Várólistára tette 30


Kiemelt értékelések

balagesh 

Két izgága, az amatőr rádiózástól megrészegült fiatal valahol a ’60-as évek egyik kihalt estéjén titokzatos rádiójelet fog, majd az oknyomozó újságírás mámorában a rejtély nyomába ered, és UFO-keresésre adja a fejét. Nagyjából ennyi a film lényege. Mindezt nagyon egyszerűen, természetesen, valós időben követhetjük végig. Ambivalensek az érzéseim. Egyrészt nagyon kedves volt a páros, és az elején nagyon is jó volt hallgatni a beszélgetésüket. Másrészt azonban teljesen behelyettesíthetővé váltak az események menetében. A dokumentarizmus veszélye mindig ez: az eset mindent kitölt – az egyéniségeket magába roppantja. Magyarán semmi személyi változás, motiváció, kohézió nem rajzolódik ki. Von Däniken mester rajongóinak erősen ajánlott. Meg nyilván számtalan dokucsatornán ezt bezsúfolnák egy félórába. A probléma, hogy bármilyen átgondolt is a cselekmény spoiler, mégsem tud filmmé feldúsulni.
Azért utánanéztem az ihletőforrásoknak. Ez egy jó összefoglaló: https://www.vanityfair.com/hollywood/2020/05/vast-of-ni…

lakatoszoltan01 

Tetszett, hidegkirázós volt a végére, és erre fogok emlékezni, mert nincs teletolva csavarokkal meg rejtélyekkel. Csak egy másfél órányi történés, kicsit diákfilmes benyomással.
Látható, hogy kis költségvetésű és nem túl profi. Valójában 2 szereplős. Az első fél óra próbálja a karaktereket bemutatni, de érezhetően erőltetett. A rendező sem biztos a saját stílusában, mivel vannak hosszan felvett egy kamerás részek, rohangászós részek, tömegjelenetek… szóval vegyesbazár. És igencsak érezhető dögunalomnak, ha az ember kicsit is szkeptikusan és kritikus szemmel ül a film elé.

Szóval aki meg akarja nézni, az engedje el a kritikus énjét. Kapcsolja le a villanyt. Plusz semmiképp ne akarjunk rájönni a sztori nyitjára nézés közben, ne agyaljon senki a megoldáson, úgyis kiderül a végén. Ezt a filmet csak kérdés nélkül nézni kell a végkifejlettig. Akkor igazán hatásos lesz, amiben a zene segít majd. És akkor jó filmélmény lesz. (De nem ez az alkotás váltja majd meg a „furcsa hangok a rádióban” világot.)


Hasonló filmek címkék alapján