Maggie – Az átalakulás (2015) 87

Maggie
95' · amerikai, svájci · dráma, horror 16 !

Wade Vogel, az idősödő középnyugati farmer a túlélésért küzd, miközben a világ többi része összeomlóban van a nemrég kitört zombi-apokalipszisben. Imádott tinédzserlánya, Maggie megfertőződik ezzel a vírussal, ami miatt mindössze néhány hete marad, amit édesapjával tölthet. A farmer úgy dönt,… [tovább]

angol

Szereposztás

Arnold SchwarzeneggerWade
Abigail BreslinMaggie
Joely RichardsonCaroline
Laura CayouetteLinda
Douglas M. GriffinRay
J.D. EvermoreHolt
Rachel Whitman GrovesBonnie
Jodie MooreDr. Kaplan
Bryce RomeroTrent
Taylor Ashley MurphyCandace

További szereplők

Kedvencelte 1

Várólistára tette 56


Kiemelt értékelések

Nihilchan 

Az ötlet tetszett, bár a legelejétől kétséges volt számomra, hogy működőképes lesz-e. Számomra nem igazán volt az. Bármennyire is drámainak tűnt, valamiért nem tudtam komolyan venni Maggie állapota miatt. Nem akciófilm, de még drámának is vontatott. Nem is igazán horrorisztikus, de a hangulata baljós és nyomasztó. A téma elgondolkodtató, de filmként nekem szimplán unalmas volt.

Rebane 

Nagyon jó történet, de lehetett volna rövidebb, ha már ilyen vontatott. A vége nagyon jó viszont!

1 hozzászólás
Lunemorte 

Kíváncsi voltam, milyen lehet Schwarzenegger új filmje és szerettem volna gyakorolni az angol nyelvet is, így megnéztem a filmet. Mit mondjak? Nyomasztó, inkább megrázó mint horror, szerintem egyáltalán nem félelmetes. Kettő dolgot nagyon hiányolok: nem ismeretesek az előzmények, hogy mitől terjengett ez a kór valamint hogy mi lett a történet vége után…Szerintem ezek elég nagy hiányosságok.
Tetszett a lassúság, az hogy más szemszögből mutatja be az eddigi tipikus zombis sztorikat. Ha kicsit jobban kifejtették volna a dolgokat, akkor még 10-es is lehetett volna felőlem. Egyébként kimondottan jól áll Schwarzeneggernek ez a búskomorság, lehetne mindig ilyen! :D

Mr_White 

Atipikus zombifilm. Inkább az eutanáziáról szól, mint a szokásos jön a zombi, hamm bekaplak típusú hentelésről. A rendező találta ezt a nem is olyan rossz amatőr színészt, valami Schwarzenegger, no meg Abigail Breslin, ketten megoldják az egészet a deszaturált háttér előtt. Nem rossz, le kell hozzá lassulni egy kicsit.

balagesh 

Valahol csodálatra méltó, hogy a nagy filmtermelésben minden kombinációra akad példa. Tapasztaltam már számtalanszor, ám a halálos beteg a családban zombis változata még így is meglepett. Az elején próbáltam a fejemben rendbe is tenni, hogy a zombis része alig-alig fontos, a hangsúly a menthetetlen és valószínűleg veszélyessé váló szeretett személyhez fűződő viszonyon van. De messzemenően egyetértek azzal, amit @Kingslayer írt, hogy a kettő egyszerűen nem fér össze. A lélektani drámát állandóan komolyan vehetetlenné tette a zombi háttér. Nekem sem tűnne amúgy rossz ötletnek, hogy a zombivá váláson keresztül mutassunk be valamit, de ez nagyon nem jött össze. Érdekes volt, és talán elgondolkodtató is, ugyanakkor összességében a majd talán legközelebb sikerül kategória.
Ja! És az milyen poén már, hogy a zombilandes kiscsaj zombul be… :D

lipotdorka

Minden mellébeszélés nélkül állíthatom, hogy ez egy jó film. Horrornak nem mondanám, de egy kőkemény karakterdrámának annál inkább.
Úgy érzem, az alacsony költségvetésből mindent ki lett hozva, nem is rosszul. Bár Schwarzi messze nem tartozik a kedvenceim közé, nagyon jól hozta az apa karakterét, aki mindenre képes, hogy megvédje az egyetlen embert, aki még értelmet ad az életének. Hasonlóan jó volt még Abigail Breslin által megformált Maggie is, mint kiderült, nem csak ricsbicset tud játszani.
A zenei és látványi világ nagyon erős, néhol még a TWD-nél is nyomasztóbb hangulatot sikerül elénk tárnia.

Marianna_von_Birken

Szeretem a zombifilmeket, szeretem a drámákat, de ezek elegyét olybá tűnik, nem szeretem. A film jó lett volna, ha a gyilkos kór nem „zombivírus” lett volna, hanem bármi egyéb létező vagy fiktív nyavalya, nem értem, miért volt szükséges ide a zombulás? Valami új? Ne már, ne így, ez nekem olyan, mintha a spenóttal összekeverném a tejbegrízt: mindkettőt szeretem, de egybeturmixolva, bár baromi valami baromi újat kapunk, baromira nem finom és nem kérek belőle. Én már csak olyan maradi vagyok, aki a zombifilmekben azt szereti, amihez hozzá van szokva: agyvelőzabálás, bélkitépés, letépett végtagok rágcsálása, hentelés (lásd: Holtak hajnala (1978) vagy Hullajó, hogy két kedvencemet említsem). Szóval 5 csillag, mert maga a film alapjában véve a jobbak közé tartozik, mert tetszett a képi világ és hogy lassú (szeretem a vontatottságot, igen) és mert jó volt egy ilyen szerepben látni Schwarzie-t; az 5 csillag levonás meg a szerintem totál felesleges zombiskodás miatt.

Szyszyyy 

Nem mondanám rossznak, de nekem túl hosszú volt és ehhez képest semmi extra nem történt benne. Szóval számomra kissé unalmas volt. Bár persze itt nem is az volt a lényeg, hogy nagy akciók legyenek…
Horrornak semmiképpen nem mondanám, inkább dráma.

julcseee 

Hát ebben semmi horror nem volt csak tömény DRÁMA…

King_Diamond

Előre leszögezem, hogy számomra leginkább azért volt unalmas, mert egy nehéz nap után néztük meg, a film kezdetekor még nem éreztem magam nagyon fáradtnak, de kábé a felénél már szunyókáltam. Viszont újranézni nem fogom, mert bőven megmaradt annyi, hogy le tudjam írni a véleményem. Gondoltam/tisztában voltam vele, hogy ez nem egy Holtak hajnala stílusú film lesz. A történet nem volt rossz, a színészek is jól játszottak, külön öröm volt Schwarzeneggert egy ilyen jellegű filmben látni, a zene kellőképpen támogatta a film hangulatát, amiről szintén azt lehet elmondani, hogy lényegében megfogott. Viszont mégis, unalmas volt, de ez inkább a fáradtságnak is köszönhető bizonyos szinten (bár, ha egy pörgős zombis horror lett volna, akkor nem biztos, hogy szunyókálok, de végül is előtte már sejtettem/gondoltam, hogy nem olyan lesz). A magyar szinkron jó volt, bár én szinte végig nem ismertem meg Gáti Oszkár hangját, azt hittem, hogy Schneider Zoltán a magyar hang, tökre olyan volt, mint Laurence Fishbourne-nek a Hannibalban.
Egyszer meg lehet nézni, de én jobban kedvelem a Holtak hajnala, 28 nappal később, Resident Evil jellegű zombis filmeket és persze a The Walking Dead sorozatot.
5/10


Hasonló filmek címkék alapján