Számos küldetés után és minden nehézség ellenére Dom Torettónak és családjának sikerült túljárnia az összes eddigi ellenfele eszén, kijátszani minden nehézséget és túlélni minden veszélyt. Most a legfélelmetesebb és legbensőségesebb ellenségükkel néznek szembe: a múlt ködéből előbukkanó… [tovább]
Halálos iramban 10 (Halálos iramban 10.) (2023) 40★
Szereposztás
Kedvencelte 6
Várólistára tette 60
Kiemelt értékelések
Valahogy nagyon bejött. Lehet azért mert első film, amit moziba tudtam megnézni. Valamint a hetedik rész óta annyira nem szerettem a filmeket. De ezt pedig még ÓRÁKIG néztem volna, beszippantott a cselekmény, hogy izguljak a szereplőkért. Persze megint voltak dolgok, amiket túltoltak (az a hülye golyó sosem állt meg, valamint az a gátas jelenet…). Szokásosan hozza a humort. Pluszban kaptunk egy goofy gonoszt, akinek a beszólásain kiégtem (spoiler). És olyan jelenetei is voltak, amiken sírtam a nevetéstől (Bob!). Új szereplőkről csak annyit, hogy Aimes remélem visszatér következő részben, mert Alant imádom. Danténak pedig lehetne jobb dolga ennyi pénzzel, minthogy most hadjáratot indít az egész család ellen. spoiler De végét megkönnyeztem, nagyrésze örömkönny volt, spoiler.
Ha már kb. a filmsorozat végéhez siklunk (kitudja pontosan) akkor megszeretném említeni azt a gondolatomat, hogy: Én (sok!) pénzt adnék azért, hogy egy csomó karaktert visszahozzanak, nem csak alapjáraton, hanem az egyértelmű halálból is. spoiler
Először is azt kell mondanom -vagyis írnom-, hogy a 7. rész óta nem igazán volt olyan része a filmsorozatnak, amire tényleg azt mondtam volna, hogy tetszett. Kicsit olyan régi feelingje volt a filmnek. A 4. és 5. rész vegyítve, összemixelve.
A karakterek ismertek. Lényegében nagyon új nem volt benne. Maximum a „főgonosz”, aki nem mellesleg -Jason Momoa- a hátán viszi a filmet. Nem Vin Diesel , nem [[Sunk Kang]] azaz Han és nem más…. hanem a film főgonosza. A szerepével és a játékával egyaránt.
A régi filmektől elvonantkoztatva tehát a Családos Iramban vonalat figyelembe véve :D – egy jó filmet kaptunk végre egy kis humorral, reálisabb akcióval és mindez IMAX_-ben egy igazi csemege volt. spoiler
ÉS VOLT VERSENY! Ha nem is olyan, mint amire számítottunk, de azért volt. Elkezdődött. :D :D
A zenék ismét ott voltak. Amikor felcsengett pár taktussal a Desabafo spoiler vagy a Gasolina kicsit remixes feldolgozásban, akkor már éreztem, hogy ez más lesz mint a 8. vagy a 9. rész. :)
Aki kicsit is szereti a Halálos Iramban franchise-t, az adjon a filmnek egy esélyt!
A saját „univerzumában” a jobbak közé tartozik, bár megtettek mindent, hogy legyen sztár-felhozatal spoiler és nosztalgia ezerrel.
Én azt hittem ez az utolsó film, de a végéből arra következtetek, hogy kapunk még egyet, mert itt biza nem volt lezárás.
„Aquaman Jason” érdekes egy főgonosz. Végig azt éreztem, hogy „Karib-tenger Johnny” karakter valahogy, csak kevesebb szesszel.
És én nem értem hogy lett a kisfiú afroamerikai-mixed-race, ha elméletileg Elena volt a mami, Dom meg az apu. Vagy én keverek valamit… már nehéz megmondani.
Sokszor gagyi (a fizika és a cgi kimaxolva), néha ötletes és vicces (Momoa manikűrrel), de amit szeretnék elmondani: Toretto annyit pofázik a családról, hogy szerintem a 11. részt már be is rendelte – a Ner. (Pontosabban, mivel vaskos cliifhanger játszik be, duplán is, majd csak bevásárolják magukat. Mondjuk egy akcióban Etyeken leverik Sorost, aztán mennek tovább Rióba.)
Akárhogy is, ez a cliffhangerrel zárult lejtmenet árnyéka csupán az öncélúan előcitált ötödik Halálos irambannak. Egy – stílszerűen – 5/10-es produkció, az is csak a saját univerzumában értelmezve. De legalább legközelebb visszatér a Szikla – aztán ha a kasszák is úgy akarják újra, meg újra.
Filmkritika: https://www.roboraptor.hu/2023/05/21/a-halalos-iramban-…
Vin Diesel és Tsaládja ismét csapatja. Méghozzá ezúttal a gonosz Aquaman ellen.
Részletesebb kritika az alábbi linken:
https://www.kritizator.hu/meg-mindig-csapatjak-halalos-…
Több a kérdés, mint a válasz, kissé követhetetlen és szétesett az egész…..Hol van a csapat? Hol vannak bizo6karakterek? Egyáltalán ki, mit, miért, hol, mikor csinál Domon kívül?
Népszerű idézetek
Ramsey: Oh, igen, már vágom a témát [kocsik].
Tej: Leszel a feleségem?
Ramsey: Csak ennyi kellett?