Gyógyító szerelem (2020–2020) 31

It's Okay to Not Be Okay / Psycho But It’s Okay · 사이코지만 괜찮아 / Saikojiman Gwaenchanha
75' · dél-koreai · dráma, romantikus, vígjáték, sorozat, rejtély 15
1 évad · 16 rész

Moon Kang Tae egy pszichiátriai osztályon dolgozó ápoló, akinek feladata a betegek állapotának lejegyzése, és a váratlan helyzetek kezelése (pl. ha a betegek agresszívek vagy elszöknek). Az istenek kellő fizikai erővel, kitartással, karizmával, jó reflexekkel, kiváló empátiával, vonzó külsővel… [tovább]

koreai · angol
koreai · angol
koreai · angol
koreai · angol

Képek 290

Szereposztás

Kim Soo HyunMoon Kang Tae
Park Kyu YeongNam Joo Ri
Seo Ye JiGo Moon Young
Oh Jung SeMoon Sang Tae
Lee EolGo Dae Hwan
Jang Young NamPark Haeng Ja
Kim Chang WanOh Ji Wang
Jang Gyu RiSeon Byul
Kim Mi KyungKang Soon Deok
Park Jin JooYoo Seung Jae

További szereplők

Kedvencelte 19

Várólistára tette 41


Kiemelt értékelések

Theana 

Nagyon különleges sorozat ez. Végigjárja egyfajta fantasy hangulat a csodaszép ost és a képi világ által, és mindig van benne valami mesés, ami elemeli a realitástól, mégis nagyon valóságos. A lélek mélységeiben jár, értelmez és keresi a gyógyulást és a fejlődést, a továbblépést. Engem nagyon sokszor megríkatott, ahogy a főszereplőink ki akartak törni a kalitkáikból és az igazi énjüket meg akarták találni. Örök téma, minden generáció, minden kor beszélni fog róla amíg a világ világ. A különböző történetek és mesék újraértelmezése is fűszert ad neki, ha lehet ilyet mondani, egy kissé morbid és nem annyira optimista látásmódot mutat, de nagyon tiszta és világos. Minden epizódot külön-külön kellene elemezni, annyira összetett és sokrétű. Abszolút megérdemli, hogy a velejéig elemezzük. Egy kis remekmű.

Egyértelműen a karakterek a legnagyobb erőssége. Itt aztán baromi jól átjön, hogy minden ember több, mint aminek látszik először. Ennek nagyon szép íve van a 16 epizód alatt.
Seo Ye Jinek valami díjat most már! Nagyon testhez állt neki ez a szerep, minden megrezdülésében Moon Yeong volt, fergeteges ez a nő. Én az elejétől fogva nagyon szerettem (kivéve amikor a kést végighúzta a tányéron:) auch fül), hatalmas figura, nagyon szórakoztató egyéniség, mellette aztán nem unatkozhat az ember! Egyre jobban megnyílik mások előtt és felé, és próbál csiszolni saját magán. Számomra nagyot ütött, hogy észre sem vette, mennyit segít másoknak. És a mosolya… mintha a szívével mosolyogna a színésznő. Gang Tae-vel egyértelműen 2020 párja!!
Gang Tae egy csupaszív kisgyerek, ő is nagyon sok könnyes pillanatot okozott a hozzáállásával. Az önzetlen és áldozatkész attitűdje csodálatraméltó, az pedig még inkább, hogy nem fut el, bármi történjék is. És a folyamat, mire elér ide…
Sang Tae ennek a sorozatnak a másik kis csillaga, nélküle biztos, hogy nem lenne ennyire értékes. Nagyon sokszor könnybe lábadt a szemem, amint néztem a karakterfejlődését. Oh Jung Se 100%-osan megérdemelte ezt a szerepet, zseniális volt.
A többi szereplő is mindenképp hozzátett a sorozathoz, mindegyik különleges volt a maga módján. A doki, a cipős bácsi, a sálas néni, az alkoholista srác, stb. (Mondom én, hogy lehetne ezt elemzni…)

A cselekmény is érdekes, az írói szál engem külön megfogott. Nagyon tragikus, néhol nagyon átment thrillerbe, de a morbid történetekhez ez passzolt is. Szerintem nem annyira nehéz rájönni, ki ő, azért a készítők elhintettek pár olyan pillantást és megjegyzést a részek alatt, hogy rá lehessen jönni. Mégis amikor fényre derül az igazság, olyan nagy hangsúlyt kap, hogy elbizonytalanodtam, hogy én ezt hogy nem tudtam! Pedig tudtam. Érdekes a cselekményszál, na.
A 14. epizódig nagyon szépen kerülte a klisés jeleneteket, Moon Yeong karaktere ezt mindig kinyírta, nagy örömömre, és a 15. részben egy kicsit megijedtem, hogy ennyi volt és bedobnak egy olyan lépést, amit a romanikus dorámák legalább 80%-ban láttunk már, de végül nem ment el abba az irányba, aminek nagyon, nagyon örültem. spoiler

Az ost ehhez megfelelően szomorú és olyan thrilleres, Moon Yeong jelleméhez hűen pedig kicsit dilis, de imádom mindegyik darabját, nagyon egyediek. Az órás az abszolút kedvenc, annyi vicces jelenet volt alatta!

Az illusztráció kissé szokatlan, tim burtonös, de mindenképp különleges ábrázolás. Nekem is kellenek azok a könyveeek! A jelmezek gyönyörűek, még a furák is jól álltak Ye Jinek.
Szerintem semmiképp sem szabad ezt a sorozatot felszínesen nézni, mert mint már mondtam, nagyon mély és részletekbe hatol. Minden mögött van valami ok. Nekem például ezért sem tetszik ez a magyar cím. Megint tök felszínesen álltak hozzá, mert ez nem csak a szerelemről szól, hanem a szeretetről… de azt nem lehet úgy eladni, hah?… Magyarra is simán le lehetett volna fordítani az angolt, nem lett volna baj, ha túl hosszú. (Más netflixes filmnek is van ilyen hosszú címe, mint annak a levelesnek is.)

Nem tökéletes, de engem ez a belső mondanivaló és a karakterek annyira megfogtak és lekötöttek, hogy igazából holnapra valószínűleg el is felejtem a hibáit. Viszont ettől függetlenül, egy nagyon, nagyon, nagyon erős nyolcas. Vagy kilences. Még alszom rá egyet.

Mellesleg, nagyon idegesített, és nem tudom, tényleg fogalmam sincs, hogy miért figyeltem mindig erre, de Moon Yeong körme HOGY változott más színűre óráról órára?
Végül nem lett kedvenc, de ezt a sorozatot biztosan nem felejtem el.

8 hozzászólás
Dreamborder 

Na, ez nálam egy b@zi nagy 10-es. :D
Imádtam, az első perctől az utolsóig. Sokat könnyeztem és szomorkodtam rajta, de annál többet kacagtam és mosolyogtam. :))
Imádtam a betegeket, a gondozókat, a történeteket, a mesék tanulságait, magát a sztorit, a zenéket, a ruhákat, a látványt, a örök kedvenc mellékszereplőinket, de leginkább ezt a hármat. <3 Olyan jó volt a kémia a színészek között, hogy csak na!! :) Különlegesség, hogy itt a kettő helyett három főszereplőnk is volt és valahogy tökéletesen megtalálták az egyensúlyt, hogy mindenki megkapja a neki járó időt. :)
Hatalmas nagy pacsi mindenkinek és most megyek BTS felvételeket nézni. :D Biztos jó volt a hangulat a színfalak mögött. :P

Ps.: a kedvencem akkor is a szarvas volt :'D

barbikaunatkozik 

9,5 csillag egy bizonyos dolog miatt az utolsó két részben, ami elég zavaró volt. Pedig enélkül 10 lenne.

Nagyon vártam ezt a sorozatot. Ehhez mérten magasak voltak az elvárásaim, ami leginkább a főszerepekben tetszelgő színészek miatt alakult így. Mert őszintén szólva a fülszöveg , nem igazán nyerte el a tetszésem. Még szerencse, hogy szembe jött velem az első trailer, aztán a következő, majd az azutáni. És meg kell mondjam, azok alapján nem erre számítottam. De nem baj, mert a végeredmény a lényeg, ami egyszerűen, játszi könnyedséggel az idei év eddigi legjobbjává tette. Nagyon nagy kedvencem lett már az első rész után az egyediségével.

Igazából a történet nem túl nagy ívű. Adott egy Kang-Tae nevű fickó, aki mind munkáját, mind magánéletét tekintve ápoló/gondozó. Számára a világot autista bátyja, Sang-Tae gondozása jelenti. Ám egy nap éppen aktuális munkahelyén felbukkan testvére kedvenc mesekönyv írója, az extrém viselkedési jegyekkel és még extravagánsabb ruhatárral rendelkező Moon-Young, aki rögtön szemet vet a lefolytások között élő Kang-Tae-ra. És ha valami Moon-Young-nak megtetszik, azt minden áron megszerzi. Miközben egymással való felemás viszonyuk alakulgat, fellebben a fátyol a régmúlt történéseiről, és nem várt irányba tereli a trió sorsát.

Nagyon tetszetős volt, hogy minden rész egy-egy meséhez kapcsolódik. Hol valóban létezőhöz, hol pedig néha nem túl modoros írónőnk kiadott történeteihez. Ezek a kis elbeszélések általában főhőseinkhez illetve néhány esetben az OK Pszichiátria egy-egy betegéhez kötődnek. Mindnek jelentősége van és súlyos mondanivalója, amivel nem csak a szereplők, de a nézők is gazdagodhatnak. Nem kell félni, ettől nem lesz epizódszerű az egész, sőt.

A sorozatnak, mint már említettem, három főszereplője van: Kang-Tae, Sang-Tae és Moon-Young (valamint idő közben belép sokak nagy kedvence, Mang-Tae is ^^).

Kang-Tae első látásra kissé sótlan, unalmas karakternek tűnhet, de a felszín alatt kemény problémákkal (az elején még nem) küzdő férfi, aki igazából megrekedt a gyermekkorában, ami enyhén szólva traumatikus volt. Mindig hideg, kimért és nyugodt személyiség, aki nem mutatja ki érzelmeit, hiszen egész élete során azon kellett aggódnia, hogy meg ne bántsa vele testvérét. Nem is csoda, mennyire zavaró számára drága írónőnk felbukkanása, aki próbál egy kis színt vinni unalmas mindennapjaiba a maga néhol elég extrém módján. Számára az érzelmek egy új skálája nyílik meg, és izgatottan várjuk, hogy éli meg azokat a történet előrehaladtával. Világ életében csak mint Sang-Tae öccse létezett, így hatalmas előrelépés volt számára, hogy valaki végre önálló individumként tekint rá, mi több, férfiként, ez pedig először zavaró, majd imponáló lesz számára. Nem mondom, hogy minden pillanatban szerethető a figura, de nagyon is átélhető az öröme és szenvedése, a szándékai, tettei megérthetőek. Hatalmas utat tesz meg az első résztől az utolsóig. Szinte mintha kicserélnék, de remekül van szemléltetve, mik vezették el idáig. Azért az alatta a fagyos természet alatt csak úgy izzik a láva. És az a féltékenységi roham meg a vallomás… legenda a pali!

Ha már felhoztam a legendás féltékenységet és a vallomást, akkor semmivel sem marad el mellette Moon-Young, aki egyébként kedvenc női karaktereim sorát erősíti első megszólalása óta. Ugyan van a karakterben ellentmondás, hiszen az egyik részben tényként emlegetik, hogy ASPD-je (Antiszociális személyiségzavar) van, míg a történet második felében inkább a szülei negatív ráhatásáról beszélnek. Ez egy kicsit homályos, de tekintsünk úgy, mintha nem az lenne, csupán felvett személyiségjegy, amit sajnos volt honnan látnia. Drága írónőnk nem könnyű eset, ami hányattatott gyermekkorából fakad. Lobbanékony, manipulatív, kiszámíthatatlan, mások nem igazán érdeklik semmilyen szinten. Ha valami megtetszik neki, akkor arra úgy tekint, mint egy számára gyártott termékcikkre. Ebből fakadóan kleptomániás is. Érzelmei ezen túl nem nagyon vannak, és látszólag nem kifejezetten zavarja ez. Azonban igazából egy ijedt kislányt rejt a kemény páncél, amit tetéz folyamatos divatos, ám az elején elég sötét ruhatárának kialakítása is. Ez a védelmi mechanizmus visszatérő dolog vele kapcsolatban, de a sorozat egy pontján egyértelműen láthatjuk, hogy valami eltörik benne. Arra is ráfanyalodik, hogy az általan annyira lenézett Érzelmi kártyákat is tanulmányozni kezdje, ami az első lépés számára a traumájából való kilábalásából. Kicsi lépésekben, de egyre több minden foglalkoztatja a körülötte levőkkel és a valóvilággal kapcsolatban, nem csak önmaga. Mint az már elég korán kiderül, egy nagyon is törődő lány, aki a hozzá közelállókat minden elérhető eszközzel védi, Ha kell saját maga jólétét is feláldozva értük. Szarkasztikus, szókimondó, kicsit modortalan, de legbelül félénk és kedves lány, aki próbál szabadulni a régmúlt emlékeitől, hogy boldogabban élhessen. Egy nagyon szerethető és sokrétű karakter mély érzésekkel, traumákkal. Ha szomorú együtt sírunk vele, ha boldog együtt mosolygunk. spoiler

„Moon Sang-Tae 35 éves, 1984-ben, a patkány évében született. Fiatalabbnak tűnök, de már nem vagyok gyereke.” Ez a bemutatkozás is megmutatja, milyen karakterrel állunk szemben, ha Sang-Tae oppáról van szó. Történetünk talán legtisztább szereplője. Az autista férfi egész életét beárnyékolja gyermekkorában történt megrázó események, amiknek következményében súlyos PTSD alakult ki nála. Ez megnyilvánul különféle dolgokban, amikről a spoilerek miatt nem fogok írni, de maradjunk annyiban, hogy van min túltennie magát szegénynek. Nem egy olyan pillanat is lesz, amikor nehéz nem utálni, de mivel ez az állapotából fakad, ezért nem szabad. Többek között ez ugyancsak erénye a sorozatnak, hitelesen mutat be egy ilyen karaktert, és nem csak a negatív oldalt tekintve. Láthatjuk, hogy igazából a maga módján törődik a szeretteivel, ha nem is tudja úgy kimutatni, mint mások. Igaz, eljár a keze néha a dühkitörések miatt (és egy alkalommal még szándékosan, megérdemelt módon), de nem szabad rá haragudni, és igazán nem is lehet. Mindig tesz vagy mond valamit, amitől legszívesebben megölelgetné az ember, hol örömében, hol szomorúságában, vigasztalóan. Egy imádnivaló szeretetbomba a maga nyerseségével együtt. Nem mellesleg nagyon tehetséges rajzoló.

A mellékszereplők a főszereplőkhöz hasonlóan sokszínűek. Találhatunk pletykás személyzetet, kedves és kompetens kórházigazgatót, különböző mentálhigiénés problémákkal rendelkező pácienseket, akik már-már olyanok, mint egy nagy és összetartó család, példaértékű legjobb barátokat, még anyamodellt is. Márpedig ebben a doramában az olyan ritka, mint a fehér holló. Mind egytől egyik bájos. Kifejezetten kedvencem közülük Seung Jae, aki mindig azt mondja, amit nem kéne; Mr. Lee, a kiadó CEO-ja, akiről sokáig azt gondolná az ember, hogy csak kihasználja Moon-Young-ot, pedig nem is; Joo-Ri, akit először Moon-Young-hoz hasonlóan kétszínű cafatkának gondoltam, pedig egy igazi aranyborsó (főleg amikor részeg). És természetesen ott a fő gonosz. Moslék egy figura, az már biztos. Ahogyan ezt az egyik rész kapcsán írtam: „Dramaland egyik legnagyobb köpedéke lett ez a nő, komolyan! És az a mosoly… Erre ébredni sem lehet könnyű. Ha lenne egy Top 10 legrémisztőbb vigyor, ott lenne az élmezőnybe két másik társával együtt, akik ugyancsak ebben a sorozatban mutatták meg magukat sokak rémületére. Köszönjük szépen!” Mivel az egyik legdurvább csavar hozzá köthető, ezért többet nem is szeretnék róla írni. Annyit elég tudni, hogy pszichopata minden jegyében, és még a motivációja is ehhez mért.

A kiváló és sokszínű szereplőgárda mellett meg kell említsem a külcsínt is, hiszen az egész sorozaton látszik, hogy nem filléres munka volt. A kosztümök, főleg Moon-Young-é, briliánsak voltak, a helyszínek pazarok, a fényképezés gyönyörű. A látványvilág önmagában (főleg az első két résznél) egy fénykora beli Tim Burton film és Amélie csodálatos élete keveréke volt, pláne az animációs betétekkel és a tranzíciók. A zene pedig remekbe szabott. Az oda-vissza utalgatások a részekben zseniálisak voltak, akárcsak a kikacsintások egyéb popkultúrális dolgokra, mint pl. híres hollywoodi filmekre, alkalomadtán a koreai zeneipar termékeire. De mindez nem lenne olyan remek, ha nem lenne a kiváló szereplőgárda, akik szívüket-lelküket kitették a produkció készítése alatt.(Ha nem nyeri rommá magát ez a sorozat mindenféle díjjal, akkor nagyon dühös leszek!) A karakterfejlődések gyönyörűek és jól levezetettek. Nincs benne olyan banális baromság, mint hogy a szerelem kigyógyít bármilyen betegségből, mint inkább csak segít abban, hogy a másikat ösztönözd a gyógyulás felé vezető útra történő lépésre. Ahol lehet, a sablonokkal leszámol, tartogat néhány kiszámíthatatlan fordulatot. És akkor ott vannak a témák, amiket a széria feldolgoz, a különböző mentális betegségek, azok kezelése és hiteles bemutatása. Zseniális! Meg kell mondjam, ilyen téren sokkal jobbnak tartom, mint az It's okay That's love. Meg mondjuk más téren is, de ez már csak részlet kérdése.

De azért voltak negatív dolgok. Ilyen leginkább az utolsó két részben volt egy bizonyos szál és annak elvarratlansága miatt. Nekem ez így kevés. Ha már belekezdtünk, akkor rendesen magyarázzuk el, hogy sikerült ide kilyukadni. Tudom, hogy nem erről szólt a sorozat, hanem a lelki és szellemi gyógyulásról, de ez egy fájú lyuk a sorozat történetében. Nem melleslege logikai baki. Még most sem értem, hogy tudott … abból a ….-ból. Ha valaki végzett a sorozattal és tudja a választ, kérem mondja meg, mert egyszerűen nem hagy nyugodni. A giccset azért nem hozom fel, mert amikor elérünk egy-egy ilyen pontra, az előtte levő történések miatt már inkább szomjazza az ember.

Azt meg kell hagyni, hogy valószínűleg nem mindenkinek fog tetszeni a darab, mivel elég sötét tónusú és lassan építkezik. A romantikus komédia megjelölés pedig senkit ne tévesszen meg, az ilyen felszabadult részekből van a legkevesebb. Nem is értem, hogy kaphatta meg ezt a műfaji besorolást. Azonban ezzel együtt, csak ajánlani tudom. Szívem szerint kötelezővé tenném legalább egyszer az életben, hiszen egyes témák ennél nem is lehetnének aktuálisabbak, hogy a mentális betegségekről ne beszéljünk. A kezdő szett pedig egy százas csomagos papír zsebkendő. Lesz mire felhasználni!

2 hozzászólás
Yuuko

Nagyon boldog vagyok, hogy végül megnéztem ezt a sorozatot. Sokat mosolyogtam és sírtam rajta, valamint drukkoltam a szereplőknek.
Imádtam a betegeket, a gondozókat, az igazgatót, Kang Tae legjobb barátját, de leginkább a központi hármast; Moon Young ruháit, a mesék tanulságait és a kicsit „tim burton-ös” hangulató rajzait. Az érzés, amikor instán be akarod követni a rajzolót, aztán rájössz, hogy anno pont ezek miatt a rajzok miatt követted be…

Ami nem tetszett: Amikor Moon Young végighúzza a kést a tányéron. KÉTSZER. A fülem… És a magyar cím. Annyira klisésen és nyálasan hangzik, ha nem olvastam volna @Theana véleményét a részekről, akkkor emiatt lehet bele sem kezdtem volna, pedig akkor most egy csodálatos élménnyel lennék szegényebb.

És tényleg a szarvas a legnagyobb arc! xD

4 hozzászólás
Katyesz 

Minden ízében szerettem! A karakterek egyszerűen tökéletesek voltak, a történet magáért beszélt. Teljesen beleszerettem az illusztrációiba, sötét volt, kicsit groteszk, de mégis mindent elmondott. Külön tetszett, hogy minden rész egy-egy mese köré épült. Ezekhez remek zenék társultak.
Három főszereplőnk egyszerűen elképesztő volt, annyira jó karakterek voltak, akik egyszerre taszították mégis vonzották egymást. Egyszerűen nem volt az egyik a másik nélkül. És elmondhatom a mellékszereplők is teljes egészt alkottak, mindenkinek meg volt a maga története, mégis végig támogatta a kis triót.

….De akkor is a szarvas volt a legnagyobb arc!! XD

silentscream 

Nehéz szavakba önteni, hogy én ezt mennyire szerettem! :)
Nagyon tetszett, hogy minden részben 1-1 mesébe csöppentünk, érdekes koncepció volt. Az is jó volt, hogy ahogy haladt előre a sorozat szépen lassan megismerhettük az egyes páciensek háttértörténetét.
Érdekes volt figyelemmel kísérni, hogy az autisták mennyire másképp látják a világot. Véleményem szerint Oh Jung Se hihetetlenül jól alakította Sang Tae karakterét. Nem láttam még más szerepben, de itt igazán figyelemreméltó volt az alakítása. Sang Tae és Moon Young közös jelenetein kifeküdtem… legjobb barátok. :) Moon Young karakterén mondjuk már önmagában is sokat derültem. :D Valójában alig volt olyan karakter, aki ne lett volna abszolút szerethető… Joo Ri anyukája ahogy végig gondját viselte mindenkinek, Kang Tae legjobb barátja, aki mindig velük tartott és támaszt nyújtott neki és a bátyjának, Lee Sang In, aki annak ellenére, hogy Moon Young főnöke volt úgy törődött vele, mint a „jóbarátjával”, stb.
Véleményem szerint 2020 abszolút kiemelkedő alkotása. :)

ViPa

A teljes értékelés megtalálható a blogomon: https://koreaekkovei.blogspot.com/2020/08/its-okay-to-n…

"Ha az egészet nézem, mind a 16 részt egyben, akkor sajnos azt kell mondanom, hogy nem tetszett. Sokat vártam ettől a sorozattól. Bár a főszereplő két színész két nagy kedvencem, de engem egyszerűen nem lehet annyival lekötni, hogy a kedvencem játszik valamiben. Hiába szeretem őket, ezt a sorozatot nem tudtam megszeretni. Egyrészt azért, mert Soo-Hyun játéka valami botrányos volt. Nem az ő hibájából, ő egy jó színész, de ebben a sorozatban nem tudott kibontakozni. 16 részen keresztül, majdnem 20 órán át ugyanazt a fapofát láttam rajta, és a végére már herótom volt tőle. A színésznőt is láttam már jobban alakítani, bár tény, hogyha nem ugyanazt a karaktert hozta volna 16 részen keresztül, hanem láthattunk volna valami jellemfejlődést, akkor sokkal élvezetesebb lett volna ő is. Másrészt pedig, ami miatt nem tudom azt mondani, hogy szerettem ezt a sorozatot az az, hogy unalmas volt. Vontatott, kínzóan unalmas, egyszerűen már alig vártam, hogy véget érjen. A legtöbb résznél már 30 perc után fizikai fájdalom volt a gép előtt maradni.

Pedig én annyira akartam szeretni. Egészen a 10. részig még meg tudtam győzni magam, hogy na, ez nekem tetszik, én ezt élvezem. Volt egy hangulata a sorozatnak, ami miatt minden alkalommal visszaültem, és folytattam, sőt, néha még vártam is a részeket. De az az utolsó pár hét nagyon, nagyon elrontotta az egész hangulatot, és a hozzáállásomat a sorozathoz.

Elmondom miért. Kezdjük azzal, hogy az alaptörténet bár jó, de sablonos. Ezzel nincs baj, a koreai sorik 80% ugyanarról szól, már megszoktam. A legtöbb alkalommal sikerül nekik valami egyediséget vinni a történetbe, ami miatt az ember nem akar a falra mászni a tizenhatezredik ugyanolyan szívszorítónak álcázott, valójában jelentéktelen szívfájdalomtól. Na már most ennek a sorinak is voltak nagyon egyedi, nagyon hangulatos elemei, amiket később majd ki is emelek. Viszont az összhatás nálam azt érte el, hogy már az egyedisége sem érdekelt, mert csak arra tudtam gondolni, hogy uram, engedd, hogy végre vége legyen!

A történetünk egy tucat (szó szerint!) lelkileg törött, fájdalommal küzdő fiatal felnőttről szól, akiknek mind megvan a maga baja. Na már most Kang-Taen és Moon-Youngon kívül egyiküknek sem volt olyan egetrengető problémája, hogy arról egy sorozatot kelljen csinálni, de egye fene, valamivel ki kell tölteni 16 részt. Ami jó gondolat volt a készítők részéről, hogy mindegyik karakter egy-egy tipikus embertípust ábrázolt. Moon-Young volt az antiszociális bunkó, akinek a jégpáncél alatt szeretetre van szüksége, és ő maga is tud szeretni, csak a maga önző, kissé fura módján. Kang-Tae kicsit összetettebb volt, ő volt az, aki mások védelme miatt elzárta a saját vágyait, és nem foglalkozott magával, közben pedig végig a bűntudat vezérelte, ami miatt nem engedte meg magának a boldogságot. Sang-Tae az autista bátyja, akinek szintén vannak múltbeli sérelmei, amiket nem felejt, és nem bocsátott meg, és olyanok is, amik elől nem tud elmenekülni, pedig nagyon szeretne. Jae-Soo a kirekesztett, aki nagyon szeret, és aki nagyon szeretne szeretve lenni, és ezért már kissé tenyérbemászóan, kétségbeesetten próbál egy olyan család része lenni, ahová ő nem tartozik. Joo-Ri a harmadik kerék, egy viszonzatlan szerelmes. Lee Sang-In egy nagyra törő kiadóvezető, aki a sikert pénzben és hírnévben méri, de persze jólelkű, kissé esetlen, ám fontos neki az elismerés.

Mint mondtam, jó gondolat, hogy ábrázoljuk a különböző, törött lelkű embertípusokat, és bemutassuk, mindegyik lelkét. A sorozat címe is az, hogy Nem baj, ha nem vagy jól. De a két főszereplő problémáján kívül a többi baromi unalmas. Most beszélgethetünk arról, hogy ez mennyire realista, és igen, az. De a realizmus manapság nem tesz érdekessé egy sorozatot. Régen sem tett, és szerintem soha nem is fog. Vagy legalábbis nem ilyen módon. Az ember a sorozatokkal és filmekkel menekül el a valóság elől, szóval akkor már kicsit fordítsuk ki, nagyítsuk fel, csűrjük és csavarjuk meg egy kicsit azokat a valóságban is létező problémákat, és tegyük valamivel érdekessé, hogy a néző, aki a saját problémái elől, szórakozást keresve ül le a TV elé, érdeklődve akarja figyelni valaki más baját. " Az értékelés folytatódik a blogon: https://koreaekkovei.blogspot.com/2020/08/its-okay-to-n…

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

Shad 

Csak azok értik meg igazán a szenvedést, aki már szenvedtek.

1. évad 6. rész – Bluebeard's Secret
Surume

A mélységes megbánás emlékei. Emlékek mások okozta sebekről, szenvedésről. Emlékek arról, hogy elhagytak. Csak akiknek ilyen emlékek vannak eltemetve a szívükbe, válhatnak erősebbé, szenvedélyesebbé, érzelmileg rugalmasabbá, és csak ők érhetik el a boldogságot.

1. évad 1. rész – The Boy Who Fed On Nightmares
Surume

Go Moon Young: Az én összes mesémben a boszorkány az aki szép. Ki mondta azt, hogy az összes hercegnő kedves és szép?

1. évad 1. rész – The Boy Who Fed On Nightmares
Surume

Szóval ne feledj semmit, emlékezz mindenre és győzd le! Ha nem tudod legyőzni, mindig gyerek maradsz, akinek a lelke sose nő fel.

1. évad 1. rész – The Boy Who Fed On Nightmares
Surume

Mindig az első lépés a legnehezebb. De miután megtetted az első lépést a dolgok könnyebbé válnak.

1. évad 5. rész – Rapunzel and the Cursed Castle

Hasonló filmek címkék alapján