A történet négy ember életét követi nyomon, akik elvesztették hitüket a szerelemben.
Son Moon Han egy tanácsadó cégnél igazgatóhelyettes. An Soon Jin elveszítette a lányát, és jelenleg stewardessként dolgozik. Eun Kyung Soo pedig An Soon Jin ex-férje, és jelenleg házasságban él Baek Ji Minnel.
Erre a sorozatra aztán igazán illik az a kifejezés, hogy érzelmi hullámvasút. Hihetetlenül viccesek a kínos helyzetek, amik az első 20 epizódot dominálják, emiatt többször is nekifutottam a drámának, mert csak egy bugyuta vígjátéknak tűnt első látásra, de ez ennél sokkal több. Összességében, mindennel együtt mondom, de tényleg mindennel, hogy ez egy gyönyörű házasságdráma. Már bőven a korukat élik ezek az emberek, megvan a saját életük, múltjuk, a saját szokásaik és heppjük. És nem tökéletesek. Korántsem. És pont ezért volt annyira jó nézni, mert nagyon valóságos volt ez a kapcsolat, aminek megvoltak a hihetetlenül rossz napjai és a szívmelengető időszakai is. Nagyon szerettem.
Ez a két színész fantasztikus, nagyon szép volt a kémia köztük, de külön-külön is annyira jól hozták a saját emberi karakterüket, hogy szinte el is vesztettem az időérzékemet és sokszor ismertem fel ezeket a helyzeteket, ezeket a beszélgetéseket, gondolatokat, kétségeket a valóságomban. Persze, vannak ilyen párbeszédek béna szappanoperákban is, de a tálalás teljesen más. Az ember állandóan meggondolja magát, van, hogy visszatáncol helyzetekből, mert máshogy érez. Ezt a bizonytalanságot nagyon jól visszaadja.
Élő példa ez a dráma arra, hogy egy rendezőnek lehetnek ég és föld-filmjei a When My Love Blooms-ra kitekintve. Az első résznek többször is nekifutottam, mert az egyáltalán nem fogott meg, azt éreztem, hogy egyszerűen a hangulata nem talált meg. Pedig a humora valami elképesztő, én nem is tudom, mikor nevettem filmen ennyire hangosan (és néztek idiótának itthon). A sok nevetés mellett pedig ott vannak ezek a mély beszélgetések, amelyek érik az embert, amelyek összekötik őket egy másikkal. Spoiler nélkül, akkor kapott el ez a sorozat engem először, amikor ez a két egyén mindenfajta vonzalom nélkül összeült, mert mindketten a magányukban éltek. Két ember együtt van, hogy ne legyenek egyedül és ez ad számukra vigaszt. Nem is tudom, de azt hiszem, ez az egyszerű, vonzalommentes spontaneitás tetszik benne. Hogy nem egy szexre jönnek össze, hogy aztán reggel kínosan kiosonjon valamelyikük vagy nem a Nagy Őt keresik, hogy aztán összeházasodjanak és legyen, ami lesz. Ennek megvan a maga mélysége, ha belegondolok.
Szép ez a dorama, nagyon jól esett, pedig az utolsó húsz rész nem egy gyalog galopp. De megérte. Nem tudom, hogy holnap három óra alvás után is tíz csillagra értékelem-e, de nem akarok feleslegesen belekötni.
An Soon Jin: If I think I’ve hit rock bottom, then there’s somewhere even deeper. When I think I can’t fall any lower, then I fall lower and lower.
Ahn Soon Jin: Just because we can’t see something doesn’t mean it doesn’t exist. There are millions of stars sparkling in the sky up above.
Son Moo Han: If worrying could get rid of your worries, then you wouldn't have any worries at all.
