A sorozat egy New York-i terrortámadás utáni nyomozást mutat be. A történet két idősíkon játszódik: a jelen – a Grand Central állomáson történt terroristatámadás – és a múlt – egy 20 hetes kiképzés a Quanticóban található FBI Akadémián – közötti váltások során ismerjük meg hét FBI újonc életét.… [tovább]
Quantico (2015–2018) 34★
Szereposztás
Kedvencelte 11
Várólistára tette 62
Kiemelt értékelések
Ennyi bődületes baromsággal még nem találkoztam egy sorozatba sűrítve. A szereplők irracionálisan cselekednek, éreznek, sokszor egy rész alatt, ami pl. egy nap történéseit írják le, járják meg a mennyet és poklot. A simán kilopunk egy titkosított aktát az FBI épületéből nüansznyi hülyeségeket már meg sem említem. A cselekmény izgalmas, de egy brazil szappanopera is megirigyelhetné a cselekménysorozatot. Egy évad több, mint elég volt ebből.
Ez a 76% nagyon kevés a sorozatnak. Imádom, és szerintem minimum 85%-ot megérdemelne, ha nem is többet. Izgalmas, tempós és nem olyan agyonkreált az egész, mint pl a Pretty Little Liars. Amikor nézem, akkor olyan, mintha az ügynökökkel együtt én is nyomoznék, ha engem is kiképeznének FBI-osnak és nagyon tuti az egész :D
Az Alias óta próbálok valami ügynökös, női főszereplős sorozatot keresni, ami pótolja, de semmit nem találtam. Ez sem lesz az a pótlék, amit kerestem, de nagyon könnyed szórakozást nyújt: Van humor, vannak női badass szereplők és rendesen felépített karakterek, jó kapcsolatokkal és egy agykikapcsoló nyomozás.
Mivel nem sokat tudtam a sorozatról, mikor elkezdtem nézni, féltem, hogy az első részben lenyomják majd a kiképzés részét, pedig engem kifejezetten az érdekelt (imádom a kiképzős sztorikat, na :P), de hála az égnek két szálon fut a cselekmény, ami engem nem zavart, abszolút tetszett a felépítés. Az első évad első felében eléggé a tipikus „na most van egy gyanúsítottunk, de mégse ő az” dologra alapoztak, de mivel nem vettem komolyan, hogy el is kéne hinnie a nézőnek mindről, hogy ő a terrorista, ezért nem zavart. A második felére szerintem még jobb lett a nyomozás része.
Viszont nem is mondom, hogy ez valami komoly sorozat, iszonyatosan szappan, de ellazít, és hát sajnos azok a fránya romantikus szálak is előkerülnek. (Őszintén, a Ryan/Alex irritál a legjobban, Ryan úgy egészében…)
1. évad: 10/9
MÁSODIK ÉVAD: Teljesen szétesett a sorozat. Az első felében még próbálták a visszaemlékezős/kiképzős szálat tartani, ez még tetszett is, de annyira megpróbálták túl csavarni a terroristatámadást, hogy nevetséges lett. Az új szereplők nagyjából semlegesek Harryn kívül. A legszörnyűbb, hogy az évad második felében itt lenne nekünk ez a nagy Trump hasonlat meg összeesküvés-elmélet és olyan semmilyen a nyomozás, hogy az hihetetlen – általában az utolsó két percben besétál valaki random és leteszi hőseink elé az információt, a vége lezárás pedig teljesen nevetséges. Az epilógust megértem, hogy azért írták bele, mert jó eséllyel (ha nem pénzeli valaki mágikusan ezt a sorozatot) ilyen bődületesen rossz nézettséggel nem lehetett volna folytatás, de annyira erőltetett és felesleges. Nem tudom, hogy a harmadik évaddal mit fognak kezdeni…
2. évad: 10/7
HARMADIK ÉVAD: Mivel már csak kegyességből engedtek egy új, rövid évadot ennek a sorozatnak, átmentek egy epizód/egy gonosz felállásba. Az új karakterek közül egy értékelhető (Jocelyn – imádtam a színésznőt a Magicianben is, üdítő volt itt látni), McQuigg csak azért van ott, hogy Alexnek legyen Ryan pótlék, mert hirtelen Ryant és Shelbyt összeházasították az írók, ami enyhén wtf. Egyszerűen semmi kémia nem volt a két szereplő között, és a hirtelen beírt, sután előadott szerelmi háromszög felesleges volt – Ryan még mindig szereti Alexet, és mindig így harangozták be a részeket, hogy mekkora szappan romantika lesz – ami aztán elmaradt magában az epizódokban, de így is sok és értelmetlen volt. Nevetséges, hogy a sorozat végén, az utolsó 5 epizódra hoznak be egy ír maffiafőnököt, mint főgonoszt, amikor világot átszövő terrorista szövetségek ellen mentek a hőseink, annyira antiklimatikus egy vendettával rendelkező helyi maffiózó. spoiler mert egy nő gyerek vagy férfi nélkül nem ember. Meh. Azért egy agylazító akció limonádénak elment, de csak mert hozzámnőttek a karakterek, ezért kegyesen:
3. évad: 10/6
Hála a jó égnek, hogy vége. Az első évad teljesen oké volt, quanticói újoncok, aztán belekeverednek egy terrorcselekménybe, tipikus amerikai ügynökös sorozat, itt még a szereplők is korlátozottan irritáltak csak. A második évadra aztán mindent összekavartak meg túlbonyolítottak, a harmadik évad viszont mintha egy teljesen más sorozat lett volna, iszonyat gagyi volt, idióta fordulatokkal, ekkor már a főszereplő csajt is szívlapáttal vágtam volna fejbe néha, annyit affektált. Eddigre nagyjából egy brazil szappanopera szintjére süllyedtünk.
Az első évadot agyradírnak ajánlom, de a többit ne nézzétek meg.
Népszerű idézetek
Clay: Már öt perce mennünk kéne, majd jön a farmra.
Alex: Várj, na és ha veszélyben van?
Ryan: Harry képzett bérgyilkos. Ő maga a veszély.
Caleb Haas: Eliasszal iszogattunk kicsit, szóval ha nem pont rád nézed, az azért van, mert húszat látok belőled.
Miranda Shaw: De ha látunk valamit, még nem biztos, hogy értjük is. Soha nem tudjuk, hogy a megfigyeltek miért teszik, amit tesznek.
Iris: Two sides to Caleb… How intriguing.
Will: Oh, no. Last four times you called someone intriguing, you ended up having intercourse with them. Please don't. Caleb's my roommate.
Liam O'Connor: Az FBI érdekében…
Miranda Shaw: Érdekes, ezt a mondatot sosem fejezik be, mégis tudjuk mit jelent.