Költői szerelem (2002) 76% 41★

Gyönyörűek azok a snittek, amiben a múlt és a jelen összemosódik, de nagyon friss még a könyvélményem, szóval mást nem igazán tudok dicsérni :D Pedig alapvetően nem rossz film, majdnem minden szerepet ismerős színész játszik, gyönyörűek és részletgazdagok a helyszínek, a múltbeli kosztümök, de valahogy… nem volt meg a lelke, az a könyvben maradt.

Vajon mennyi idő kell, hogy kapjon egy minisorozatot, hmmm?

A könyv sokkal zseniálisabb, de azért érdemes adni egy esélyt a filmnek is.

Ez a film nagy szerelem. Csak remélni merem, hogy a könyv is ugyanilyen mély benyomást tesz majd rám.

Nem volt rossz ez a két idősíkon játszódó, néha párhuzamosan futó szerelmi-rejtélyes történet, sajnálom, hogy a leszbikus szál (is) ilyen tragikus sorsra jutott, bár legalább megpróbálták. :) Aaron Eckhart viszont túl szépfiú volt nekem irodalmárnak… egy markánsabb arcnak jobban hittem volna.

Kissé kettősek az érzéseim: a múlt idősíkját imádtam, a szereplők kellemesen utálhatók voltak és izgultam, mi fog velük történni, tehát egyszerűen érdekes volt, a jelen viszont… hajaj, na ott ugrunk nyakig a guanóba. Hihetetlen, és habár kevéssé értek ezekhez a dolgokhoz, még számomra is kissé hiteltelen: mindig minden klappol, vagy ha egy pillanatra nem, akkor is csak addig, amíg főszereplőink össze nem vesznek, Maud és Roland közt pedig nincs semmi kémia, csak azért szorítottam, hogy végre összejöjjenek, mert addig sem szenvednek. Roland főnöke és Maud szülei egyszerűen csak valami fura sóhajtozó-szemforgató-hörgőrohamot váltottak ki belőle, Randolph drága nemkülönben. Jobban belegondolva, az egész filmben egy fia kedvelhető szereplő se volt.
Gondolkozok az újranézésen, de sanszos, hogy a jelent ezúttal áttekerem. Hiába voltak ott is néha remek pillanatok, mint a vízeséses jelenetek nagy része, elvesznek a többi közt, a múlt viszont egy kellemes kis történet tele szenvedéllyel és szenvedéssel.

Nekem nagyon tetszett, bár a végén azt hittem agyvérzést kapok..!

Ú, mennyi fanyalgó! :)
Nem rossz fim pedig ez, a kutatás alapveően izgalmas, a múltbéli történet édes-bús, a jelen is kedves, izgalmas. Mikor először láttam, még egyetemista voltam, magam is bölcsész, angolszakos, és kb a viktoriánus korból írva szakdolgozatot, szóval az irodalmi kutatás-szál, a forráskeresés magyon is közel állt hozzám.
Én még hajdan „Lizzy” (Jennifer Ehle) miatt néztem meg, nekem szimpatikus volt a két barna költő, a szereplőválasztás nem volt rossz, illett rájuk a szerep, ahogy a két szöszi kutatóra is. Mégis, valami furcsa tényleg van a filmben, ami miatt ugyan időnként újranézem, mégsem az a film, amit rongyosra néznék. Talán az, hogy jelenbéli hőseink valahogy annyira sérült lelkűek, olyan furák. De a végére, ez nem nagy titok, azért ők is felengednek.