Két barát vacsorázik egy New York-i étteremben. Az egyik neves színházi rendező, a másik népszerű komikus. Az egyik spirituálisan-szenvedélyesen, a másik tudományosan-ironikusan – eszmét cserél. Világjárásról, metafizikáról, autóversenyről, csótányokról, hegymászásról, a Halloweenről… A… [tovább]
Kedvencelte 3
Várólistára tette 40
Kiemelt értékelések
sipiarpi
Ha az első 50 percet túléljük, igencsak tartalmas, elgondolkodtató beszélgetésbe csöppenünk. Két barát, akik régen találkoztak beszélgetnek életről, színházról, szerepekről, szerepeinkről, az élet értelméről és sok minden másról. A film első felét inkább Andre monológja teszi ki, Wally csak kérdez. Ezt nehezen bírtam és kb az 50. percben kikapcsoltam, mert annyira távol állt tőlem az egész. Aztán erőt vettem magamon és végignéztem, jól tettem.
Mr_Catharsis91
Kicsit megterhelő a folyamatos beszéd és hogy alig hagy egy kis pihenőt a nézőnek. Igazi kamradráma, de akár színházi-adaptációnak is elmegy. Ugyanakkor érdekes a dinamika a két szereplő között. Érezhető, hogy Andre elrugaszkodottabb és szerintem fényévekre van Wally-tól nemcsak a világlátása, de az általa megélt dolgokban is. A film második felében ki is tűnik, hogy Wally némileg kizökken eddigi világképéből és próbál lépést tartani barátjával, több kevesebb sikerrel.
Ugyanakkor az ő szűkebb és földhözragadtabb makrovilágának is megvannak a szerethető pontjai.
Valahol azért szomorú film, nemcsak a benne elhangzott kissé negatív felütést kapó témák miatt, (gondolok itt elsősorban a színházra), hanem az életről alkotott vélemények miatt is. Ugyanakkor pont a sajátos hangulata miatt ajánlott darab, még ha esetleg túl töménynek is tűnhet.
rocketdog
Igazán súlyos, tömény forgatókönyvvel kell szembenéznünk. Az első felében azért, mert Andre végeérhetetlen történetekkel és leírásokkal ágyaz meg nyugodt álmainknak. A második felében pedig már egyik izgalmas és fontos témáról váltanak a következőre, amibe már szeretnénk mi is bekapcsolódni. Pl amikor a tudomány-technológia-ember-elkényelmesedés kapcsolatáról beszélnek, így 40 évvel később bőven lehetne még mélyebbre ásni.
Kamaradráma lévén sem a cselekmény, sem a változó helyszín, sem egy újabb szereplő megjelenésének lehetősége nem töri meg kettejük párbeszédét. Ettől egyrészt állandó a hangulat, másrészt intenzívebb az élmény nézőként. Kíméletlenül egy pillanatnyi szünetet sem kapunk.
Többszörnézős film, leginkább 5-10 évente tudom elképzelni az ismétlő köröket.
Népszerű idézetek
rocketdog
André elmondta, hogy Ingmar Bergman „Őszi szonátá”-ját látta 25 sarokkal arrébb, és ellenállhatatlan zokogás tört rá, amikor Ingrid Bergman így szólt: „A művészetemet éltem, nem az életemet.”
rocketdog
Én ezt úgy éltem meg, hogy életemben először végre tudom, mit jelent élni. Ez nagyon ijesztő, mert ez a halál tudatosságát hordozza. A kettő együtt jár. Ez a lendület visz Walt Whitmanhez, a „fűszálak”-hoz, minden mindennel összefügg, így a halállal is. Ez pedig ijesztő.
rocketdog
Andre: Talán azért nem tudjuk, mi történik ezeken a partikon, mert előadást játszunk. Grotowski többek közt ezért hagyta el a színházat. Szerinte az emberek olyan jól játszanak saját életükben, hogy a színház már felesleges, sőt, obszcén.
Nem csodás, egy orvos mennyire meg tud felelni elvárásainknak? A terrorista a tévében tökéletes terroristának látszik. Olyan világban élünk, amelyben például egy apa, vagy egy művész úgy akar viselkedni, ahogy elvárják tőle. Színészek ők, minden pillanatban tudják, hogy kell viselkedniük, és magabiztosnak tűnnek. Közben persze össze vannak zavarodva, nem tudják, mit kezdjenek az életükkel, önsegítő könyveket olvasnak. . .
Wally: Ezek a könyvek olyan meghatóak, mert kiderül belőlük, milyen kétségbeesetten szeretnénk megtudni, hogyan csinálják a többiek, közben a szerepjátszással az igazi önmagunkat rejtjük el.
rocketdog
A valóság befogadása már nem érték. Annyira az úgynevezett karrierünkre figyelünk, hogy a valóság háttérbe szorul, mert ha a sikerre hegyezzük ki az életünket, nem számít, amit érzünk, amit tapasztalunk.
rocketdog
Boldogok vagyunk az elektromos takarónkkal, és a csirkénkkel, de közben éhezünk, mert el vagyunk vágva a valóságtól. Mert nem látjuk a világot. Nem látjuk önmagunkat, és hogy hatással vagyunk másokra.
rocketdog
Andre: Mert az emberek ma olyan mélyen alszanak, hogy azon kívül, hogy felszínes darabokkal még mélyebb álomba ringatod őket, nem tudom, mire jó még a színház. Ha magadhoz hasonló írók komoly, kortárs darabjait játszod, csak eltompítod a közönséget.
Wally: Ezt hogy érted?
Andre: Hogyan hat a közönségre egy komoly darab, amely arról szól, hogy az emberek elidegenedtek, nem tudnak szólni egymáshoz? Hogyan hat rájuk egy darab, amelyben a világ csupa erőszak? Ettől felébred az alvó közönség? Szerintem nem. Mert az a világkép, amit egy ilyen darabban felmutatsz, megfelel az ő világképüknek. Tudják, hogy az életük és a kapcsolataik fájdalmasak. És a híradóban is látják, hogy a világ tele van borzalmakkal, metró által levágott kezekkel. A gyerekek megölik szüleiket. A darab azt sugallja helyesen látják a világot, nincs kiút, nincs mit tenni. Passzívak és tehetetlenek lesznek.
rocketdog
Az állandó aktivitással az a baj, hogy közben lehet, hogy belül halottak vagyunk. Azért teszel dolgokat, mert fontosnak tartod, vagy csak gépiesen, amiről beszéltünk?
rocketdog
Ha valakivel régóta együtt élsz, az emberek azt mondják: „Nem olyan jó, mint kezdetben, de ez természetes. A szerelem elmúlik. Így van ez.” Én ezt nem fogadom el. Folyton fel kell tenned magadnak a kérdést teljes őszinteséggel: házasság-e még a házasságod? Megvan-e még a szentség? És a munkádban megvan-e még a szentség? Rémisztő dolog ráébredni, hogy azt hittem, élek, de már nem is voltam ember. Csak színjátszó. Nem éltem, szerepet játszottam. Az apa szerepét. A férj szerepét. A barát szerepét. Az író szerepét, satöbbi. Együtt élek valakivel, akit nem is veszek észre. Nem is hallom meg. Nem is vagyok vele.
