Gyógyító szerelem (2020–2020) 91% 115★

Nagyon különleges sorozat ez. Végigjárja egyfajta fantasy hangulat a csodaszép ost és a képi világ által, és mindig van benne valami mesés, ami elemeli a realitástól, mégis nagyon valóságos. A lélek mélységeiben jár, értelmez és keresi a gyógyulást és a fejlődést, a továbblépést. Engem nagyon sokszor megríkatott, ahogy a főszereplőink ki akartak törni a kalitkáikból és az igazi énjüket meg akarták találni. Örök téma, minden generáció, minden kor beszélni fog róla amíg a világ világ. A különböző történetek és mesék újraértelmezése is fűszert ad neki, ha lehet ilyet mondani, egy kissé morbid és nem annyira optimista látásmódot mutat, de nagyon tiszta és világos. Minden epizódot külön-külön kellene elemezni, annyira összetett és sokrétű. Abszolút megérdemli, hogy a velejéig elemezzük. Egy kis remekmű.

Egyértelműen a karakterek a legnagyobb erőssége. Itt aztán baromi jól átjön, hogy minden ember több, mint aminek látszik először. Ennek nagyon szép íve van a 16 epizód alatt.
Seo Ye Jinek valami díjat most már! Nagyon testhez állt neki ez a szerep, minden megrezdülésében Moon Yeong volt, fergeteges ez a nő. Én az elejétől fogva nagyon szerettem (kivéve amikor a kést végighúzta a tányéron:) auch fül), hatalmas figura, nagyon szórakoztató egyéniség, mellette aztán nem unatkozhat az ember! Egyre jobban megnyílik mások előtt és felé, és próbál csiszolni saját magán. Számomra nagyot ütött, hogy észre sem vette, mennyit segít másoknak. És a mosolya… mintha a szívével mosolyogna a színésznő. Gang Tae-vel egyértelműen 2020 párja!!
Gang Tae egy csupaszív kisgyerek, ő is nagyon sok könnyes pillanatot okozott a hozzáállásával. Az önzetlen és áldozatkész attitűdje csodálatraméltó, az pedig még inkább, hogy nem fut el, bármi történjék is. És a folyamat, mire elér ide…
Sang Tae ennek a sorozatnak a másik kis csillaga, nélküle biztos, hogy nem lenne ennyire értékes. Nagyon sokszor könnybe lábadt a szemem, amint néztem a karakterfejlődését. Oh Jung Se 100%-osan megérdemelte ezt a szerepet, zseniális volt.
A többi szereplő is mindenképp hozzátett a sorozathoz, mindegyik különleges volt a maga módján. A doki, a cipős bácsi, a sálas néni, az alkoholista srác, stb. (Mondom én, hogy lehetne ezt elemzni…)

A cselekmény is érdekes, az írói szál engem külön megfogott. Nagyon tragikus, néhol nagyon átment thrillerbe, de a morbid történetekhez ez passzolt is. Szerintem nem annyira nehéz rájönni, ki ő, azért a készítők elhintettek pár olyan pillantást és megjegyzést a részek alatt, hogy rá lehessen jönni. Mégis amikor fényre derül az igazság, olyan nagy hangsúlyt kap, hogy elbizonytalanodtam, hogy én ezt hogy nem tudtam! Pedig tudtam. Érdekes a cselekményszál, na.
A 14. epizódig nagyon szépen kerülte a klisés jeleneteket, Moon Yeong karaktere ezt mindig kinyírta, nagy örömömre, és a 15. részben egy kicsit megijedtem, hogy ennyi volt és bedobnak egy olyan lépést, amit a romanikus dorámák legalább 80%-ban láttunk már, de végül nem ment el abba az irányba, aminek nagyon, nagyon örültem. spoiler

Az ost ehhez megfelelően szomorú és olyan thrilleres, Moon Yeong jelleméhez hűen pedig kicsit dilis, de imádom mindegyik darabját, nagyon egyediek. Az órás az abszolút kedvenc, annyi vicces jelenet volt alatta!

Az illusztráció kissé szokatlan, tim burtonös, de mindenképp különleges ábrázolás. Nekem is kellenek azok a könyveeek! A jelmezek gyönyörűek, még a furák is jól álltak Ye Jinek.
Szerintem semmiképp sem szabad ezt a sorozatot felszínesen nézni, mert mint már mondtam, nagyon mély és részletekbe hatol. Minden mögött van valami ok. Nekem például ezért sem tetszik ez a magyar cím. Megint tök felszínesen álltak hozzá, mert ez nem csak a szerelemről szól, hanem a szeretetről… de azt nem lehet úgy eladni, hah?… Magyarra is simán le lehetett volna fordítani az angolt, nem lett volna baj, ha túl hosszú. (Más netflixes filmnek is van ilyen hosszú címe, mint annak a levelesnek is.)

Nem tökéletes, de engem ez a belső mondanivaló és a karakterek annyira megfogtak és lekötöttek, hogy igazából holnapra valószínűleg el is felejtem a hibáit. Viszont ettől függetlenül, egy nagyon, nagyon, nagyon erős nyolcas. Vagy kilences. Még alszom rá egyet.

Mellesleg, nagyon idegesített, és nem tudom, tényleg fogalmam sincs, hogy miért figyeltem mindig erre, de Moon Yeong körme HOGY változott más színűre óráról órára?

Na, ez nálam egy b@zi nagy 10-es. :D
Imádtam, az első perctől az utolsóig. Sokat könnyeztem és szomorkodtam rajta, de annál többet kacagtam és mosolyogtam. :))
Imádtam a betegeket, a gondozókat, a történeteket, a mesék tanulságait, magát a sztorit, a zenéket, a ruhákat, a látványt, a örök kedvenc mellékszereplőinket, de leginkább ezt a hármat. <3 Olyan jó volt a kémia a színészek között, hogy csak na!! :) Különlegesség, hogy itt a kettő helyett három főszereplőnk is volt és valahogy tökéletesen megtalálták az egyensúlyt, hogy mindenki megkapja a neki járó időt. :)
Hatalmas nagy pacsi mindenkinek és most megyek BTS felvételeket nézni. :D Biztos jó volt a hangulat a színfalak mögött. :P

Ps.: a kedvencem akkor is a szarvas volt :'D

Ez a történet nagyon kellett a lelkemnek.
Azt hittem, egy romantikus dráma lesz, és végülis az volt, de annál mégis sokkal több, és őszintén, nem is tudom, mit tudnék még írni róla, amit mások előttem nem mondtak volna már el.
A sztori nagyon profi. Adott egy enyhén antiszoc(?) nő, aki gyerekirodalmat ír. Szinte sorsszerűen találkozik gyerekkorának egyik jelentős alakjával, Kang Tae-val, aki autista fivérére, Sang Tae-ra vigyázva ápolóként dolgozik egy pszichiátriai intézetben. Kettejük kapcsolata sok megpróbáltatáson esik keresztül, rengetegszer vannak fent is és lent is, a közös és egyéni múltjuk pedig szellemként üldözi őket, amit végül Sant Tae-val együtt győznek le. Mindez teljes mértékben hozzájárul nem csak az ő, hanem az összes többi karakter fejlődéséhez.
A szerelmi szál is szinte tökéletes (én annyira mégse tudtam kibékülni Kang Tae-val, de na). Moon Young teljesen abban a hitben van, hogy az útjuk Kang Tae-val a sors miatt fonódott ismét össze, és mindent megtesz azért, hogy szerelmük beteljesüljön. Kang Tae is lassan, félősen, de biztosan jut el odáig, hogy magáénak érezze szerelmüket még akkor is, ha eleinte csak egy szép álomként tekint rá. A sok negatív élmény sokszor pecsételi meg a kapcsolatukat, viszont minden történés, amin keresztül mennek, minden ember, akivel találkoznak csak erősít a kapcsolatukon.
A sorozat erőssége szerintem is a karakterekben, illetve ezeknek a jellemfejlődésében rejlik. Moon Youngot elejétől végig imádtam az összes furcsaságával és nagy szájával együtt. Végig önmagát adta, nem rejtegetőzött akkor sem, ha egy beteggel állt szemben, hanem őket is normális emberként kezelte, bár mondom, sokszor nem viselkedett ő sem épp a legnormálisabban :D Erős, kitartó egyéniségével az elejétől belopta magát a szívembe, s be is soroltam őt is a kedvenc karaktereim közé. Kang Tae is nehéz élete ellenére hihetetlenül erős ember. Olyan, mint egy bimbózó virág, ami megfelelő gondozással gyönyörűen kinyílik. Néha haragudtam rá, mert úgy éreztem, Moon Young személyében kapott valakit, akin le tudta vezetni a sok felgyűlt feszültséget, ami valahol érthető is, de mégsem tetszett a módszer, amit használt erre. A bátyja, Sang Tae is hihetetlen karakterfejlődésen ment keresztül, és elképesztő, mennyit segít az emberen az, ha emberszámba veszik őt, viszont meg is dorgálják, ha arra van szükség. Hármójuk kapcsolata példaértékű, nagyon szép kis család született meg általuk.
Az utolsó előtti résznél kicsit vaciláltam, s úgy gondoltam, 9est fogok adni a sorozatnak, mert kicsit korainak éreztem a főgonosz szálának lezárását, viszont miközben nézegettem az utolsó részt rájöttem, hogy igazán megérdemelte mindenki, hogy kapjon egy ilyen boldog részt is, úgyhogy megadom rá a 10 csillagot.
Nagyon ajánlom, én tuti újra fogom nézni.

9,5 csillag egy bizonyos dolog miatt az utolsó két részben, ami elég zavaró volt. Pedig enélkül 10 lenne.

Nagyon vártam ezt a sorozatot. Ehhez mérten magasak voltak az elvárásaim, ami leginkább a főszerepekben tetszelgő színészek miatt alakult így. Mert őszintén szólva a fülszöveg , nem igazán nyerte el a tetszésem. Még szerencse, hogy szembe jött velem az első trailer, aztán a következő, majd az azutáni. És meg kell mondjam, azok alapján nem erre számítottam. De nem baj, mert a végeredmény a lényeg, ami egyszerűen, játszi könnyedséggel az idei év eddigi legjobbjává tette. Nagyon nagy kedvencem lett már az első rész után az egyediségével.

Igazából a történet nem túl nagy ívű. Adott egy Kang-Tae nevű fickó, aki mind munkáját, mind magánéletét tekintve ápoló/gondozó. Számára a világot autista bátyja, Sang-Tae gondozása jelenti. Ám egy nap éppen aktuális munkahelyén felbukkan testvére kedvenc mesekönyv írója, az extrém viselkedési jegyekkel és még extravagánsabb ruhatárral rendelkező Moon-Young, aki rögtön szemet vet a lefolytások között élő Kang-Tae-ra. És ha valami Moon-Young-nak megtetszik, azt minden áron megszerzi. Miközben egymással való felemás viszonyuk alakulgat, fellebben a fátyol a régmúlt történéseiről, és nem várt irányba tereli a trió sorsát.

Nagyon tetszetős volt, hogy minden rész egy-egy meséhez kapcsolódik. Hol valóban létezőhöz, hol pedig néha nem túl modoros írónőnk kiadott történeteihez. Ezek a kis elbeszélések általában főhőseinkhez illetve néhány esetben az OK Pszichiátria egy-egy betegéhez kötődnek. Mindnek jelentősége van és súlyos mondanivalója, amivel nem csak a szereplők, de a nézők is gazdagodhatnak. Nem kell félni, ettől nem lesz epizódszerű az egész, sőt.

A sorozatnak, mint már említettem, három főszereplője van: Kang-Tae, Sang-Tae és Moon-Young (valamint idő közben belép sokak nagy kedvence, Mang-Tae is ^^).

Kang-Tae első látásra kissé sótlan, unalmas karakternek tűnhet, de a felszín alatt kemény problémákkal (az elején még nem) küzdő férfi, aki igazából megrekedt a gyermekkorában, ami enyhén szólva traumatikus volt. Mindig hideg, kimért és nyugodt személyiség, aki nem mutatja ki érzelmeit, hiszen egész élete során azon kellett aggódnia, hogy meg ne bántsa vele testvérét. Nem is csoda, mennyire zavaró számára drága írónőnk felbukkanása, aki próbál egy kis színt vinni unalmas mindennapjaiba a maga néhol elég extrém módján. Számára az érzelmek egy új skálája nyílik meg, és izgatottan várjuk, hogy éli meg azokat a történet előrehaladtával. Világ életében csak mint Sang-Tae öccse létezett, így hatalmas előrelépés volt számára, hogy valaki végre önálló individumként tekint rá, mi több, férfiként, ez pedig először zavaró, majd imponáló lesz számára. Nem mondom, hogy minden pillanatban szerethető a figura, de nagyon is átélhető az öröme és szenvedése, a szándékai, tettei megérthetőek. Hatalmas utat tesz meg az első résztől az utolsóig. Szinte mintha kicserélnék, de remekül van szemléltetve, mik vezették el idáig. Azért az alatta a fagyos természet alatt csak úgy izzik a láva. És az a féltékenységi roham meg a vallomás… legenda a pali!

Ha már felhoztam a legendás féltékenységet és a vallomást, akkor semmivel sem marad el mellette Moon-Young, aki egyébként kedvenc női karaktereim sorát erősíti első megszólalása óta. Ugyan van a karakterben ellentmondás, hiszen az egyik részben tényként emlegetik, hogy ASPD-je (Antiszociális személyiségzavar) van, míg a történet második felében inkább a szülei negatív ráhatásáról beszélnek. Ez egy kicsit homályos, de tekintsünk úgy, mintha nem az lenne, csupán felvett személyiségjegy, amit sajnos volt honnan látnia. Drága írónőnk nem könnyű eset, ami hányattatott gyermekkorából fakad. Lobbanékony, manipulatív, kiszámíthatatlan, mások nem igazán érdeklik semmilyen szinten. Ha valami megtetszik neki, akkor arra úgy tekint, mint egy számára gyártott termékcikkre. Ebből fakadóan kleptomániás is. Érzelmei ezen túl nem nagyon vannak, és látszólag nem kifejezetten zavarja ez. Azonban igazából egy ijedt kislányt rejt a kemény páncél, amit tetéz folyamatos divatos, ám az elején elég sötét ruhatárának kialakítása is. Ez a védelmi mechanizmus visszatérő dolog vele kapcsolatban, de a sorozat egy pontján egyértelműen láthatjuk, hogy valami eltörik benne. Arra is ráfanyalodik, hogy az általan annyira lenézett Érzelmi kártyákat is tanulmányozni kezdje, ami az első lépés számára a traumájából való kilábalásából. Kicsi lépésekben, de egyre több minden foglalkoztatja a körülötte levőkkel és a valóvilággal kapcsolatban, nem csak önmaga. Mint az már elég korán kiderül, egy nagyon is törődő lány, aki a hozzá közelállókat minden elérhető eszközzel védi, Ha kell saját maga jólétét is feláldozva értük. Szarkasztikus, szókimondó, kicsit modortalan, de legbelül félénk és kedves lány, aki próbál szabadulni a régmúlt emlékeitől, hogy boldogabban élhessen. Egy nagyon szerethető és sokrétű karakter mély érzésekkel, traumákkal. Ha szomorú együtt sírunk vele, ha boldog együtt mosolygunk. spoiler

„Moon Sang-Tae 35 éves, 1984-ben, a patkány évében született. Fiatalabbnak tűnök, de már nem vagyok gyereke.” Ez a bemutatkozás is megmutatja, milyen karakterrel állunk szemben, ha Sang-Tae oppáról van szó. Történetünk talán legtisztább szereplője. Az autista férfi egész életét beárnyékolja gyermekkorában történt megrázó események, amiknek következményében súlyos PTSD alakult ki nála. Ez megnyilvánul különféle dolgokban, amikről a spoilerek miatt nem fogok írni, de maradjunk annyiban, hogy van min túltennie magát szegénynek. Nem egy olyan pillanat is lesz, amikor nehéz nem utálni, de mivel ez az állapotából fakad, ezért nem szabad. Többek között ez ugyancsak erénye a sorozatnak, hitelesen mutat be egy ilyen karaktert, és nem csak a negatív oldalt tekintve. Láthatjuk, hogy igazából a maga módján törődik a szeretteivel, ha nem is tudja úgy kimutatni, mint mások. Igaz, eljár a keze néha a dühkitörések miatt (és egy alkalommal még szándékosan, megérdemelt módon), de nem szabad rá haragudni, és igazán nem is lehet. Mindig tesz vagy mond valamit, amitől legszívesebben megölelgetné az ember, hol örömében, hol szomorúságában, vigasztalóan. Egy imádnivaló szeretetbomba a maga nyerseségével együtt. Nem mellesleg nagyon tehetséges rajzoló.

A mellékszereplők a főszereplőkhöz hasonlóan sokszínűek. Találhatunk pletykás személyzetet, kedves és kompetens kórházigazgatót, különböző mentálhigiénés problémákkal rendelkező pácienseket, akik már-már olyanok, mint egy nagy és összetartó család, példaértékű legjobb barátokat, még anyamodellt is. Márpedig ebben a doramában az olyan ritka, mint a fehér holló. Mind egytől egyik bájos. Kifejezetten kedvencem közülük Seung Jae, aki mindig azt mondja, amit nem kéne; Mr. Lee, a kiadó CEO-ja, akiről sokáig azt gondolná az ember, hogy csak kihasználja Moon-Young-ot, pedig nem is; Joo-Ri, akit először Moon-Young-hoz hasonlóan kétszínű cafatkának gondoltam, pedig egy igazi aranyborsó (főleg amikor részeg). És természetesen ott a fő gonosz. Moslék egy figura, az már biztos. Ahogyan ezt az egyik rész kapcsán írtam: „Dramaland egyik legnagyobb köpedéke lett ez a nő, komolyan! És az a mosoly… Erre ébredni sem lehet könnyű. Ha lenne egy Top 10 legrémisztőbb vigyor, ott lenne az élmezőnybe két másik társával együtt, akik ugyancsak ebben a sorozatban mutatták meg magukat sokak rémületére. Köszönjük szépen!” Mivel az egyik legdurvább csavar hozzá köthető, ezért többet nem is szeretnék róla írni. Annyit elég tudni, hogy pszichopata minden jegyében, és még a motivációja is ehhez mért.

A kiváló és sokszínű szereplőgárda mellett meg kell említsem a külcsínt is, hiszen az egész sorozaton látszik, hogy nem filléres munka volt. A kosztümök, főleg Moon-Young-é, briliánsak voltak, a helyszínek pazarok, a fényképezés gyönyörű. A látványvilág önmagában (főleg az első két résznél) egy fénykora beli Tim Burton film és Amélie csodálatos élete keveréke volt, pláne az animációs betétekkel és a tranzíciók. A zene pedig remekbe szabott. Az oda-vissza utalgatások a részekben zseniálisak voltak, akárcsak a kikacsintások egyéb popkultúrális dolgokra, mint pl. híres hollywoodi filmekre, alkalomadtán a koreai zeneipar termékeire. De mindez nem lenne olyan remek, ha nem lenne a kiváló szereplőgárda, akik szívüket-lelküket kitették a produkció készítése alatt.(Ha nem nyeri rommá magát ez a sorozat mindenféle díjjal, akkor nagyon dühös leszek!) A karakterfejlődések gyönyörűek és jól levezetettek. Nincs benne olyan banális baromság, mint hogy a szerelem kigyógyít bármilyen betegségből, mint inkább csak segít abban, hogy a másikat ösztönözd a gyógyulás felé vezető útra történő lépésre. Ahol lehet, a sablonokkal leszámol, tartogat néhány kiszámíthatatlan fordulatot. És akkor ott vannak a témák, amiket a széria feldolgoz, a különböző mentális betegségek, azok kezelése és hiteles bemutatása. Zseniális! Meg kell mondjam, ilyen téren sokkal jobbnak tartom, mint az It's okay That's love. Meg mondjuk más téren is, de ez már csak részlet kérdése.

De azért voltak negatív dolgok. Ilyen leginkább az utolsó két részben volt egy bizonyos szál és annak elvarratlansága miatt. Nekem ez így kevés. Ha már belekezdtünk, akkor rendesen magyarázzuk el, hogy sikerült ide kilyukadni. Tudom, hogy nem erről szólt a sorozat, hanem a lelki és szellemi gyógyulásról, de ez egy fájú lyuk a sorozat történetében. Nem melleslege logikai baki. Még most sem értem, hogy tudott … abból a ….-ból. Ha valaki végzett a sorozattal és tudja a választ, kérem mondja meg, mert egyszerűen nem hagy nyugodni. A giccset azért nem hozom fel, mert amikor elérünk egy-egy ilyen pontra, az előtte levő történések miatt már inkább szomjazza az ember.

Azt meg kell hagyni, hogy valószínűleg nem mindenkinek fog tetszeni a darab, mivel elég sötét tónusú és lassan építkezik. A romantikus komédia megjelölés pedig senkit ne tévesszen meg, az ilyen felszabadult részekből van a legkevesebb. Nem is értem, hogy kaphatta meg ezt a műfaji besorolást. Azonban ezzel együtt, csak ajánlani tudom. Szívem szerint kötelezővé tenném legalább egyszer az életben, hiszen egyes témák ennél nem is lehetnének aktuálisabbak, hogy a mentális betegségekről ne beszéljünk. A kezdő szett pedig egy százas csomagos papír zsebkendő. Lesz mire felhasználni!

Jééézusom, ez valami fenomenális volt! Imádtam minden egyes részt, hihetetlenül lekötött mind a sztori, mind a karakterek. Ezt a triót nagyon eltalálták és a színeszek is tökéletesek voltak, nagyon fog hiányozni, úgy a szívemhez nőttek. Egyszerűen minden egyes rezdülésük ott volt és a személyiségük nagyon kiegészítette egymást, Sang Tae és Moon Young sok tekintetben hasonlítottak, ahogy haladtunk előre a történetben és fejlődött a karakterük. A mesék és az illusztrációk is különösen szépek voltak, kicsit Tim Burton-re emlékeztetett.

Nagyon boldog vagyok, hogy végül megnéztem ezt a sorozatot. Sokat mosolyogtam és sírtam rajta, valamint drukkoltam a szereplőknek.
Imádtam a betegeket, a gondozókat, az igazgatót, Kang Tae legjobb barátját, de leginkább a központi hármast; Moon Young ruháit, a mesék tanulságait és a kicsit „tim burton-ös” hangulató rajzait. Az érzés, amikor instán be akarod követni a rajzolót, aztán rájössz, hogy anno pont ezek miatt a rajzok miatt követted be…

Ami nem tetszett: Amikor Moon Young végighúzza a kést a tányéron. KÉTSZER. A fülem… És a magyar cím. Annyira klisésen és nyálasan hangzik, ha nem olvastam volna @Theana véleményét a részekről, akkkor emiatt lehet bele sem kezdtem volna, pedig akkor most egy csodálatos élménnyel lennék szegényebb.

És tényleg a szarvas a legnagyobb arc! xD

Minden ízében szerettem! A karakterek egyszerűen tökéletesek voltak, a történet magáért beszélt. Teljesen beleszerettem az illusztrációiba, sötét volt, kicsit groteszk, de mégis mindent elmondott. Külön tetszett, hogy minden rész egy-egy mese köré épült. Ezekhez remek zenék társultak.
Három főszereplőnk egyszerűen elképesztő volt, annyira jó karakterek voltak, akik egyszerre taszították mégis vonzották egymást. Egyszerűen nem volt az egyik a másik nélkül. És elmondhatom a mellékszereplők is teljes egészt alkottak, mindenkinek meg volt a maga története, mégis végig támogatta a kis triót.

….De akkor is a szarvas volt a legnagyobb arc!! XD

Nagyon különleges hangulata volt tényleg ennek a sorozatnak. A legeleje a mesekezdéssel kicsit furcsa volt, féltem, hogy mi lesz itt, természetfeletti szál? De szerencsére nem, utána nagyon gyorsan be is szippantott.

Két szereplő játékát ki kell emelnem, egyrészt Sang Tae oppa-t játszó Oh Jung Se! Fantasztikusan jól hozta a karaktert, hihetetlen, mintha nem is játszotta volna, hanem ilyen lenne. Persze egyáltalán nem így van, mikor a sorozat végén a BTS-ben vagy más videóban láttam, alig tudtam elképzelni így, hogy nem dadog, nem vágja azokat az arckifejezéseket, nagyon más karakter, de olyan valósághűen hozta az egészet.
A másik pedig, akiről már az első rész óta áradozom, vagy a szépsége, vagy a játéka miatt :D az Seo Ye Ji. Egyszerűen azt tudom rá mondani, hogy wow. Számomra egyrészt felkerült a legszebb koreai nők képzeletbeli listájára, annak is nagyon az eljejére. :D Másrészt pedig a játéka is fantasztikus volt! Nagyon jól hozta ő is a karakterét, nagyon jól állt neki, mintha rá öntötték volna.
spoiler

A zenék jók voltak, nagyon illettek a jelenetekhez. ^^

A kedvenc karakterem (a főszereplőkön kívül) a kórház vetetője (van egy vicces stílusa, és alapvetően annyira jól látja a betegeit, felismeri rögtön a problémát és megoldást is tud találni, nagyon jó szakember) és Juri anyukája volt (a Healer-ben is nagyon bírtam anno:). Mint páros jelenetek kedvenceim Mun Yeong és Sang Tae jelenetei, annyira viccesek voltak, mindketten kicsit gyerekesek, akaratosak és őszinték. :D ^^ Na de persze Mun Yeong és Kang Tae jeleneteit is imádtam. ^^ A kis család, igazából így hármukat imádtam nagyon. *-* (És Mang Tae-t és az ő „jeleneteit” is ^^) Sang Tae karakterfejlődését is annyira jó volt látni, iszonyú büszke voltam rá! De Mun Yeong nyitását, változását is, és a mosolyától egyszerűen csak elolvadtam. ^^

A kórház nagyon király és érdekes volt, szinte mindenkit nagyon bírtam, ott egyedül Ah Reum volt olyan, akit nem igazán kedveltem és kicsit idegesített már. Viszont az intézeten/kórházon kívüli szereplőket (kivéve Ju Ri anyukája) sajnos nem igazán szerettem meg, de legfőképpen Yoo Seung Jae-vel, a szerkesztő asszisztenssével nem tudtam mit kezdeni. Plusz Kim Joo Heon is nekem sokszor már túl sok volt, illetve Ju Ri is, amíg spoiler, utána a kettejük közös részeit bírtam. :) A 10 éve a barátjukat, (nem emlékszem a nevére) attól függetlenül, hogy őt sem igazán szerettem meg, sajnáltam. Kang Tae azért elég önző volt vele, teljesen kizárta, amikor olyan kedve volt ignorálta. Jó persze, nyilván biztos sok minden azért már mögöttük van és csak nem volt mindig ilyen vele, de amennyit láttam a barátságukból, elég egyoldalúnak tűnt az egész.. De azért spoiler

Történetben kicsit furcsa volt, hogy spoiler

Nagyon fognak nekem hiányozni a karakterek, legfőképpen a három főszereplőnk. ♥♥♥

Aww, mielőtt elbúcsúzom a sorozattól, néhány behind the scenes-t megnéztem. *-* https://www.youtube.com/watch…
https://www.youtube.com/watch…
https://www.youtube.com/watch…
https://www.youtube.com/watch…

Tömören… imádtam!
Nézzétek meg!

Nehéz szavakba önteni, hogy én ezt mennyire szerettem! :)
Nagyon tetszett, hogy minden részben 1-1 mesébe csöppentünk, érdekes koncepció volt. Az is jó volt, hogy ahogy haladt előre a sorozat szépen lassan megismerhettük az egyes páciensek háttértörténetét.
Érdekes volt figyelemmel kísérni, hogy az autisták mennyire másképp látják a világot. Véleményem szerint Oh Jung Se hihetetlenül jól alakította Sang Tae karakterét. Nem láttam még más szerepben, de itt igazán figyelemreméltó volt az alakítása. Sang Tae és Moon Young közös jelenetein kifeküdtem… legjobb barátok. :) Moon Young karakterén mondjuk már önmagában is sokat derültem. :D Valójában alig volt olyan karakter, aki ne lett volna abszolút szerethető… Joo Ri anyukája ahogy végig gondját viselte mindenkinek, Kang Tae legjobb barátja, aki mindig velük tartott és támaszt nyújtott neki és a bátyjának, Lee Sang In, aki annak ellenére, hogy Moon Young főnöke volt úgy törődött vele, mint a „jóbarátjával”, stb.
Véleményem szerint 2020 abszolút kiemelkedő alkotása. :)