Nulladik óra (1985) 81% 347★

Hogy ezt én eddig miért nem láttam? Iszonyatosan tetszett a film, ahogy apránként megismertük a szereplőket és a családi hátterüket. Szórakozás mellett még mondanivalója is van a filmnek. Ne ítéljünk elsőre, sosem tudhatod, hogy épp min megy keresztül a másik.
Jó volt látni, ahogy az elején még mindenki utálta a másikat, majd szépen lassan egy csapattá, barátokká formálódtak.

Kicsit azért sajnálom, hogy nem gimis éveimben talált meg ez a film, de összességében mégis talán jobb, hogy most felnőtt fejjel, 23 évesen néztem meg először (és most sokadjára). Azért ez a dilemma, mert gimisként jó lett volna más különceket is látni és talán segített volna túlélni azt a világot, másrészt nekem még most is bőven ad mondanivalót.
Imádom az egészet, a zenéket, a beszélgetéseket, a konfliktusokat, a viccelődéseket, a végét. Hihetetlenül sajnálom, hogy csak egy filmnyi időm van ezzel a csapattal.

Azt pedig kimondottan sajnálom, hogy a mostani tiniknek nincs ilyen film, sajnos szerintem igény sincs egy olyan tinifilmre, amiben 5 kamasz beszélget és üti el az időt egy napon át mindenféle mobil, játék, robbanás és szex nélkül.

Ma miért nem csinálnak ilyen filmeket? Még 30 év múlva is aktuális. Szimpla szórakozás mellett tartalom is van a filmben. Tessék megnézni!

Nem rossz film, a Tökéletes hang első részében hallottam először ennek a filmnek a főcím dalát, és már akkor is tetszett, bár fogalmam se volt róla, mi az a Nulladik óra, de már nagyon kíváncsi voltam rá, és még csak most sikerült megnéznem a filmet, mert fent találtam a SkyShowtime-on. A sztori nem egy nagy durranás, a szereplők szimpatikusak, de nem lettek kedvencek, de azért szórakoztatóak voltak néha, annak ellenére, hogy komoly dolgokról is beszéltek, és azért van mondanivalója is, hangulatos is, meg akár tanulságos is lehetne a mai fiataloknak. A zenék tetszettek, és a sztori sem volt olyan rossz, kár, hogy eddig nem láttam, mert részben szórakoztató is volt. Vernont nagyon nem bírtam, fel kellett volna csak rúgni néha. Annyira utálatos volt néha, főleg Johnnal szemben.

Sajnálom hogy nem korábban láttam, biztos hogy akkor ezerszer jobban tetszett volna mint most, nem azt mondom hogy most nem tetszett mert érdekes volt, humoros is, tanulsága is rendben van de valahogy mégis pár évvel ezelőtt tuti hogy imádtam volna. :D
A szereplők közül Judd Nelson volt a kedvencem de a többiek is jól hozták a szerepüket.
Biztos hogy máskor is megnézem még. ^^

Imádom…. bár én lehettem volna a hatodik tag ebben a Breakfast Club-ban.

Kicsit rosszul érzem magam, amiért nem tudom kellően értékelni ezt a kultfilmet. Számomra kissé lapos és vontatott volt. Az pedig elég irreális, hogy fiatalok ilyen bölcsességekkel dobálózzanak. A szereplők között lévő kezdetleges ellentétek, majd pedig a barátságuk kialakulása érdekes volt, de sokkal több aligha válik maradandóvá számomra.

Ha nincs a Pitch Perfect, lehet, hogy sosem akarom megnézni. Nem is igazán tudtam, mire számítsak, de egészen pozitív csalódás lett belőle. Nagyon érdekes volt végignézni, ahogyan változnak a szereplők egymással szemben, másképp kezdtek nézni egymásra, mikor szépen lassan kiderült mindenkiről a családi hettere. Szépen bemutatja, hogy nem szabadna elsőre ítélni, és hogy sosem tudhatjuk biztosra, min megy keresztül a másik. Különc szereplők, akikről jó volt többet megtudni, de mégsem tudtam megkedvelni egyiküket sem különösebben a végére. Plusz egy kicsit néha már kezdtem elunni, de ettől függetelenül mégis szerettem. A színészi játékot kifejezetten imádtam, akadtak jó poénok is, és úgy összességében örülök, hogy megnéztem, és nem lenne baj, ha készülnének még hasonló filmek. Olyan filmek középiskolásokról, amiknek van tartalmuk, de nem feltétlenül haldoklik benne senki.

Dráma és vígjáték között ügyesen egyensúlyozó tinifilm. Karakterei olyan problémákkal küzdenek, melyek a mai fiatalság számára is jól ismertek (magas elvárások, különcség, családon belüli erőszak, ingatag jövőkép stb.), így ennyi év után is könnyen befogadható darab. Maguk a karakterek is a jól ismert tinifilmes eszköztárból építkeznek, így az iskolai csoportok egy-egy tagját jelenítik meg, akiket hiába választ el az iskolai mindennapokban éles határ, rá kell jönniük, hogy mindannyian egyazon cipőben járnak. Így csakhamar kialakul közöttük egy kapocs, hogy a film végére egy dinamikusan működő csapattá forrjanak össze. Hughes pedig ügyesen zárja le a sztorit: hiába az optimistább kicsengés, felnőtt fejjel sejthetjük, hogy ez az optimizmus lehet csak időleges volt a főszereplők életében.

5 diák, 8 órás iskolai büntetésben, és a végén két szerelmes pár távozik… ó igen, azok a ’80-as évek. Jó problémákat pedzeget a film, de nem elég jól teszi.
spoiler