Kedvencelte 68

Várólistára tette 135


Kiemelt értékelések

Rise

Nem is tudom, mikor esett meg velem utoljára, hogy egy nap alatt végignézzek egy sorozatot.
(Oké, csak 10 rész, de akkor is…)

Komolyan nem erre számítottam. De egyszerre lenyűgöző, elborzasztó, vicces, siralmas, szívszorító és megbotránkoztató. Én kiborultam a 10. részen. Meg még előtte egy páron…
Kedvenc lett, az már egyszer biztos.

(De azt azért megjegyezném, hogy Jaspert imádom. :D)

barbikaunatkozik 

1. évad:

A sorozatot csak ajánlani tudom. Persze korhatárral, mert rengeteg benne az alkohollal és drogokkal tűzdelt jelenet, valamint egyes részeknél nem fukarkodnak az erőszakkal sem. Az alkotás nem hibátlan, de a maga módján pörgős és a kötelező tinirománc mellett egy elég komoly kérdéssel is foglalkozik. Nem mellesleg, pont ebből a kérdésből kifolyólag tele van kritikával is, amit a szemfüles nézők rögtön kiszúrhatnak. Egyszerre tud vicces, elgondolkodtató és szórakoztató lenni; a végére pedig már az a kérdés merül fel: Hol van a következő évad.

Bővebben: http://barbiolvas.blogspot.hu/2016/07/ne-tevesszen-meg-…

elentiya 

Wow. Nagyon rég volt már olyan, hogy egy sorozatból le tudtam volna darálni három évadot (még ha csak tíz részesről is beszélünk) folyamatosan, de konkrétan nem tudtam abbahagyni, annyira magával ragadott az egész történet.
Legjobban talán az első évad és a másodiknak az első fele tetszett, de azért a harmadik évad sem volt rossz (Robertet utálom), főleg az évadzáró.
Eleanort és Jaspert nagyon imádom együtt. Meg külön is. Az első pár résztől eltekintve még Helenát is megszerettem. Liamet nem lehet utálni, Cyrus pedig egy idióta, spoiler
Biztos, hogy követni fogom a továbbiakban is, szóval szenvedhetek egy fél évet a következő részig, de úgy érzem meg fogja érni. :D

Vivienkrisztina

Eddig nagyon tetszik.
Igazából már nem is nagyon emlékszem, hogyan is találtam erre a sorozatra rá, mert ahogy elnézem nem olyan népszerű, pedig szerintem lehetne.
Rossz szokásom, hogy youtube videókat nézek sorozatok párosairól és ez alapján nézek meg vagy nem nézek meg egy sorozatot. :D Én pedig megláttam valahol Liam-et és Opheliát, és mivel a színésznőt már ismertem a Ravenswood-ból, nekikezdtem a sorozatnak. Eleinte sokáig halasztottam, megnéztem az első 10 percet, majd fél év múlva vettem rá magam, hogy a teljes első részt végignézzem.
És nem bántam meg. Az eddigi feliratos részeket gyorsan ledaráltam és akármennyire is volt eleinte Liam és Ophelia a kedvencem, kettejük jelenetei folyamatosan unalmasabbak lettek. És akármennyire is akartam utálni Eleanort és Jaspert, egyszerűen nem tudtam. Nekem ők a kedvenceim, külön-külön és együtt is. Kettejük humora dobja nagyon fel a sorozatot.
Nekem Robert-tel van hiányérzetem. Úgy értem, mindenki folyamatosan mondja, milyen jó ember is volt, mi szinte semmit nem tudunk meg róla, így végig teljesen semleges, és nem tudom teljesen megérteni a szereplők vele kapcsolatos motivációját.
Második helyen végzett kedvenceim Cyrus és a lányai. Rájuk igenis nagy szükség van a sorozatban. Ők is egyfajta humorforrás.
A királynő, akármilyen jó színésznő is alakítja, nem szimpatikus. Hogy lehet, hogy egy cseppnyi anyai szeretet nem szorult ebbe a nőbe?
És nem utolsó sorban a brit akcentusok. Már csak emiatt is megéri megnézni, esküszöm. Egyszerűen imádom. Tutira újranézős a jövőben. :)

dorcy01

És már megint egy sorozat ami nélkül fogalmam sincs, hogy mi lesz velem…

mészáros5

Azt hiszem az egyik legjobb sorozat volt. Az első pár évada. Igaz, utána volt egy mélyrepülése, de visszatalált magához és a 4.évad utolsó része…uhh, baromi jó volt. Erre mit csinálnak? Kap egy kaszát. Pedig szerintem ezzel a lezárással az 5. évad ismét a csúcsra hozta volna a sorozatot. Bárhogyis, szerintem akik követték a sorozatot egy percre sem bánták meg, hogy elkezdték a függővég ellenére sem.

lugeos

Az egyik legérdekesebb, legfordulatosabb sorozat, amit valaha néztem. Nagyon kíváncsi leszek a harmadik évadra.

agivagyok

Egy olyan sorozat, amit végig tudok nézni majdnem 24 óra alatt, elejétől a végéig, azt nem tudom máshogy, csak max pontszámmal értékelni… :) Nagyon érdekes volt végig, nem gondoltam volna, hogy a monarchia dolgait is belekeverik, ezért tényleg nagyon élveztem. Alig várom a 2. évadot, főleg ezután az évadzáró után.

ananiila

Igazi Guilty pleasure. Új kedvenc.
Kicsit hasonlít az Unreal-ra a sok intrika miatt, soha nem tudhatod mi lesz a következő pillanatban.
Úgy álltam neki, hogy az első – kicsit közepesre sikerült – rész után még adok egy esélyt a 2. résznek, aztán meg sem álltam a 7. részig.
Nagyon jók a szereplők (vannak benne egész helyes pasik :) )
Az első évad 9 pont a 10-ből. Könnyed szórakozást nyújt 10 részen keresztül.
A második évad első két része nekem kicsit kevés volt, de reménykedem egy jobb folytatásban.
2. évad
elmarad sajnos az első színvonalától, sok értelmetlen és logikátlan esemény volt benne, de még mindig roppant szórakoztató és kellemes szórakozást nyújt.
Várom az új évadot.
3. évad:
Elég sok a szappanoperai elem, de nagyon jó volt. A vége meg…… ÁÁÁÁÁÁÁÁ remélem berendelték már a 4. évadot.

Miért nem csapott erre még le egyetlen magyar csatorna sem? (most már van elég része)


Népszerű idézetek

Vivienkrisztina

– You remember the last time I was drug-free all day?
– When?
– No, I'm asking you 'cause I don't remember.

agivagyok

– How do you like tea?
– I like it when it's called coffee

mrsp

Helena: How are you?
Liam: Fine. Busy. I have a Shakespeare birthday gala, a thing for the London Symphony and two separate benefits. One for flood victims and one for victims of a drought.
Eleanor: Can't they just give the extra water from one to the other?
Liam: I also had a press junket for the redesigned High Commission of Spain.
Eleanor: I… um… I cleaned my room… a few… um… weeks ago.

mrsp

We all keep our secrets but inevitably, our secrets keep us.

Telihold

Ophelia: Hey. Thank you. You're bad-ass too.
Eleanor: No. I'm just a bitch with money and power. But I do make it look good.

mrsp

Műsorvezető: Between the two of you, is there anyone in the audience today that you haven't slept with?
(a kamera egy nyugdíjas férfira fókuszál)
Eleanor: No. No, I remember him.
Liam: So do I, actually.

Sydney 

Helena: III. Richárdnak igaza volt. Zárjuk a kölyköket a Tower-be és lépjünk tovább.
Liam: Talán VIII. Henrik csinálta jól. Lefejezte a feleségeit. Az egyiket azért, mert kövér volt.

elentiya 

Helena: He was right, you know. The only way to survive any of this is to choose love. And to help each other.
Liam: You okay, Mom?

agivagyok

– It is not now nor in the history of time has it ever been okay for you to lose your shit with the Future King of England.

mrsp

Helena: We need to adjust the message about this family and… God help us, you two are the best we've got.
Eleanor: Oh. Thanks?


Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján