Oroszország-ház (1990) 67% 15★

Ez a film elkezdett a szívemhez közel férkőzni, és bár végül okozott csalódást, de kellemes emlékeket fogok őrizni róla.
Az elején nem akartam hinni a szememnek, hogy tényleg Lisszabont látom-e. A legdaliásabb napjain túljutott angol könyvkiadó azt találta ki magának, hogy itt éldegél, miközben russzofíliájától hatjva, kérlelhetetlenül vissza-visszatér Keletre, ahol élvezi az általánosan magas műveltségi szintet. A két vége a világnak/Európának összeér a klasszikus megállapításban: a portugál a legszebb szláv nyelv. (A kredit Rákóczi Istváné. – Nem mintha egy angolt érdekelnének a helyi nyelvek…) És akkor egy felhevült szónoklat váratlan fordulatot hoz az életébe. Szinte Saramago egyik regényében éreztem magam. Ahogy például egy korrektor gondol hirtelen egy merészet. (Lisszabon ostromának históriája)
Sean Connery nekem sajnos túl visszafogott volt. Néhol már kifejezetten azt éreztem, leesik róla a szerep. Iszákos, bőbeszédűségre hajlamos, de a való világban könnyen megszeppennő értelmiségit véltem látni a figurában. Az alakításban már kevésbé. A történet kibontásában is volt némi bizonytalankodás. Mintha engedték volna menni korlátok nélkül, aztán meg hirtelen észbekapva elvágták az adott jelenetet.
Összességében szabadon bambultam a szabadtéri felvételeken, amit a történet csak időnként zavart meg.