékelések
Ez tetszett a legkevésbé, főleg a vége. Nekem nagyon gyorsan elvágták, és vártam volna, hogy egy kicsivel azért ennél többet fogunk látni. Viszont jó volt nézni a sok különböző helyszínt, Velencével bezárólag, amit volt szerencsém már meglátogatni. :)
Csodálatos harmadik rész, ám sajna lemaradt az első kettő után. Számomra elhúzott és túl meseszerűvé vált. Sissi szomorú betegségének túl sok jelenetet szántak, lényegében a film háromnegyede arról szólt és a hirtelen és csodálatos meggyógyulása is olyan túl sok volt. Persze jobb mintha első lányuk halálát tették volna bele.
Jobban tetszett a végén az olaszoknál tett látogatás.
Rajongok ezért a trilógiáért. De bárcsak tetralógia volna, és lenne egy befejező, negyedik rész! Sok mindent ki lehetett volna hozni még abból. Sajnálom, hogy Romy nem vállalta.
A Romy Schneider-féle Sissi trilógia kultikus film, amit szinte mindenki ismer, sőt sokan ez alapján ismerik Sissit. Bár a látvány, a hangulat tényleg lenyűgöző és gondoskodik arról, hogy a film a nézők a szívébe lopja magát, a szereplők ábrázolásának, valamint Ferenc József és Sissi filmbeli szerelmének nem sok köze van a valósághoz. :) Próbál Sissiről és a Ferenc József iránti szerelméről egy túlidealizált, hollywoodi képet adni. Ráadásul egy-két jelenet már-már nevetségesnek sikerült, például az első filmben, amikor Sissi „horgászik” magának egy császárt.
Népszerű idézetek
Bárónő: Böckl ezredes, küldje el az őrséget a folyosóról.
Böckl: Igenis. Őrség, lelépni! Mars!
Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is
1 | Ludwig (1972) 83% | |
1 | 1 szavazat · Összehasonlítás | |
1 | Sisi (2009) 78% |