Rejtélyek szigete (2006) 51% 35★

Nekem nem nyújtott sem többet, sem kevesebbet, mint az eredeti, ugyanakkor annak másabb, szerintem baljósabb volt a hangulata. Mint történet elég lagymatag, pedig én nagyon szeretem a zárt közösségekről szóló sztorikat. De az is lehet, hogy csak azért éreztem annak, mert lényegében ismertem a cselekményt. Számomra ez egy egyszer nézhető, de semmit nem nyújtó film lett.

A 70-es években készült klasszikus horrorok remake-jei azért indulnak mindig is extrán hátrányos helyzetből, mert a 70-es években készült alkotásoknak van egy olyan különlegesen frusztráló, kellemetlen atmoszférája, ami kifejezetten egyediekké teszik őket. És pont ez teszi őket (legalábbis számomra) a leginkább félelmetessé, és kimagaslóvá. Az 1973-as „A vesszőből font ember” tökéletes példája ezeknek, ami olyan hatással volt rám, hogy napokig rémálmok gyötörtek miatta. Mivel tudtam, hogy ez annak a feldolgozása, tudtam, hogy mire számítsak. Emiatt óriási lelki erőfeszítések közepette sem bírtam rávenni magam, hogy ezt megnézzem. Jobb is lett volna, ha nem is látom soha. Önmagában, szódával talán elmenne ez a darab, de az eredeti ismeretében majdhogynem értékelhetetlen, mivel az egésznek a fő erejét veszik el azzal, hogy főhősünk gyakorlatilag ateista. Legalábbis semmi nem utal keresztyén mivoltára, nem úgy, mint az eredetiben. Aki látta az eredetit, tudja, miről beszélek. Így a vége gyakorlatilag inkább csak az eredetihez való görcsös ragaszkodásnak tűnik, és Cage kiáltása, hogy „Istenem!”, teljesen elveszti a jelentőségét. A film egyébként sem teljesít jól, de nem kívánok azokba belemenni, meg legalább 3-5 évig egyik Wicker Man filmmel sem foglalkozni. Aki teheti, ezt kerülje, és az eredetit tekintse meg.

Érdekes próbálkozás mindgame filmre – mondom úgy, hogy nincs előttem az eredeti film. Az öt csillag az bántó lenne, az öt csillagos filmek semmilyen érzést nem váltanak ki belőlem. Itt tetszett a cselekmény, de olyan direktek voltak a nyomok, ki lettek mondva és nem lett meglepetés a vége így elsőre sem. A feszültség is meg volt, látszott a szaktudás a film mögött, de olyan gondolati űrt éreztem közben. Műfajon belül annyi jó alkotás van, ez meg olyan görcsös.

Annyira igyekszik lemásolni az 1973-ast, hogy közben elfelejt önmaga lenni.
Amint Cage elkezd nyomozni, megjelennek az eredeti motívumai, de a köztük lévő réseket nagyon kínosan magyarázzák, és próbálják horrorelemekkel feltölteni.
Míg az eredeti a keresztény és a pogány vallást állította párhuzamba, addig ez egy ősi, keltákra emlékeztető szektával állítja szembe a semmit.
Edward ugyanis nem vallásos (legalábbis nem mutatja jelét), így ez a párhuzam nem él, inkább arra hegyezték ki karakterét, hogy a lányát keresse.
Gyakran kijön rajta a Cage-rage, elkezd ok nélkül kiabálni és olyan szépen benyom pár nőnek, hogy én éreztem kínosan magam.
A szigetlakók össze-vissza beszélnek, ezzel sem könnyítve meg a nyomozást, azonban eredetileg a zárkózottságot képviselték a kívülállókkal szemben, itt viszont csak azért szövegelnek, hogy kitöltsék azt a másfél órát.
A NC plecsniért érdemes lehet megnézni, de ez tömény zagyvaság és unalom.

Bukásra ítélt projekt a forgatókönyv első lapjától az utolsóig – és talán az egyik első markáns jele annak, hogy Nicolas Cage karrierje a kétezres évek eleji csúcs után menthetetlenül lejtmenetbe állt.

Ami adja magát: remake-elni az 1973-as A vesszőből font embert elvetélt dolognak tűnik, főleg hollywoodi szempontból. Az új, amerikanizált verzió némileg átalakult, a film elhagyta a keresztény főhős és a pogány közösség koncepcióját, ezekből lett egy egyszerűen csak bűntudatos, megkeseredett, de eltökélt valaki… egy nyomozó, egy tipikus Nic Cage figura, meg egy egyszerű női szekta, ami a salemi boszorkányperekig vezeti magát vissza időben. A tartalom helyére tartalmatlanság került, a Rejtélyek szigete immáron semmit sem akar mondani a nézőnek, szórakoztatni akarja, ám mivel nincs igazi tétje, öncélú és unalmas lesz.
A nyomasztó ősi kelta feeling odaveszett, nem sikerült helyettesíteni semmivel – misztikus thriller létére a Rejtélyek szigete semmiféle egyedi hangulatot nem tud felvillantani.
Szerencsétlen módon azonban groteszk is lett: eleve úgy kezdődik, mintha önmaga paródiája lenne, sőt, az eredeti filmhez sehogy sem fűződő nyitóképsorok bármelyik Nic Cage filmből érkezhettek volna az elmúlt 15 évből.
És ha már mindenki Nicje porondon van: a fickó itt teljesen ripacs üzemmódba kapcsolt, a végső változatból már kivágott méhecskés szekvencia önálló életet él a neten, de egyébként is hemzseg a mozi az ő „nagy pillanataitól”. Tudom, hogy sok esetben éppen ettől válik szerethetővé, már-már jelenséggé sokak szemében, de ezen a produkción nincs mire büszkének lennie.

Elhibázott döntés volt újraforgatni az eredeti filmet, nincs sok értelme megnézni.

Jujj! Ez aztán a hideglelős film…