Néha gondolok a halálra (2022) 61% 15★

Érdekes volt nézni ezt a filmet. Jól eltalált hangulatjelentés egy mélyen traumatizált emberről.Nem magyaráz, és nem deríti fel az okokat, csak a lelkileg kagylószerűen bezáródott lány próbálkozásait, kapcsolódási kisérleteit látjuk.. És ez pont így jó, jobban átadja a tehetetlenség érzést, ami visszafogja őt. A zene jól eltalált és nagyon passzol a helyére. A színészek játéka egyszerű, jó arányokkal dolgoznak.

Irodaban dolgozo introvertaltak szamara kotelezo film.

Hát, nekem ez (is) túl gyors.
Csókolgatják egymást, aztán megszólal a csaj: „Mesélj magadról!” He? ??!
Hát, én fordítva csinálnám, bocs. Jó sokat kéne beszélnie csórikámnak, hogy egyáltalán csókolgatás legyen belőle. (Intróként meg aztán pláne…)

Plusz a pasas az irodában kiselőadást tartott magáról, akkor vajon hol volt csajszikám füle?… (Csak mert ha engem kíváncsivá tesz vagy érdekel valaki, akkor arra odafigyelek. A leghétköznapibb helyzetekben is, sőt, főleg akkor. Még ha épp csak fél füllel is, de akkor is.) Most akkor vagy nem is érdekelte igazából a csávó, csak elvette az eszét a magányosság és már nagyon kellett valaki, aki után lehet végre sóvárogni, vagy ő is csak szimplán ennyire sz*r*kb*l* mindenbe felszínes ember, csak épp intro kiadásban. Innentől kezdve viszont igazából hidegen hagy az egész.

Vannak kapcsolatok, amik barátságként teljesen jók, netán haverságnak, és úgy tényleg építőek, de párkapcsolatnak nagyon nem alkalmasak… Pláne házasságnak, pláne esetleg gyerekkel…