Madame Antoine (2016–2016) 9

Ko Hye Rin (Han Ye Seul) egy híres jövendőmondó, akit „Madame Antoine” néven ismernek, és ragaszkodik ahhoz az állításához, miszerint köze van Marie Antoinette-hez, bár ez hazugság. „Jövőbe látó képességét” csakis annak köszönheti, hogy átlát az emberi történeteken magas intelligenciájának és… [tovább]

Szereposztás

Han Ye SeulKo Hye Rim
Sung JoonChoi Soo Hyun
JinwoonChoi Seung Chan
Lee Joo HyungWon Ji Ho
Byun Hee BongKim Moon Gun elnök
Jang Mi HeeBae Mi Ran
Hwang Seung EonKo Yoo Rim
JinwoonChoi Seung Chan

Kedvencelte 2

Várólistára tette 18


Kiemelt értékelések

Shad 

Noh nézzük: Az első sorozat, ahol közel jártam ahhoz, hogy elkaszáljam az egészet.
Történet: Alapjáraton az ötlet/sztori jópofa és pont ezért evett a kefe, hogy mi lett belőle… Az első 7-8 rész pörgős, jópofa. Karakterek jól vannak összerakva, aztán valahol ezután félre siklunk. Történetesen, ahol drága Hye Rimünk rájön, hogy átverték. Mondjuk alapjáraton elég fura, mert szinte mindent tud már addig is. Aztán elindul a kálváriánk…egyik fél folyamat azon agyal most akkor még megy a kísérlet vagy nem, a másik fél meg hogy folytassa-e vagy ne…komolyan szétették az idegeimet vele…ami pozitívum volt, azok az esetek a sorozat közben. Azok dobták fel az egészet, ahogy egy-egy ember problémáit kiboncolták, mit miért is csinál. Rengeteg a szakszó, de mindig meg is magyarázzák így az ember tanul is. Komolyan ezek nélkül lehet simán otthagytam volna az egészet…
Karakterek: Főszereplőkre sok szót nem pazarolnék, a színészi játékkal nem volt problémám, de a karakterek egy pont után veszett idegesítőek voltak (azért itt megjegyezném a 4. részben Sung Joon szájrángása az egész sorozat fénypontja volt:DD). Viszont Jin Woon „I was born to love youuu with every single beat of my heart” ♥♥:D Számomra ő és a Professzornő vitte a prímet. Tüneményesek voltak tényleg..Komolyan nekem az egész nő nagyon szimpatikus és attraktív volt a „korához képest” és hát Jin Woon♥ A másik pártól is kaptunk pár mosolyfaktort , de igazából ők egy centit sem változtak a 16 rész alatt…jah de spoiler.
Kinek ajánlom? hát fene sem tudja, nekem tényleg volt egy 4-5 részes mélypontom. Igazából talán azért vagyok csalódott, mert ebből sokkal, de sokkal többet ki lehetett volna hozni. Azért az első 7-8 rész és az utolsó kettő miatt megérte megnézni, csak azt a nyáltengeres szenvedést kellett volna kivágni belőle. 12 részes sorozatnak tökéletesen elment volna, még ezzel a forgatókönyvvel is:P

4 hozzászólás
Meryl 

Hát kicsit kesernyés a számíze, mert lehetett volna ez egy olyan über jó dorama és elrontották. :( Az egyik legnagyobb hibája szerintem, hogy az utolsó 6 részt azt ki kellene vágni, mintha nem is létezne. Az ok csupán annyi, hogy borzasztóan szenvedtek a végén, az elejének volt pörgése, története, érzelme.. mindene! Nem nyávogtak, nem szerencsétlenkedtek és nem ásták el magukat a szemedbe. :(
Eleinte nagyon szerettem a dokit minden hülyesége ellenére.. a végére már inkább csak legyintettem rá annyira érdektelen lett számomra a nyűglődése. Hye Rim meg a végére annyira irreális karakter lett számomra, hogy az borzasztó. Nem hiszem el, hogy megtudod volna valaki ennyi minden után bocsátani és ennyi mindent bekajálni. Ettől függetlenül nagyon tetszett a kezdeti személyisége és az, ahogy belelátott az emberekbe.
Ji Ho amennyire cuki volt az elején annyira lett idegesítő a végére, borzalmas milyen fejlődésen ment át. :(
Akikben viszont kellemesen csalódtam az Seung Chan és a doki néni, ők értük összeraktam a két kezem, olyan jók voltak együtt. :)
Na mindegy, a lényeg, hogy az eleje nagyon ütős és szuper a vége az inkább egy pacsmag. A Szereplők nem fel felé ívelnek hanem inkább lefelé. Viszont az első 10 rész miatt igazán megéri megnézni, mert azokban van minden mint a mesében. Nevetés, vicc, sírás, lelki trauma, szívatás stb. :) Így aki egy kicsi mazochista annak ajánlom!

a_ndreaa

Talán a vége az, ami kicsit el lett rontva számomra, ettől függetlenül viszont nagyon jó a történet, és a szereplőgárda is. Azt ugyan még mindig nem tudtam eldönteni, hogy Ko Hye Rim vagy Choi Soo Hyun karakterét szerettem jobban, de egy biztos: néha adtam volna mindkettejüknek egy hatalmas pofont. :D Megérdemelték volna.
A sztori jól fel lett építve, és úgy érzem, pont annyi volt, mint amennyinek lennie kellett. Nem nyújtották, mint a rétestésztát, ami külön öröm, mert volt már olyan dorama, ami az ígéretes sztori ellenére is szenvedés volt számomra, és a fentebb említett ok miatt „elkaszáltam”. Itt szerencsére nem állt fenn ez a helyzet, ami miatt külön köszönet a készítőknek. :)

Luki

6 rész után kaszát kapott. Az egyetlen pozitívuma a színészi játék, de az sem képes ellensúlyozni az idióta történetvezetést, és a förtelmesen bugyuta „tudományos” kísérletet.


Népszerű idézetek

Meryl 

A szerelem egyszer az egekbe emeli az érzelmeinket, majd a pokolba taszítja.

Meryl 

Ko Hye Rim: Úgy kitakarítok, hogy a ragyogásba belevakul.

Meryl 

– Doktor úr, maga pszichológus. El kell érnie, hogy megnyíljak. Legalább ennyit nem tenne meg értem?
– Nem akarom. Miért is nekem kéne kinyitnom a szíve kapuját? Ki is az az illető, aki nem lát? Maga. Saját magával kell megküzdenie. Magának kell kinyitnia.


Hasonló filmek címkék alapján