Sira egy szegény varrónő lánya, aki apa nélkül nő fel Madridban. Tehetsége a varrásban hamar megmutatkozik és gyorsan megtanulja a szakmát. Megismeri Ignaciót, akit rögtön elvarázsol a fiatal lány szépsége. A férfiből hamarosan köztisztviselő lesz és közösen kezdik tervezni az eljövendő… [tovább]
Öltések közt az idő (2013–2014) 71★
853' · spanyol · kaland, dráma, romantikus, történelmi, rejtély, minisorozat 12
11 rész (epizódhossz: 87')
Képek 1
Szereposztás
Kedvencelte 24
Várólistára tette 171
Kiemelt értékelések
Ez egy nagyon jó sorozat is lehetett volna, csak a végére eléggé túltolták az ostobaságot, az utolsó rész meg egyenesen hemzsegett tőle, és ez a forgatókönyvíró hibája.
Az még hagyján, hogy 3 perc alatt spoiler csinálnak a csajból, és 4 év alatt annyi minden történik vele, amihez másnak egy emberöltő szükséges, de hogy spoiler. A végén már annyi volt a melodráma és a butaság, hogy minden 5 percre jutott egy hülyeség, persze jó nagy szipogások közepette.
Egyszerűen dühítő, hogy ilyen dolgokra való nem odafigyeléssel veszik el az ember kedvét a nézéstől. Főleg, hogy a színészek nagyon jók, a mellékszereplők is. Adriana Ugarte pedig meseszép, és nagyon jól hozza a szerepét, amit az utolsó részekben jobban is megírhattak volna neki.
A spanyolok drámában jók, de akcióban nem igazán.
Imádtam minden percét…:) Varázslatosan mediterrán hangulata van ennek a filmnek, ha egyszer leülsz megnézni, azonnal beszippant, legalább is engem sikerült hamar megvennie..:)
Elvarázsolt a történet. Nagyon megszerettem a szereplőket. Régen láttam ennyire kellemes, háborús időszakban játszódó minisorozatot. Érdemes megnézni, igazi csemege.
Összességében nagyon tetszett a történet.Szerettem a sok izgalmat, na meg azt, ahogy Sira és Marcus közeledtek egymáshoz.Kedvenc karakterem ennek ellenére talán Rosalinda lett.Éppen miatta voltam kénytelen levonni egy csillagot, ugyanis örültem volna, ha a sorozat végén legalább érintőlegesen megtudjuk, hogy hogy alakult az élete.Remélem, hogy ez a könyvben máshogy van.Már alig várom, hogy elolvashassam.:)
Egyszer láttam belőle talán 5 percnyi részletet és nagyon megfogott a hangulata, így elhatároztam, hogy „majd egyszer”. Aztán @Gelso molytól megkaptam karácsonyi meglepinek a könyvet és olvasás után sürgős nézhetnékem támadt. Nem csalódtam!
A könyv és a film hangulata is nagyon sajátos. Mesélő, magával ragadó.
Nem tudom, milyen lenne önálló sorozatként értékelnem, kizárólag könyvadaptációként tudok rá tekinteni, méghozzá egy nagyon jól sikerült adaptációként.
A színészek egytől egyig tökéletesek az általuk játszott karakterre. Még azok is, akiket én külsőre másképp képzeltem el, lelkükben a regény lapjaiből léptek ki. Fantasztikusan keltették életre valamennyiüket a legszerethetőbbtől a legfélelmetesebbig. Több mellékszereplő is bővebb játékteret kapott a könyvnél, de jellemükhöz hűek maradtak, élmény volt őket közelebbről megismerni. Pl.: Vázquez, Félix vagy João. Az öregasszonyokról nem is beszélve. :)
És magam is meglepődtem, hogy Marcust a lüke bajsza ellenére mennyire megszerettem. :)
A történet viszonylag pontosan követi a könyvet, az apró változtatások nincsenek jelentős kihatással az eseményekre. Az elején volt mindössze két dolog, amit szerintem az akkori Sira nem tett volna meg – a későbbi talán igen. spoiler
Az utolsó részt mondjuk rendesen felpörgették és átírták a könyvhöz képest, de még így is belefért, mindenki úgy viselkedett, ahogy elvártam tőle.
Élmény volt. :)
A könyv után néztük meg a sorozatot a férjemmel. Spanyolul 11 rész, magyarul 8, meg van kurtítva rendesen a magyar változat, kb 2 óra hiányzik.
Ahogy haladunk előre a történetben, egyre inkább eltér a könyvtől. Voltak benne így felesleges plusz drámai szálak, de összességében egész jó adaptáció.
spoiler
Az első rész után nehéz volt elhinni, hogy még jön 7, de aztán meg nehéz volt elhinni, hogy már csak ennyi van vissza. Az utolsó rész második fele kissé összecsapott lett számomra, na meg ez a magyarul 8, spanyolul 11 kicsit megkevert, de nem baj.
Tetszett a varrós része a történetnek, bár néha kicsit hihetetlennek érződött, hogy a nőket a háború idején is ez érdekli legjobban.
Összességében nem volt rossz, de nem tudtam teljesen komolyan venni.
Hát egészen fel vagyok háborodva, hogy magyarul csak 8 rész van…
Remélem, hogy az utolsó azért is ilyen kurta furcsa, mert túlzásba vitték a nyesegetést. Tényleg nem értem, pedig az elején nagyon szépen indult a cselekmény, igazán élveztem.
A történet izgalmas volt, tetszett, hogy nem ugrottunk bele egyből a II. világháborúba. Sira íve is igazán szépen fel lett építve. Ami azonban tényleg vitte nálam a pálmát, azok a jelmezek. Annyira kifinomult és szép volt minden, hogy azt kívánom bár olyan elegáns lenne most is a divat, mint a ’30-as, ’40-es években. Azok a kalapok…! És, hogy ekkor még mindenki magától értetődően tudott táncolni… Hjajj…
Összességében tetszett a sorozat, élvezettel fogok belevágni a könyvbe.
Az első pár rész után el nem tudtam képzelni miről fog a későbbiekben szólni ez a film. De aztán beindultak az események. Fordulatos történet, érdekes karakterek. Összességében jó volt, de nem valószínű hogy valamikor is újra megnézem.
Összességében igen jóra sikerült. Habár meg kell jegyeznem, hogy nekem az első fele nem igazán tetszett. Lassú volt, vontatott, nem kötött le egyáltalán. Nem beszélve a sok eltúlzott taglejtésről, miegymásról, ami miatt nem tűnt igazán koherensnek a dolog. Talán ha eredeti nyelven néztem volna, akkor nem tűnt volna annyira erőltetettnek… És az igazság az, hogy borzasztó szívesen abba is hagytam volna, ha nem a Nézzünk minisorozatokat! kihívás miatt kezdtem volna bele legalábbis részben. Azzal győzködtem magam, hogy legalább nem a semmiért kínlódok ennyit.
De végül is ez később duplán is beigazolódott, ugyanis a kritikus első fele után gyönyörűen beindult a történet, és végre volt min izgulni, szórakozni. Egyáltalán nem bántam meg, hogy végignéztem, mivel a kezdeti sok negatívumot a folytatás maximálisan ellensúlyozta, és végső soron igen szép élmény maradt, így azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy nem sajnálom tőle a 8 csillagot. És megjött a kedvem a varráshoz! :))