Hóbortos hétvége (Hóbortos hétvége 1.) (1989) 82% 114★

Tipikus ’80-as évek vígjátéka, de ettől jó. Sok helyzetkomikum, és attól függetlenül, hogy Bernie halott elég jól élvezi az életet.

Tipikus gyerekkori VHS kedvenc, amin anno arczsibbadásig röhögtük magunk családilag.
@walksdowonders meg ma meggyőzött, hogy jó ez még most is, nézzem bátran újra – és igazad lett, köszi!
Bernie közel 30 évnyi konzerválás után is ugyanolyan vidám partyt rendez , mint mikor még friss hulla volt.:)

Van ebben a filmben egy olyan elragadóan fergeteges lendület, ami miatt egyszerűen nem fog rajta az idő. Különös belső ellentmondás esetében, hogy miközben elég csípős, a felszín alá nézve kimondottan éles fekete humorral operál, zajos és fejvesztett külsőségei tipikus nyolcvanas évekbeli, önfeledt komédiává teszik – mégis sokkal jobban fogyasztható, mint általában véve a nyolcvanas évek nagy életérzés-vígjátékai.

Egyrészt a film alapfelvetésének groteszksége lehet akár ijesztő is. Két fickó egy hullával a hóna alatt jön-megy egy szigeten, egyszerre élveznek ki másfél napnyi amerikai high life luxust, és mentik a bőrüket egy ismeretlen fenyegetés elől. Lehetne az ilyesmivel hatalmasat bukni is, de Ted Kotcheff kezei között azért érezhetően ideális, sőt, tökéletes formát ölt ez a felállás. A titok nyitja történeti szinten a Bernie-t körülvevő röhejfaktor. Karaktere egy nagybetűs tőzsdebubus seggfej, aki munka előtt, alatt és közben kokót szippant, hétvégén kokót szippant fiatal lányok fenekéről, egyébként pedig olasz maffiózókkal vacsorázik – ez az ingerlő alak napjainkban is ott van, visszatérő típusszereplője a Tőzsdecápák farvizén úszó bróker-moziknak, ám amikor Bernie egy komikus vigyorral az arcán elhalálozik, a film kíméletlenül felhívja a figyelmet feleslegességére. Bernie még Larry és Richie beavatkozása nélkül is képes holtában legalább másfél napig életben tartani az őt körülvevő társasági életet, üzletet bonyolít, partit ad, nőket elégít ki – ennél erősebben és mégis komikusan nem lehet jelezni, hogy a hozzá hasonló élősködő, kétes módon meggazdagodott embereknek nincs valódi funkciója a társadalomban, nem ők, hanem az általuk képviselt pénz és reprezentáció vonzza az embereket. Ezt a parti idején aláhúzza nekünk a tény, miszerint Richie egyetlen személyt nem enged a halott Bernie közelébe: Gwent, akiről tudja, hogy nem felszínes és azonnal felismerne egy hullát.
Bernie ellenpontjaként Larry és Richie azokat a kulizó irodistákat testesíti meg, akik Bernie foteljébe vágynak, de az élet sokkal reálisabb keretek közé szorítja őket. Harcuk a szigeten lébecoló gazdag idiótákkal már-már valamiféle osztálykülönbség-történet, de az ő szempontjukból a színészi munka az igazi sorskérdés. Míg Jonathan Silverman tökéletes az esetlen, neurotikus zsidó srác karakterében, addig a nagyszájú és rengeteget improvizáló Andrew McCarthy vérbeli komikus, az a fajta, aki az élet által dobott citromból limonádét készít. Kotcheff olyan magabiztossággal és lendülettel vezeti őket végig a film viharos és kapkodós cselekményén, hogy egy röpke pillanatra se hagyja a nézőt levegőhöz jutni. A helyzetkomikum a konkrét konfliktus kirobbanásától már tombol, megállás nélkül ömlik ránk, de a színészek erre adott reakciói teszik fel a pontot az i-re – ezt aláhúzandó, a magyar szinkron is igyekszik tartani a film tempóját, és bár Rudolf Péter és Rátóti Zoltán kiváló munkát végez, a végeredmény sokszor zavaros és kaotikus. De ezek a zavaros csúcspontok még jól is állnak a mozinak, illenek az élményhez.

Úgy látom, a legtöbben régi kedvencként tekintenek vissza erre a filmre – én is így vagyok vele, és meg tudom erősíteni, a Hóbortos hétvége semmit sem vesztett a régi fényéből. Egyedüli probléma vele kapcsolatban, hogy van második része… Hát azt mindenki kerülje el jó nagy ívben!

Nagyon beteg film, nagyon beteg alapszituációval és poénokkal. Kicsit lassan indul be a cselekmény, elvégre jól fel kell vázolni a helyzetet, megmutatni, hogy amúgy igen, Bernie-ék a rosszak, de utána aztán bonyolódik össze minden. Bernie pedig még holtában is a legnagyobb partiarc…

Bugyuta amerikai film de mégis annyira jó. Egyébként a Jóbarátokból a Rachaelnek ez volt a kedvenc filmje.

Hogy ez nekem miért nem jutott eszembe, pedig kedvenc filmem. „Ember a vízben… pang.” :D Bernie elég jól játssza a szerepét.

Hol vannak már manapság az ilyen jó vígjátékok? Egyszerű, nincs túlcsavarva, és semmi mást nem akar, csak azt, ami a rendeltetése is: szórakoztatni.
Egyszerűen imádom :D Szerencsétlen Bernie :D

Kiskori nagykedvenc…

Igazi 80-as évekbeli vígjáték sok helyzetkomikummal. Megvan benne a szuper nyári hangulat, de az irodai munka hangulata is. Richard és Larry csak egy kis fizetésemelést szeretnének, amikor felfedezik, hogy valaki „meg akarja szívatni” Bernie-t, azaz Mr. Lomax-et, a főnököt, de alvilági ügyekbe keverednek. Kiderül később, hogy Mr. Lomax korántsem olyan ártatlan, mint amilyennek tűnik. Aztán sajnálatosan – nem természetes módon – Bernie elhalálozik, de az igazi élete csak ekkor kezdődik. Kicsit morbid az alapszituáció, hogy a két főszereplő mindenhová magával hurcolja, szó szerint életre kelti Bernie-t, hogy ne derüljön ki az igazság, de Mr. Lomax így is a legnagyobb partyarc marad.
Az egyik kedvenc szereplőm Paulie volt, az olasz maffia bérgyilkosa. Kedvenc jelenetből sok van, de az egyik az, amikor Bernie tengerparti házát ellepik a bulizni vágyó barátai, vagy a film elején, amikor Richard és Larry elújságolják a még életben lévő főnöküknek, hogy mire jöttek rá túlóra közben.
Sokszor láttam már ezt a filmet, de mindig megnevettet, és Rudolf Péter szinkronhangját is nagyon szeretem benne.

Annak idején év végén az angolos csoportommal néztem meg. Nagyon tetszett, egyszerű, de nagyszerű, tele sírva nevetős poénokkal. Egyszer majd jó lenne megnézni még egyszer (a legjobb az lenne, ha ugyanazokkal az emberekkel láthatnám újra, de ez szinte lehetetlen).