Két nyár (2022–) 74% 32★

Nehéz témát helyezett középpontba a sorozat, végig fenn is tartotta az érdeklődésem.
Nem igazán sikerült senkit sem megkedvelni, mindenkiben volt valami nagyon ellenszenves.
Az elején már én is ítéletet mondtam mindenki felett, aztán a meg könyörülés gondolata is végig futott az agyamon.
Jó kis sorozat volt, érdemes esélyt adni neki.

Nagyon erős téma, és bár mindenki kapásból ítéletet mond a vétkesekre – ahogy én is – mégis a történet előrehaladtával jön a megingás vagy legalábbis a megkönyörülés gondolata.
Az első pár rész alatt azt gondoltam, hogy ez, amolyan Agatha Christie-s nyomozós történet lesz hogy próbáljuk meg kitalálni, hogy ki a zsaroló, de ahogy telik múlik az idő és egyre jobban megismerjük a szereplők sebzettségét, egyre inkább a drámai része bontakozik ki a történetnek, mint inkább a rejtélyé. A zsaroló kiléte túlságosan nagy meglepetést nem tartogat, pláne ha más is elköveti azt a hibát, hogy kicsit utánaolvas a sorozatnak, és szembejön vele, hogy melyik filmhez hasonlítják, akkor gyakorlatilag egyértelmű válik, de az élményből nem vesz el ez a spoiler sem. Elgondolkoztató történet és jó alapjául szolgál egy baráti társaságon belüli beszélgetésnek, mert biztos vagyok benne, hogy nem feltétlenül egyeznek a vélemények.
A sziget, ahol a történet játszódik nagyon szép, viszont a színészek, karakterek számomra kimondottan irritálóak, legalábbis legtöbbjük. Számomra egy ideig zavaró volt, hogy a fiatalkori színészek még véletlenül sem hasonlítottak a felnőttekre, és kellett egy kis idő mire stabilan beazonosítottam, hogy ki kicsoda a régi történetben és ki a mostaniban, erre egy kicsit adhattak volna a castingosok, 'merugye azért az ember alapvetően nem változik meg ennyire. Illetve számomra egy kérdés maradt nyitva, vagy legalábbis nem figyeltem, amikor elhangzott rá a válasz, nevezetesen: spoiler. Ezt leszámítva szerintem érdekes a történet, mindenképp jó beszédtéma, mert ahogy a filmben is elhangzik nem minden fekete és fehér vagy egyes és nulla.

Az első két rész nem hozta meg a kedvem és senkit nem sikerült megszeretnem a szereplők közül, de akár úgy is mondhatjuk, hogy mindenki unszimpatikus volt. Nehéz volt beazonosítani a szereplőket a két idősíkban, de pár rész elteltével már nem okozott gondot. Egyre érdekesebb és elgondolkodtatóbb a történet, bár szerintem akinek ilyen barátai vannak, annak nincs szüksége ellenségre.

Az egyik legerősebb, legmegmaradósabb alkotás a Netflix kínálatában, amit az évben láttam, feledhetetlen képekkel, rendkívül erős és meggyőző színészi alakításokkal, igazán nagyszerűen felépített karakterekkel. A cselekmény bonyolítása is nagyszerű, nem hagyja az embert felállni a képernyő elől, és pont ilyennek kell lennie egy ilyen rövid, velős sorozatnak.
Én azt gondolom, hogy mindig van egy hihetetlenül szubjektív igaza mindenkinek, aki nézi, de valahogy ebben az esetben, a történetet tekintve nehéz 0-ra és 1-esekre redukálni -> nagyon találó volt Romée néhány mondata a végén. Elgondokodtató, nagyon „szórakoztató”, és szerintem fontos film, sűrítsük a mozis terveink közé, ha tehetjük!

Izgalmasnak ígérkezett a sorozat, volt benne egy kis feszültség, de néhány rész után annyira leült, hogy érdekes helyett vontatottá vált. Az időben ide-oda ugrálás nem zavart volna, ha be tudtam volna azonosítani a szereplőket, de egyszerűen képtelen voltam helyre rakni részeken keresztül, hogy ki kicsoda. Az utolsó részre annyira elvesztettem az érdeklődésemet, hogy nem érdekelt a szálak elvarrása sem, egyszerűen unalomba fulladt.