Az észak-angliai származású Def Leppard a 80-as években a rockzene egyik legnagyobb, nemzetközi legendájává vált. A hírnév és az anyagi siker azonban balszerencsét hozott a zenekar néhány tagjának. A dobos, Rick Allen egy közúti baleset során elvesztette egyik karját, míg a gitáros, Steve Clark… [tovább]
Kedvencelte 1
Várólistára tette 3
Kiemelt értékelések
Almost_Zed
Nyilvánvalóan látszik a mozin az alacsony költségvetés, de a banda első évtizedének története simán elviszi a hátán a filmet.
Dgi_Rebeka
Ezt nem kellett volna megnéznem.
Kezdjük ott, hogy a Def Leppard a kedvenc zenekaraim egyike, nagy hatással volt a zenéjük a későbbi stílusom kialakulására. Mindig azt hittem róluk, hogy ez egy olyan zenekar, ami simán vette az akadályokat, ahol a tagok nem drogozták szét az agyukat, mint a többi banda, ahol jobban mentek a dolgok. Igen, még annak ellenére is, hogy a dobosuk elvesztette az egyik karját. Igen, még Steve alkoholizmusa ellenére is. De most itt ez az életrajzi kategóriába sorolt kis filmecske, ami szépen bemutatja a Def Leppard csúcsra jutását. Megmutatja Joe Elliott kis irányításmániás kitöréseit, a Terror Twins piálós korszakát, Rick Allen balesetét és felépülését… És Rick Savage-t, aki esküszöm, az egyetlen problémamentes zenész az egész bandában.
Láthattam, hogyan hitték csomószor, hogy összeomlik a banda, láthattam, hogyan örültek a lemezszerződésüknek, hogyan törtek a csúcsra, hogyan olvasták a negatív kritikákat, hogyan találták meg a stílusukat. Volt, hogy vigyorogtam örömkönnyekkel a szememben. Olyankor azt hittem, hogy egy igazi diadalmenetet fogok látni, egy mindent elsöprő száguldást a csúcsra, örültem, mint majom a farkának, meghatódtam, kiugrottam volna a bőrömből. Aztán jött a mély víz, nevezetesen Rick balesete. Nem mondom, hogy olyan hű, de váratlanul ért (nyilvánvaló, miért nem), de ahogy végignéztem, hogy a Ricket alakító színész min megy keresztül, ott elsírtam magam. Aztán szépen javult, megcsinálta, megtanulta használni a speciális dobkészletét és megint örültem. Erre jött itt Steve alkoholizmusa, én pedig újból a padlóra kerültem, mert istenem, Steve Clark a valaha volt legnagyszerűbb gitáros, annyira, de annyira imádom és hiányzik ésésés sírni fogok. Nem tudom, mennyi igazság van a filmben a Steve-vel kapcsolatos dolgokból, de ha a látottak nagy része valós, ha tényleg így érzett, ha tényleg ilyen gondolatai voltak és ilyen dolgokat mondott ki, akkor durván depressziós volt… És ez csak még jobban elkeserít. Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy lehet az, hogy egy (valószínűleg) depressziós, alkoholista ember hogy tudott a színpadon olyan vidámnak tűnni. Hogy lehet az, hogy mindig, minden pillanatban képes lenne vedelni, de ha koncert lesz, akkor nem? Hogy van az, hogy józanon színpadra áll, végigtolja úgy, mintha a világ legboldogabb embere lenne, aztán kocsmázik, hazamegy, túladagolja magát gyógyszerrel és meghal? Én ezt… nem értem. Egyszerűen nem.:'(
Népszerű idézetek
Dgi_Rebeka
Steve: Tudnék színpadon élni, de vigyázz, hogy ne igyak többet! Legyen koncert napi huszonnégy órában évi 365 napon és én leszek a legboldogabb.
