Napszállta (2018) 46

Sunset
144' · magyar · dráma, történelmi 16

Egy fiatal nő története az 1910-es évek Budapestjén. Egy felnőtté válás története Európa alkonyán, mielőtt a XX. századi civilizáció sötétségbe borult.

magyar

Képek 5

Szereposztás

Jakab JuliLeiter Írisz
Vlad IvanovBrill Oszkár
Susanne Wuesta hercegnő
Molnár LeventeGáspár
Urs RechnIsmael
Tom Pilatha herceg
Christian HartingOtto von König
Dobos EvelinZelma
Bárdos JuditSzeréna
Balsai MóniMüller

További szereplők

Hirdetés

Kedvencelte 5

Várólistára tette 159


Kiemelt értékelések

Thelonious

Még friss az élmény és emésztenem kell, egyelőre egy 7-est nyomtam. Nemes Jeles hű maradt korábbi önmagához és hasonló stílusban készítette el új filmjét. Többen korábban arról panaszkodtak, hogy elnyújtottnak érzik, illetve, hogy mennyire irreális és abszurd, hogy a két és fél óra alatt senki nem képes egy normális kérdésre normális választ adni. Ezek jogos felvetések. A film a Saul fiához képest kevésbé katarktikus élmény, nincs végig kb tériszonya az embernek a horror láttán, mert a horror kevésbé kikerülhetetlen, inkább csak végig érződik a nyomás, a feszültség, hogy sötét dolgok zajlanak a háttérben. Rejtjel Írisz az új Saul, tehetetlenül próbálja irányítása alá vonni az eseményeket, vagy legalábbis csak képben lenni velük, ahogy mi is, de a játszmák mind túlnőnek rajta, részben, mert olyan idők járnak, részben mert sötét titkokról van szó, részben pedig mert nő, és azok ne nagyon üssék bele az orrukat a férfiak dolgába. A történet jóval szövevényesebb és érdekesebb, bár nem mindenhol érteni, hogy pontosan mi és miért történik és a film befejezését egyelőre nem tudom hova tenni, több lehetséges értelmezést is számba vettem, de a Saul fia mindenképp maradandóbb lezárást kapott a szememben. Az operatőri munka továbbra is gyönyörű és a film kiemelkedő aspektusa. Talán most kevesebben fognak zsidózni, bár Nemes Jeles első filmje azért mégis csak a holokausztról szólt, és „a nép” nem felejt… Ez sem lesz senkinek kellemes élmény, de érdemes megtekinteni, magyar filmként még mindig átlagon felüli.

1 hozzászólás
Lali 

Különös film. Nehéz, zavarba ejtő és sok kérdés marad utána.
Néhányra megpróbálok válaszolni.
* * *
Ez a film nekem leginkább az álom fogalmával ragadható meg.
Ráadásul úgy, hogy – mondhatni szándékosan, megtévesztően – egészen valóságosnak néz ki.
Vegyük sorra, mire gondolok.
1.
A már sokat említett és dicsért, tökéletesnek mondott korabeli Budapest ábrázolás nekem nagyon is sterilnek, díszletvárosszerűnek hatott. Az egész hangulat, amit ez a megjelenítés keltett, bennem a valóság helyett egy elképzelt világ szinte tapintható vetítésének az érzetét keltette.
Ahogy az álom is mindig egy behatárolt térben játszódik, és azon kívül nincs felépítve az a világ, úgy itt is azt éreztem, hogy egy nagy felépített játékmező közepén mozgatják nekünk a szereplőket.
Azt nem tudom megmondani, hogy ez a nagyon kidolgozott álvalóság mennyire volt a rendező részéről tudatos cselekedet, de számomra kétségtelen, hogy már ez a városmegjelenítés (külső és belső) is elemelte valahová máshová a nézőt a tényleges (ha van olyan egyáltalán), szokványos valóságtól. Más filmes valóságábrázolásokhoz képest (konkrét utcaképeket és házbelsőket értve alatta) itt számomra egyértelműen az érződött, hogy azon túl, amit látok, nincs semmi.
Meglehet, ennek az érzésnek jó része abból is származhat, hogy a kamerakezelés egyáltalán nem a többnyire szokásos nézegetős, pásztázós volt, ami így tehát illik egymáshoz, és tudatosságot – vagy/és rendkívül érzékeny és pontos tudatalattiságot – is jelent.
A sterilitást a tisztaság is fokozta. Valahogy nem éreztem igazán, hogy ezek az emberek izzadnak, szemetelnek, hogy hámlik a vakolat, kopik a csizma, hogy olykor a földre köpnek. (De lehet, hogy ezt az érzést csak a többi vonzotta magához, nem akarom mindenképp belemagyarázni.)
2.
A hangok rendkívül fontos szerepet játszanak a filmben (csakúgy, mint a Saul fiában). (Nem csodálkoznék, ha díjakat kapna e téren a film.) Állandó és nagyon kiemelt szerepet kapnak a filmben a háttérhangok. Ezek olykor szó szerint a hátunk mögül jönnek, vagy oldalról úsznak be, kifejezetten térbeli élményt adva a filmhez. Ugyanakkor ez a térbeli háttérhang világ megint csak az álomszerűséget élményét erősíti (az olykori alig érthetőségükkel együtt). Ugyanis csak látszatra valóságosak az irányok, valójában inkább egyfajta álomüregben érezzük magunkat, ahol különböző hangokat hallunk, vagy éppen hangok szólnak hozzánk, ahol a hangok iránya és a kamera mozgása néha együtt egyfajta szédülést is eredményez, mert a fejünk össze akarja mindenképp rakni azt, ami nem rakható össze jól. (Mondjuk azt nem tudom, hogy a nagyon fontos háttérszófoszlányok egy feliratos filmen hogyan tudnak megjelenítődni.)
3.
A film történetvonala látszólag egy thrillerszerű valami. Igazából azonban nincs valódi történet. Ahogy az álmunkban is igyekszünk időnként racionálisak lenni (vagy ébredéskor racionalizálni azt), úgy itt is néha-néha mintha el-elkapnánk a történet logikai fonalát, de a következő pillanatban kiderül, hogy nincs teljesen megszőve a történet szövete, csak épp annyira, hogy az elménket foglyul ejtse, és az elkezdjen rágódni rajta. (Magát a történetet most kihagynám a gondolatmenetből, mert ahhoz egyrészt többször is meg kéne nézni a filmet, másrészt spoilerezni sem akarok.)
4.
Ha az akkori világnak az álommal való kapcsolatát nézzük, akkor megkerülhetetlenül Freudhoz jutunk.
És ha Freud, akkor az álmokon túl az elfojtott szexualitás, a szexuális traumák és aberrációk. A szex, mint betegség, mint a világ egyik fő vezérösztöne. És Bécs. Aki és ami Budapesten is ott van.
A spoilerek elkerülés végett legyen itt egy kis lírai betét e ponthoz: Faludy György: Őfelsége a császár
http://dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml… (25. oldal)
A #meetoo nekem nem annyira a nőkről, hanem általánosabban a hatalom ellen való lázadásról szól.
* * *
A film így egy lázadás története, lázadás az ismeretlen sötétség ellen. Amit megpróbál megismerni, elfogadni, megváltoztatni, de az elsodorja őt is.
Írisz, a szem szivárványhártyája, a lélek tükre. Az egyre elveszettebb léleké.
Leiter, azaz létra, ami az ember maga az ég és a föld közötti összeköttetés megteremtőjeként.
Meg tudunk-e maradni embernek egy teljesen irracionális világban?
Sajnos nem mondhatjuk, hogy nem iszonytatóan aktuális a kérdés ebben a világban.
A záróképen a sötétség vermében világít Írisz tekintete. Aki a fény fia, nem tehet mást.
* * *
A film fenti értelmezhetősége mellett azonban vannak problémáim is vele.
Túl hosszú, így néha az álombuborékon kívüli üresség is beszivárog. Persze erre is lehet mondani, hogy a művészi koncepció része, de a szerintem ez már a befogadhatóság ellen dolgozik.
Azt olvastam, hogy a rendező a főszereplő Jakab Juli arcát nagyon titokzatosnak, sok mögöttes réteget tartalmazónak, megfejthetetlennek látja, ezért választotta őt a főszerepre. A választási szempont teljesen rendben van. Akár még Jakab Juli arca is teljesen rendben lenne, ha nem lenne ennyire elkoptatva a film folyamán. Azt gondolom, hogy a világ legkiválóbb színésznőit sem lehetne folyamatosan ennyit és ilyen közelről mutatni a devalválódás veszélye nélkül.
Azt gondolom, hogy szerencsésebb lett volna kisebb filmet készítenie a rendezőnek. Rövidebbet, szikárabbat, kevesebbet fogót, de erősebb fókusszal. (Bár tudom, itt a fókuszálatlanság is szerves része a rendezői szándéknak.)
Összességében, amit elvárok egy művésztől egy műalkotás kapcsán azt itt szándék szintjén teljes elismeréssel elfogadom, és a magam hasznára érteni vélem. Maga a műalkotás, a film ezt a szándékot alapvetően tükrözi és megmutatja számomra, de közel sem sorolhatom a nagy és kiváló filmek közé.
Ugyanakkor megkerülhetetlen film lesz ebből is. Szerintem.
* * *
Már nem szorosan a filmről, de visszakapcsolhatóan.
Egyáltalán nem véletlen, hogy a pszichológiában az irracionalitás, a tudattalan fogalma épp annak nagymérvű társadalmi megjelenése előtt, majd azzal párhuzamosan került a figyelem középpontjába.
A tudatalattit (főként Jungra utalva, gondolva itt), az irracionálist nem lehet figyelmen kívül hagynunk, és csak a tudat bűvöletében élnünk. Sem embereknek, sem országoknak, népeknek.
Ide illik Weörestől egy idézet: http://www.wssz.hu/tartalom/cikk/46981_a_vagyak_idomitasa
Amit a mai világban látunk, azt sem lehet csak a racionalitás mentén megítélni. A racionalitás (legyen az pénzügyi, politikai, gazdasági vagy épp tudományos) túlzott feljebb valósága időnként átcsap az irracionalitásba. Jobb lenne, ha a világunk kevésbé akarna ennyire fejközpontú, haszonközpontú, sőt észközpontú lenni.
Az ember középpontja nem a racionalitásában, hanem az érző lelkében – szimbolikusan: a szívében – van. Ha lemarad a szívünk a fejünk mögött, akkor szétszakadunk, és elveszünk.

sophie 

Hiába, a 35 mm, az 35 mm … arra forgatták, úgy kell megnézni, legyenek olyanok a képek, azokat a hangokat kell hallani, vibráljon csak kicsit, látszódjék a váltás, csúszkáljon a felirat, …

Összességében nekem tetszett, nyilvánvalóan ezt elsősorban a megvalósítás – pazar FILM, na! – javára lehet írni, de arra is, hogy igyekeztem a Saul fiával nem összehasonlítgatni folyton. Kosztüm, díszlet, látvány, jelenetek, figurák, …én ezt elnézegettem volna még egy darabig, eléggé észrevétlenül illant el az a két és fél óra, még akkor is, ha közben már egy kicsit sokalltam néha Írisz arcát közel nézetben. Dehát volt azért ott más is, sokszor egész apró finomságok. Például az a jelenet, amikor egy üvegfalat látunk, azt gondoljuk, Írisz jön velünk szembe, közben pedig ez a tükörképe volt, és éppenhogy a másik irányból közelít. Vagy azok a homályos képek, mert nem ott a fókusz.

Van tehát ez a lány, az a fajta, aki ha a fejébe vesz valamit, azt nyélbe üti nyomban, bármi áron, bármilyen körülmények között. Megérkezik Budapestre ez az Írisz, azt gondolja, egy csodás város csodás kalapszalonjában fog dolgozni, de sorra jönnek elő a nagy kérdőjelek, kezdve ott, hogy miért olyan fontos eltávolítani őt mielőbb . Mi pedig Íriszre figyelünk, de az a sok valami ott van a homályos részekben, a majdnem érthetetlen háttérbeszélgetésekből kihallható szavakban, a soha meg nem válaszolt kérdésekben, az ajtó mögött, amelyen csak férfiak léphetnek be, valami régi történetben, amikor valaki meghalt, valaki megsebesült, valaki pedig az eszét vesztette, egy titkos táncmulatságban, stb, stb.

Van, mit beszélni, beszélgetni róla, de azért nem hinném, hogy benne van egy újabb Oscar-díj.

Fummie

Ugyan ez nem tartozik közvetlen a filmhez, de a közönségtalálkozós vetítésen voltam, és muszáj leírom, hogy Nemes Jeles László és Jakab Juli nagyon aranyos emberek.

Dániel

Először érdekesnek tartottam, hogy az Oscaros filmje után, milyen kevés időt foglalkozott ennek a filmnek az elkészítésével. Majd a film során rájöttem, hogy a forgatókönyv minőségi munkáját jócskán megspórolták. A párbeszédeket elég furcsán alakították ki, maga a cselekmény is számomra elég gyenge volt. Ami a Saul fiában működött dialógus, azt nem szabadott volna átvinni ebbe a filmbe, mert így mesterkéltnek is tűnhet. Önmagában nem lehet értelmezni a történetet. Inkább, amit szimbolizál, annak alapján már érthetőbbé válik. Sok a rejtély benne de nagyon válasz nem érkezik és ez biztosan sok embernél ki fogja verni a biztosítékot. Az operatőri munka hasonlóan kimagaslik, mint amit a Saul fiában is megtapasztalhattunk. Egy filmet azonban nem lehet kizárólagosan az operatőri munka által kiemelni. Nagy butaságnak tartom, hogy egyből ezzel a filmmel nevezünk az Oscarra. Lett volna még miből válogatni… Egy átlagos mozinéző csak nehezen tudja majd befogadni a filmet.

Shauna

Sokak véleményével ellentétben én úgy gondolom, hogy nem annyira rossz ez a film.
Sajnos Nemes Jeles László nem tudta elengedni a Saul fia sikerét és az ott alkalmazott filmezési technikát egy az egyben alkalmazta a Napszálltánál is. A Saul fia egy holokauszt feldolgozás, melyhez ez a stílus tényleg illik, de a Napszállta emiatt a technika miatt enyhén szólva érthetetlen lesz.
Ahhoz, hogy meg is értsem miről is szólt rettenetesen oda kellett figyelnem, hiszen Írisz inkább volt mellékszereplő, mint főszereplő és csak ide-oda rohangált, az eseményeket és történéseket a többi szereplő adata, akiket általában csak perifériásan, kis villanásnyi időre mutatott a kamera.
Ahogy a film haladt előre, úgy lett egyre nagyobb a káosz, mind a filmbeli Budapesten, mind pedig a vásznon. Érthető volt, hogy Nemes Jeles László szerette volna érzékeltetni ezt fejetlenséget, ami az I. világháborúba torkollott, sikerült is neki, de sajnos a film rovására ment, mivel a történet csak nagy odafigyeléssel volt kihámozható és úgy is csak részlegesen…
7 csillagot adok, mert a képi világ, a színek, a kamera mozgások, a zene rettenetesen jók voltak.

brena

Nem birom az ilyen „művész ” filmeket….tovabbra se..

lzoltán

lassú cseppekben kimért száznegyvennégy perc egy belső világ kivetülése amely kapaszkodót keres az őt körülölelő vakságban melyből nyitná szemét de csak fantomo(ka)t lát mely saját retinájáról játssza történetét ahol az égen a lassan gyülekező viharfelhők egyre fodrozódó útvesztőin még át-áttörő napsugarakba kapaszkodni vágyó benső világ örvénylő talajvesztéséből történő feleszmélés dörög rá

2 hozzászólás
Gabriella_Balkó 

7 csillag, mert 1 fokkal azért jobb volt, mint a Saul fia.
Viszont… nincs teljes érzésem a filmmel kapcsolatban. Ahogyan mások is írták előttem, sok kérdést felvet a film, amiket nem válaszol meg. Már az eljén rögtön valami titokra bukkanunk, s mielőtt megválaszolásra kerülne, csak még jobban bonyolódik a történet, és semmi nem derül ki a háttérből/háttérről, amire kíváncsiak lennénk.
A díszlet és a zene jó, a kamerát nem szeretném értékelni, mert nekem ez az operatőri stílus nem igazán tetszik. Soknak éreztem Jakab Juli totáljait közelijeit, főleg amikor csak rémült csodálkozó/csodálkozó rémült tekintettel bámult.

#Lumiere
#Be2Can

4 hozzászólás

Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján