Új Nemzeti Színház épül, a bemutató előadásra egy híres dán rendezőt szerződtet az igazgató úr. A színészek próbálnak, a traktor és az építőmunkások dolgoznak a majdnem kész épületen. Látszólag minden sínen van, sajnos a vonat is, a színház melletti híd iparvágányán. Kissé túl hangos, és… [tovább]
Várólistára tette 7
Kiemelt értékelések
Londonna 
Premier (2006) 45%
Ez engem most elég jó pillanatomban kapott el, szóval felülcsillagozom ahhoz képest, amennyit a józan eszem adna rá… (Avagy, aminek szánták – dogma-film –, annak némiképpen valóban kissé gyenguszka, ám a téma / hangulat / helyszín / az ismerős arcok és terek miatt ez most eléggé kellett nekem, szóval, lekötött. És kiváltotta a kellő izgalmat is, hogy ne unatkozzak.)
Igazából nem is tudom, melyik végénél ragadjam meg a dolgokat, talán a farkánál: nekem bizony ütött a csattanó. Még úgy is, hogy kis belegondolással azért lehet erre már gyanakodni végig. Viszont én most kikapcsoltam az agyam, mélységekben nem akartam töprengeni, csak a pillanatnyi benyomásokat magamévá tenni. Úgy is, mint:
– a helyszín; áááá!… A Nemzeti Színház. A Nemzeti Színház művészbejárója. A Nemzeti Színház portája. A Nemzeti Színház művészbüféje. A Nemzeti Színház liftje. Előcsalogatta az egykori kedves, gyomorbizsergető érzéseket, amikre a mai napig olyan jó érzéssel gondolok vissza. Furcsa, mégis nagyon jó volt újra látni ezeket, különösen a büfét. ♡ Durva, hogy így 15,5 évvel később is milyen élesen sikerült elraktározni az emlékeimben. Jó volt. Még úgy is, hogy a jelenlévők nem voltak azonosak azokkal, akikkel egykor én futottam ott össze, de sebaj.
– az arcok; jajj!… Hát sok ismerős van itt, akiket szintén jó volt viszontlátni. Kovács Zsoltnak örültem talán a legjobban. Az én magyar Jeremy Ironsom egyszerűen nem tud hibázni, ha csak némán ül egy asztalnál és cigizik, nála már az is művészet. Pető Katát érdekes volt egy ilyen szerepben látnom, bár meg azért nem lepett. Anger Zsolt annyira nem számít kedvencemnek, meg itt nem is volt éppen túl szimpatikus fazon, de hozta korrektül.
Jordán Tamás – szerintem – irtó cuki volt. :'D Amikor az orra alá dugják a csajok a Playboyt a portán, hát, rötyögtem nagyokat. :P :D És a végén meg… Jaj, azok a fejek… :D
Udvaros Dorottyát csíptem nagyon ebben a szerepben, a próbákon hatalmas volt a kis beszólásaival. :D Vagyis, inkább úgy mondanám: megvilágosodásaival. :D
Mucsi meg Mucsi. Hát nem tudtam nem vihogni rajta. Szerencsétlent szinte mindig ezek a karakterek találják meg, szóval, már annyira benne van, meg ráérzett, hogy tolja, végtelen természetességgel. Én meg jól szórakozom rajta. :D A csipkebogyó mindent vitt. :'D
Engem egyébként végtelenül lekötött az, ahogy próbálták az előadást, még akkor is, ha a próbák első része még – nem szépítem – dögunalom volt. Junggal és a személyiség-archetípusokkal együtt is. Plusz engem is szörnyen fárasztott a rendező. Nekem is nagyon rá kellett állnom, mit akar mondani. Viszont az etap második részére már sikerült ráhangolódnom, sőt, azt hiszem, megértettem, mit akar mondani a főszereplőjének. Más kérdés, hogy megoldásom nem lenne rá, mert én nem vagyok színész. De egy jó színésznek azért erre rá kéne eszmélnie, hmm.
Amit én nehezményeztem, hogy tkp. csak Kata karaktere „szerepel” színészként, a többiekről annyira nem tudunk meg semmit, még azokról se nagyon, akikről kéne. Van 1-2 sejtetés, de én ezt így, ebben a formában kevésnek éreztem.
Összességében amondó vagyok, hogy műfajában elég gyenge a film, de közel sem nézhetetlen, ha valaki képes a dogmák fogyasztására. És, ha valakit érdekel a színház, meg, hogy hogyan dolgoznak a színészek és a rendezők. Nyilván mindez csak egy kis szeletke, kóstoló, és még csak nem is a kaja legfinomabb részéből, de kóstoló. Ha valaki túléli a film első 20 percét, akkor valószínűleg tovább is menni fog, aki viszont nem bírja, inkább ne nézze. :D
