Kegyetlen nyár (2021–2023) 20

Egy texasi kisvárosban eltűnik egy közkedvelt tinédzser, Kate. Mindeközben, látszólag ettől függetlenül Jeanette, aki egy csendes, aranyos lány volt, a legismertebb lány lesz a városban. Mire elérkezik 1995, a leginkább gyűlölt lánnyá válik Amerikában.

angol
angol

Képek 6

Szereposztás

Olivia HoltKate
Chiara AureliaJeanette
Christina Gonzalez
Barrett CarnahanDerek
Blake LeeMartin Harris
Ben HicksBud's Friend
Jessica SwinneyMean Girl
Dave BassCatering Manager
Neyla CantuMolly Green
Damon CarneyHank Stevenson

További szereplők

Kedvencelte 3

Várólistára tette 100


Kiemelt értékelések

evé

Nagyon tetszett az első két rész, a második még jobban is, mint az első, pedig voltak kétségeim, hogy nem sok-e ez a tíz rész ennek a sztorinak. A harmadik résztől egy kicsit vissza is esett a lelkesedésem, mert igen, a kezdeti lendületet és feszes tempót nem tudták tartani. Viszont nem is ezzel volt a legnagyobb baj, hanem becsúszott néhány baki. Nyolc részen keresztül tettem fel ugyanazt a kérdést: spoiler A csavarok jók voltak. Sejtettem, hogy lesznek, de csak egyre éreztem rá félig.
A kissé suta történetnek jót tett az idősíkok váltakozása, a kilencvenes évek hangulata, a jó kis nosztalgikus zenék és a kiemelkedően jó szereplőgárda. A Joy-t játszó színésznő (Andrea Anders) bénán eltúlzott akcentusa és a drámában annyira nem jeleskedő Sarah Drew (Cindy) mellett még adódott egy ici-pici problémám. A három mellékszereplő srácot (Ben, Derek és Jamie) nem tudtam megkülönböztetni egymástól, annyira egyformán néztek ki :D De ezen kívül csak jókat tudok mondani. A két főszereplő mindhárom idősíkban remekül játszott!
Összességében a megvalósítás és a színészek játéka mentette meg a sorozatot. Nem hiszem, hogy ebben több van. De azért ha kihoznak belőle még egy évadot, azt is megnézem :)

2 hozzászólás
zozo 

Valahol 6 és 7 csillag között ingadoztam, de végül inkább hetet adtam neki, mert a második fele kárpótolt, emellett a hangulata is jó volt a sorozatnak.
Egyrészről nagyon érdekes az idősíkok közötti ugrálás, bár számomra beletelt néhány részbe míg rájöttem, hogy a képpel is érzékeltetik az idő múlását, így talán egy fokkal egyszerűbb rájönni, hogy hol tart a történet. Ugyanez a megoldás azonban elég fárasztó is tud lenni, éppen azért, mert egy pillanatra sem lehet kizökkenni, és rögtön elveszti az ember a fonalat.
Az első két rész után eléggé leül a történet, és csak az utolsó 2,5 részben történik említésre méltó dolog, a köztes epizódok teljesen feledhetőek, nem adnak hozzá túl sokat sem a történethez, sem pedig az élményhez.
A zárás nagyon meglepő, már túlságosan is, látszik rajta, hogy last minute született meg a végső döntés a zárásról. Nincs benne követhetőség, rengeteg szál elvarratlan, nincs indíték, sem magyarázat.


Népszerű idézetek

Babú

Vince: Guess I was hoping that time heals all wounds.
Jeanette: Does it?
Vince: No, I guess that was magical thinking, too.

1. évad 3. rész – Olaj a tűzre

Hasonló filmek címkék alapján