Inkább lennék özvegy (2019) 78% 58★

Ez egy csöndes és lassú film a felszínen, de csak mint a tenger, ha nyugodt. És semmi ehhez a hasonlathoz hasonló klisés nincs benne, miközben olyan valósan és hitelesen mutatja meg egy házasság végét, amennyire film csak megmutathatja. Nem szólva az amúgy már felnőtt gyermekük nézőpontjáról.
Érzelmileg igen megterhelő film, mármint felnőttként, házasként, apaként, fiúként, túl sokmindenen, bár még nem ott, ahol a házaspár tart, ill. de, és részint ott is, ahová a fiuk eljutott, de akármelyikük nézőpontját figyeltem is, mind már-már hétköznapian valóságos, egyben iszonyú fájdalmas volt. Őszinte film. Őszinte angol film. Az angol humornak meg minimális szerep jut benne, nem több, mint általában az életben egy hasonló helyzetben. A színészek nagyon-nagyon jók, mondjuk Bill Nighy egyszerűen mindig Bill Nighy, tök mindegy, hogy vagányt vagy csöndeset kell játszania, szóval lehet, hogy ő nem is jó színész, egyszerűen csak jó arc. Kissé egy rég halott rokonomra emlékeztet, biztos azért is érzem így. Annette Bening már az Amerikai szépségben is tudott idegesítő feleséget játszani, de itt sokkal árnyaltabb, rétegzettebb a karaktere, s persze remekül játszik. De aki nekem meglepetés volt, az a fiukat alakító Josh O'Connor. Isten bocsássa meg nekem, még sosem láttam, de gyönyörűen játszik, illetve nyilván a rendező-író-zseni William Nicholson (mintegy önmagát adva) adott neki megrázó, káprázatos szövegeket. Amúgy párbeszédekben is nagyon-nagyon jó a film. És nem is csak szeretetről, családról, házasságról beszélgetnek, de pl. a fentebb már említett Istenről is, alig több, mint érintve, mégis fontos és jó, ahogy meg amit.
Anna Valdez-Hanks operatőr nevét pedig felírom valami jól látható helyre, költőien szép, megannyi kockájában fotográfiának beillő képei, a tengerparti angol táj és a sokszor vintage objektíveket sejtető, a beszédes arcjátékot kiemelő közelijei, a mozdulatlan csendjei… á, ilyen gyönyörűt ritkán látni moziban. És ilyen őszintét, felnőttet is. Lehet, hogy jó lenne megnéznie mindenkinek, aki házasságban él. Meg akinek elváltak a szülei. Vagy bárkinek, hogy lásson valamit arról, hogy a legtöbb dolog nem fekete-fehér, hogy mindenkinek megvannak a maga indítékai, belső, valós vagy vélt, de az életére és a hozzá kötődők életére mindenképp hatással levő sérelmei, élményei… És hogy ezekről a közhelyekről lehet nem-közhelyesen is mesélni.

Először is, sem pikírt, sem semmilyen humor nincs benne! Kőkemény és szomorű dráma, de tragédiára nem kell gondolni, sem agresszióra.
Azért néztem végig, mert a három színész alakítása zseniális! Ehhez a filmhez azért kell valami ilyen tapasztalat, szerintem-nem könnyű átélni.
Nekem nagyon ismerős volt, mindkét helyzet.
spoiler
Az író-rendező a saját családjáról mintázott itt szinte mindent, de a „feldolgozás” rosszabbul sikerült volna-mint film-ha nem találnak hozzá ilyen jó színészeket.
spoiler
A fekete humor címkét levenném róla!

Igazi vasarnapi mozi, ehhez a borus idohoz, szemerkelo esohoz. Komoly temat feszeget emesztheto, de azert mely szinten. Anette Bening zsenialisat alakitott, igazan utaltam a szemellenzos, narcisztikus karakteret. Mindharom szereplo nagyon a helyen volt egyebkent, szerettem a zenejet, a csodas kornyezetet.

Elvált szülők gyerekeként azt hiszem nekem (talán) sokkal többet adott, mint egy olyan embernek, aki ezt nem élte át. Szerencsés vagyok(?) mert az én szüleim akkor váltak el, amikor még szinte kisgyerek voltam (9 éves). Ettől függetlenül irgalmatlanul is megviselt, és a kamaszéveimet is (és az egész életemet is) megnehezítette. Sokszor folytak a könnyeim szép csöndben a film nézése közben. Szörnyű volt „újra” átélni az egész folyamatot. Jamie élete pedig nagyon hasonlított az én életemre. Az, ahogy egymás között dobálják szerencsétlen fiút, postást játszanak vele, és az egészből ő szív mindent. Hát… megszakadt a szívem miközben néztem, mert ugyanezt éltem át kisgyereknek. Teljesen megértettem, azt, ahogy látta Jamie ahogy hintáztatják, és ahogy mesélte a barátainak ezt sírva. Fájó dolog ez. Nagyon fájó dolog az elválás, életem egyik legmeghatározóbb élménye. Csak remélni tudom, hogy az én életem sose kerül ilyen helyzetbe.

A színészek csodásan játszottak. De ezt a nőt én is elhagytam volna.

Az évtizedek óta együtt élő házaspár meglátogatja felnőtt fiát….ami nem igaz, hanem a fiú megy haza a szülői házhoz hétvégén, apja kérésére.
A lényeg, hogy nagyon kemény témát fejteget a film, a válást. Nehéz, de idegesített a feleség hisztije! Egyszerűen nem lehet mit tenni, ha a férj kiszeret a feleségből és el akar menni, engedni kell, rá kell segíteni a kabátot. Nem fogja tudni visszatartani attól, hogy neki áll fenyegetőzni, ígérgetni, sírni! Ezt tudomásul kell venni!
Nagyon tetszett az új nő reakciója spoiler

Nem éreztem jelentősnek, súlyosnak. Nem mutatta be nagyon másként, de ahogy bemutatta ezt a válási folyamatot a film, az se volt filmnyelvileg eredeti, de még iparos munkaként is legfeljebb közepes. Szóval nem éreztem létjogosultságát annak, hogy ez a film miért született meg. Ha mondjuk a válás okozta trauma miatt Bening fejét elárasztották volna a múlt képei flashback-ek formájában és azt érdekesen láttuk volna, azt mondtam volna az jó fűszer, de így….nem fájt a fájdalma, nem éreztem a karaktert. A közepességet az alakítások is tükrözték.
Az egy dolog hogy róluk szólt és érintette a fiút is, de a film gyengén terelte át a nézőpontot így az a szál jóformán elhervadt.

Nem szeretnék soha elválni.
És egyébként sosem szeretnék ilyen (volt)feleség lenni. Ez borzasztó!
Viszont a fiúk jelleme nagyon tetszett. És egyébként jól alakították a szerepüket.