Az Oltári csajok Budapesten játszódó, mai ihletésű romantikus telenovella amiben az Erdész nővérek, három fiatal lány a boldogságot, a sikert és a szerelmet keresi. A három, vidékről a fővárosba költözött lány kalandjai és egy mesés esküvő lehetősége adja a történet gerincét. Angéla, Hajnal és… [tovább]
Kedvencelte 28
Várólistára tette 45
Kiemelt értékelések
Anno nem értékeltem, úgy hogy legyen most (így másodjára).
Nagyon szerettem, és habár a „meghökkentő” fordulatok most nem ütöttek akkorát, azért így másodjára is sok szívmelengető pillanattal és nevetéssel teli filmnézést nyújtott.
Az ízlésemnek azért eggyel több „nyálas” romantikus pillanat és ármánykodós cselszövés volt, de igazából nem volt ez sem zavaró.
És habár elsőre nem voltam kibékülve a végével, most azt hiszem egészen okés ez a lezárás így.
TÉNYLEG spoiler
Eléggé meghatározó ez a sorozat a számomra, Angéla karakterében sok olyan dolgot megismertem, amire eddig szükségem volt. Persze a többi szereplők is mély benyomást tettek rám – hogy jót vagy épp rosszat, az a bejegyzésből kiderül.
Nagyon-nagyon tetszett ez a sorozat! A szereplők nagyon sokszínűek voltak, valakiket nagyon szerettem már az elejétől, valakiket csak a végére szerettem meg, és voltak olyanok is, akik örök utálatomat érdemelték ki. Tetszettek fordulatok, a váratlan események, és azoknak a megoldása is. És ez a sorozat is hozzájárult ahhoz, hogy a magyar filmek/sorozatok is megállják a helyüket a ranglétrán!
Kedvesen csacska, és csak annyira fordulatos, hogy ha hetente egy este tudom nézni, akkor sem vesztem el a fonalat. Csak néha fogom a fejem, hogy lehet ennyi mérsékelten tehetséges színész ebben az országban…
Elkezdtem leírni, hogy kik volt azok a színészek, akik nagyon idegesítőek voltak, de rájöttem, hogy majdnem mindenkit meg kellene említenem. Angéla, Márk és Karola voltak azok, akiknél nem éreztem azt, hogy erőltetett a játékuk. Talán még a Béláé, de ő meg csak simán tenyérbemászóan ellenszenves volt, lehet emiatt elfogult vagyok. Alapjában véve szórakoztató kis sorozat volt, azonban szerintem a vége nagyon el lett kapkodva.
Őszintén szólva vegyesek az érzéseim, ezzel a sorozattal kapcsolatban. Néha a fejemet fogtam, hogy már megint mit művelnek, a következőben meg szurkoltam az adott szereplő boldog végéért. Ennek a sorozatnak hála ismertem meg egy csomó magyar színészt, és más magyar sorozatokat is. Amennyire mondják, hogy a magyar sorozatok nem jók, annyira kötnek le engem ezek a sorozatok. A kedvenc szereplőm Piros volt Lehellel mert az ő barátságuk olyan volt, amit titkon szerintem minden ember akar magának, a tűzön vízen át kitartó. Hajni karakterét viszont egyszerűen nem tudtam megszeretni. Sok volt a nyavalygás nekem az ő részéről. Összefoglalva nekem tetszett, hagyott némi kívánni valót maga után, de remek színészeket tett ismertté és lekötötte a figyelmemet.
Gáz. Zéró személyiségfejlődés, egy helyben topogás. Kb. oda lyukadunk ki, hogy ezek a lányok pont azt is érdemlik, amiket kapnak. És ez jó. Nem igaz? Csak akkor minek filmre vinni? Pláne sorozatot csinálni belőle? A butaságról írt… tragikomédia? Shakespeare forogna a sírjában, ha lenne neki. A vége fele elkezdtem a negatív figuráknak drukkolni, hogy ha már valaki alapból ilyen mély gödröt ás magának, legyen aki be is temesse. Lécci, lécci!
Amúgy pedig felejtsétek el! Hogy létezett, azt is! Láttam már rosszabbat, de jobbat sokkal többet szerencsére. Bánom, hogy belefogtam, de kíváncsi voltam, visz-e valahova. Igen, vitt, bele a még mélyebb, latyakosabb, szúnyogosabb, csípős bogarasabb erdőbe. Jó kirándulást! Vagy kiábrándulást?
Ne haragudj, Márk, de ezt még miattad sem tudom végignézni.
Pedig én megpróbáltam, néha csúszik a romcom, de ez egyszerűen túl naiv, túl butuska és túl sok az ismétlés.
Népszerű idézetek
Lehel: Mert nyerő páros vagytok. Vagyis lennétek, ha egyszer végre párosodnátok.