Kill Me, Heal Me (2015–2015) 91% 67★

Hihetetlen, hogy már kétszer láttam ezt a sorozatot, mégsem írtam hozzá értékelést. Valószínűleg azért, mert nincsenek rá szavak, mennyire imádom. :)
Fantasztikus történet. Egyik pillanatban sírsz rajta, majd nevetsz, aztán pillázol, mikor kiderülnek a dolgok, végül csak a bamba mosoly marad az arcodon. :)
Zseniális karakterek és színészek. Ji Sung-ba visszavonhatatlanul beleszerettem! Zseniális ahogy a személyiségeket megformálja. Mintha tényleg különálló személyek lennének. :) Jung Eum-ot bírtam, bár néha azért zavart a sok sipítozás. Seo Joon-t pedig itt ismertem meg, azóta is imádom, akár Oh Ri On-t, IQ bajnok MMA harcost, vagy éppen egy hatalmas vállalat alelnökét játssza. De tény, hogy ilyen oppát és is ezer örömmel elfogadnék magamnak.
Zene: telitalálat.
Nem akarom túlrizsázni. Tessék nézni, nézni, nézni!

Őszintén bevallom, az első kb 6 rész alatt csak azért tartottam ki, mert tudtam, hogy jobb lesz… nagyon nehezen viseltem Jung Eum-ot, pedig a She Was Pretty-ben már láttam, tudtam, mire számítsak tőle, de most egyszerűen annyira elvette a kedvem a sorozattól a visítozásával, hogy néha kivettem a fülest és csak néztem a történéseket XDD Aztán megszoktam, illetve azt hiszem, normalizálódott a harsánysága :DD Ji Sung-gal most találkoztam először és biztos, hogy nem utoljára! :)) Tényleg remekül formált meg több figurát – ebből volt, akit imádtam első perctől, volt, aki kissé inkább idegesített és volt akire egyre kíváncsibb voltam. A végére természetesen mindannyiukat nagyon-nagyon megszerettem! :)
Seo Joon fantasztikus volt, őt imádtam minden pillanatban! :) Milyen vicces, hogy a két sorozat ennyire közel van egymáshoz és úristen, mennyire más a karaktere! XDD

Ez a rettenetesen izgalmas alapötlet nagyon sok lehetőséget adott a készítőknek és szerintem remekül kihasználták ezeket. Lányommal néztem régen pár videót személyiségzavaros emberekről, de számomra annyira hihetetlen és megfoghatatlan ez az egész állapot, és hát némelyik videóban annyira kamunak tűnt az egész… Itt a sorozatban azt éreztem, hogy hiteles és érthető – nyilván nem tudom így laikusként megítéli, de így tudnám legjobban elképzelni. És tetszett a megoldása is spoiler

Örültem, hogy – jó kdramás szokás szerint :) – a végére fokozatosan csökkentek a bonyodalmak, nem lett ügy Chae Yeon-ból, a cégvezetésből, Alex-ből, igazából még spoiler
Kifejezetten tetszett a végén a könyvesboltos jelenet, azon nagyot nevettem :DD

Szóval nem lett hatalmas szerelem, de örülök, hogy megnéztem végre :) neomuneomu :))

Szerintem mindenki elmondott már mindent előttem:) Ji Sung egyszerűen zseniális…mindegyik személyiség tényleg teljesen más volt, más hangszínnel/kinézettel/gesztusokkal, ezt eljátszani.. le a kalappal:) Én szerettem Hwang Jung Eum-t , eddig két sorozatát láttam és mindkettőben nagyon tetszett, bár tény hogy mindegyikben sokat sírt:D az megy neki:P a Bimil-ben ráadásul pont Ji Sung partnere volt ♥ jó kis páros:) Rengeteget nevettem, kivételesen a mécses nem tört el nálam, ettől függetlenül voltak tényleg nagyon érzelmes részek.
Oh annyit még hozzá tennék, nagyon tetszett, hogy a pszichológián volt a hangsúly. A Hide Jekyllel ellentétben itt nagyon jól kijött, hogy tulajdonképpen az alteregók ugyanúgy az ember része és mikor „meghal” nem eltűnik csak beépül az emberbe. Örültem, hogy nem vonták be jobban a másik nő szált és a vállalatot. Féltem, hogy el fogja vinni a sztorit , hála égnek nem így lett:)
Ne riasszon el senkit, hogy mindenki azt írja zsepi kötelező:) legalább annyi vicces jelenet van, amihez zsepi kell, mint amennyi szomorú:) Mindenképp megéri:)

Szerintem én már mindent le írtam ahogy néztem .Most csak annyit Jung Eum elsőre meg fájdította a fejem de aztán már megszoktam .Nagyon ügyes volt Ji Sung . Ezt a sok személyiséget el játszani SZUPER jó volt Yo Na Oppá .Mindegyiket szerettem .És a bátyót is . Park Seo Joon t jó volt ebbe a szerepbe . Egy jó párszor megölelgettem volna .És bravó a gyerek szereplőknek ! És a szebbnél szebb daloknak amik segítették hogy el eredjen a könnyem .Ez nálam 10 csillagos . Kedvenc közé ment . Már régóta váró listán volt . Örülők hogy végre láttam és csak ajánlani tudom és fogom is.

Sokat gondolkodtam, milyen értékelést írjak, a csillagokon kívül.
A sorozat szerintem zseniális, a színészi játék is csúcs, nagyon sajnálom, hogy Kim Young Ae ilyen korán elhunyt, nagyon jól hozta az elnök asszony karakterét, olyan igazi boszorkányosan, le a kalappal előtte, hogy súlyos betegen is tudott magas színvonalon játszani, szerintem ez az igazi elhivatottság.
A sorozat vége felé, amikor az emlékek visszatérnek a főszereplőkben: elkezdtem összezavarodni, hogy ki mikor kinek a rokona és ez hogy kapcsolódik az eseményekhez, de a legvégére kitisztult minden. Na és a lavór! Persze csak virtuálisan… :) de én még ennyi sírás-rívást nem láttam sorozatban… Cha Do Hyjun és személyiségei. Oh Ri Jin (origin) muzikálisan zokog, de néha még Oh Ri On (orion) is könnyezik. Ezt nem negatívumként mondom, hanem csak, hogy mennyi érzelem van a sorozatban. Persze, hiszen erről (is) szól a történet: az elfojtott érzelmekről. A zenét majdnem elfelejtettem: az Auditory Hallucination, annyira beveszi magát a füledbe, hogy a múlt héten egy teljes napig szólt a fejemben… :)

Másodjára is ugyanúgy tetszett, mint elsőre. Egyértelműen a top5 legjobb koreai dorama között van nálam. A Ji Sungtól eddig látott alakításokat mind szerettem, de mind közül ez a kedvencem. Zseniális, hogy mennyire hitelesen alakítja az egyes személyiségeket. Közte és Hwang Jeong Eum közt működik a kémia az is biztos. Hiába tudjuk, hogy ők mind egy személyiség igazából, ennek ellenére én külön-külön is megkedveltem őket, különösen Shin Se Git. Szívfacsaró, amikor egyenként távoznak a személyiségek. :( Azok közé a doramák közé tartozik nálam, ahol hol sírtam, hol nevettem, hatással van az emberre."Jó" példa arra, hogy milyen drasztikus következménye lehet annak, ha valakit kiskorában bántalmaznak, mind az áldozat szempontjából, illetve az esetleges „szemtanú” szempontjából is. Az OST még mindig hihetetlenül jó! Különösen az Auditory Hallucination. A főszereplő pároson kívül érdemes kiemelni még a Park Seo Joon által alakított Oh Ri-Ont. Nem lehet nem sajnálni egyoldalú szerelme miatt. spoiler Ahn titkár is kedvelt karaktereim közé tartozik, Cha Do-Hyunnak inkább barátja és támasza volt, mint alkalmazottja. :)
Nagyon jó volt újranézni, biztos, hogy még jópárszor elő fog kerülni nálam ez a sorozat.

Azt hiszem, hogy a 20 rész alatt a színészek elhasználhatták volna az osztályom éves zsebkendő készletét, pedig mi is nagy fogyasztók vagyunk ám…
Ennek a sorozatnak nagyon jó az alapötlete, ebből született egy egész jó forgatókönyv és még a castingot is sikerült nem elrontani. A koreai sorozatok kb 90%-át nyugodtan jelölni lehetne a romantikus könyveknél is használatos 'chick-lit' jelzővel. Semmi mást nem akarnak, mint szórakoztatni, néha talán megríkatni, de aztán úgy is minden „boldogan éltek, amíg meg nem…”. Ez a Kill me, heal me-ben sincs másként, csak itt éppen egy érdekes alapkoncepció van – főszereplő pasink, Cha Do Hyun, D.I.D.-ben, azaz multiplex személyiségzavarban szenved. És ebből rengeteg mindent ki lehet hozni és tulajdonképpen mind a rendező, mind pedig a forgatókönyv író meg is tette, amit lehetett.
Hét személyiség – egy ember, pontosabban egy színész. Ji Sung remek választás volt, nagyon tehetséges színész, hihetetlen jól alakította nekünk a kisgyermek Cha Do Hyun-t (NANA-t), az erős és védelmező Shin Se Gi-t, a szuicid hajlamú, finom és intelligens Ahn Jo Sub-ot, a rettenetesen irritáló, viszont baromi vicces Ahn Jo Na-t (Jo Sub ikertestvére, és lány!!) és a totálisan lökött, de szintén nagyon humoros Perry Park-ot. Ez még csak öt személyiség: a hatodik az egy epizód erejéig megjelenő Mr. X, hetedik pedig a karakter saját maga, a felnőtt és D.I.D.-ben szenvedő Cha Do Hyun. Mindegyik karakter kidolgozott, egyedi, saját gesztusokkal, hanglejtéssel és magassággal, mimikával etc. egy csomó olyasmivel, amit csak maga Ji Sung tud(ott) „előállítani”. A személyiségek könnyebb felismerése végett külső jegyekben is mutattak nekünk különbségeket, mint pl. a hajviselet, öltözködés, szemüveg. Abszolút kedvencem Jo Na. Ji Sung úgy eljátszotta nekünk a tipikus szöuli, XXI. századi kamaszlányt, hogy az valami hihetetlen. Persze voltak túlzások, de amúgy valóban ilyenek tudnak lenni, és így tudnak „rajongani” az „oppájukért”. Zseniális volt.
Egyébként az egész pszichiátriai kórkép nagyon tankönyvszerű. Ezt úgy értem, hogy a személyiségek megfelelnek a leggyakoribb személyiségeknek, amiket feljegyeztek, valóban ennyire egyediek tudnak lenni, valóban az esetek nagy részében a személyiségek, még ha tudnak is egymásról, de arra nem emlékeznek, hogy a „másik” mit csinál(t). Valóban a fejfájás a leggyakoribb tünet, és valóban gyógyszeresen nem igazán kezelhető.
Hwang Jung Eum játszotta Oh Ri Jin-t. Nem rossz, nem rossz, de azért valami még hiányzott… bár nem a kiabálás, mert azt ő is nagyon tud. Az a baj, ill. nem baj, csak általános tendencia, hogy túlsúlyban vannak az igazán tehetséges férfi színészek Koreában. Legalábbis szerintem. Ráadásul ebben a sorozatban tényleg a férfi főszerep az igazán ütős, és hát amellett női főszereplőként nem lehet igazán mit villantani. Ott volt, tette a dolgát, az egész történet szempontjából fontos szerepe volt, de játékilag Ji Sung-hoz képest semmi. És ez valahol teljesen érthető, hisz neki hét szerepe volt, amit el kellett adnia nekünk… Szóval Jung Eum itt abszolút le lett játszva, mindamellett, hogy Ri Jin karaktere megvolt, kerek volt, nem is lehetett volna vele többet mit kezdeni.
Aki még nagyon jó volt, és teljes egészében tetszett, ahogy a karakterét hozta az Park Seo Joon, aki Oh Ri On volt, Ri Jin testvére. Nem feltétlenül a tipikus módon, de ő nagy „cukker” faktor volt a sorozatban. Teljesen elhittem a karakterét, bár az utolsó részek valamelyikében behozott gondolat spoiler nagyon hangulatromboló volt nekem. Illetve ez, hogy egy oppának (értsd nőnemű gyerek bátyja, mert ugye a szerelmes lányok is így szokták hívni a párjukat, ill. a fangirlök imádatuk tárgyát) mindig igaza van, rá hallgatni kell, „mert én mondtam” hozzáállás azért helyenként kiverte a biztosítékot.
A mellékszereplők közül nem emelnék ki külön senkit. Egyformán mindenki játéka tetszett.
De akkor miért csak hét csillag?
Azért, mert nyújtott volt, mint a rétestészta. Pont gyönyörűen az egész, mindenestül el lett volna 16 részben is. Másrészt rengeteg volt a szerintem felesleges „visszapillantás”. És bizonyos magas érzelmi töltetű részek még a megszokottnál is hosszabbak voltak spoiler. Ugyebár ázsiai barátaink nagyon szeretik a sorozataikban ugyanazt a jelenetet nyolcvan kameraállásból megmutatni, folyamatosan ráközelíteni, de ezt mindenféle vágásokkal tarkítva… Hát ebből itt is volt egy jó pár. És minduntalan az volt az érzésem, hogy csak azért, hogy meglegyen az epizódok 61 perces átlaghossza. És akkor itt még visszautalnék az értékelésem kezdőmondatára: a zsebkendő. Azt szerettem volna írni, hogy én nem hittem volna, hogy látok egy sorozatot, amiben többet sírnak, mint… de rá kellett jönnöm, hogy amit bármely sorozatomban én „sokat sírnak”-ként aposztrofáltam, az ehhez képest kis szipogás. Én még szereplőket ennyit sírni nem láttam. Értem, hogy nagy az érzelmi töltet, feszültség, hogy ez így is jön ki, mind a női mind a férfi karakternél. Még azzal sincs bajom, ha egy férfi sír. Na, de megtöltenék a Balatont, ha ezt a könny mennyiséget felfognánk….!!
Összesítsünk.
Megnézésre ajánlott, egyszerre fog az ember szipogni, ahol kell és fetrengeni a röhögéstől. Rengeteg tipikus sorozatos csavarral operál, de ez nem zavaró. Ji Sung játéka remek.

Nem tudok újat mondani azon kívül, amit @Röfipingvin is leírt, engem remekül kikapcsolt és szórakoztatott ez a sorozat. Hamar megszerettem a karaktereket, Cha Do Hyun személyiségeit is (főleg Shin Se Git, de úgy istenigazából nem tudnék választani, még azt a „mean wench” Ahn Jo Nat is), Oh Ri Jint, és végül Oh Ri Ont. Ő volt a második nagy kedvencem, vele sokkal könnyebben azonosultam, talán az írói vonal miatt, nem tudom. Lényeg a lényeg, nagyon jó történet volt nagyon jó karakterekkel (te jó ég, amikor Jo Na került képernyőre, biztosított volt a káosz), és még ha néhol a hajamat is téptem az időhúzásért és a rossz kérdések feltevéséért, azt hiszem, sokáig emlékezni fogok erre a sorozatra. Ennyi nevetést és sírást rég láttam akármilyen sorozatban/filmben, viszont még mindig imádom, ahogy a koreaiak képesek ezeket a jeleneteket drámaivá (és vice versa) fordítani.

IMÁDTAM és IMÁDOM! Minden egyes képkockáját, minden egyes mondatot és mindent! Az egyik legjobb sorozat a világon és nem csak a k-drama-kon belül. :)
Adott egy férfi, akinek egy gyerekkori trauma miatt 7 felé szakadt az elméje, és így 7 különböző személyiséggel kell együtt élnie, akik akkor jönnek elő, amikor a főszereplőnk a legkevésbé számít rá, illetve amikor a legkevésbé alkalmas. Megnehezítik az életét. Ám egyszer csak megjelenik egy nő, aki megpróbál neki segíteni, és mindeközben megismerkedik az összes személyiséggel és valamilyen szinten mindegyikkel kapcsolatot alakít ki.:) A színészek hihetetlenül jók, a humor nagyon ott van és a romantika is. Tény, hogy a végére iszonyatosan sírós lesz, de szerintem ellehet tekinteni mellette, mert a humoros részek kárpótolnak mindenért. Egyszer sírsz, utána nevetsz, ezek után pedig pillangók gyűlnek a gyomrodba. Csak ajánlani tudom mindenkinek, nem csak annak, aki k-drama rajongó. :)
(UI.: Az angol feliratot javaslom, mert a magyar valami förtelmes xD)

Imádat :).

A téma miatt csak most néztem meg, pedig a három főszereplő nagy kedvencem. De már az első rész után tudtam, hogy nem lehet abbahagyni.

Akit érdekel a pszichológia, szerintem simán nézze meg, de ha nem vonzódsz ehhez a témához a színészek miatt akkor is érdemes megnézni. Ja és szerintem nagyon jó arányban van a filmben a komolyság és a móka. Klassz lett.