Kiemelt értékelések

kkata76 

A 10. percben elvarázsolt a kiskölök az angyali képével, David Niven pedig igazán remek volt, de Mifune csak mellékszereplő volt sajnos. A film kissé lassú (legalábbis a mai néző számára); kalandfilm, amely egy japán kisfiú és angol tanítója közötti kapcsolat alakulásáról szól (miközben a tanár kénytelen számot vetni önmagával is). A mellékszálak, illetve a háttérben zajló események igen komolyak és elgondolkodtatóak: egy (dél-kelet-?) ázsiai országban egy ellenálló csoport tagjainak harca a diktatórikus hatalom ellen, akik kétségbeesésükben már minden eszközt bevetnek, hogy kiszabadítsák bebörtönzött társaikat. Erre a háttérsztorira semmiféle megoldást nem kapunk, csak keretként szolgál a fő cselekményszálhoz, de kérdések azért fölmerülnek, és érzékelhető a nyugati hatalmak álláspontja: találkozunk amerikai turistával, német újságíróval és angolokkal is, akik valamilyen formában véleményt nyilvánítanak. Ráadásul az egész történet egy turistákkal teli busz mellett elkövetett merénylettel kezdődik, amelyben ártatlanok is megsérülnek. Úgy tűnik, egyik oldal mellett sem foglalnak állást, de inkább a kormányzat tűnik fel negatív színben, nem pedig a gerillaharcot folytató csoport.


Hasonló filmek címkék alapján