Egy volt nyomozót hidegre tesznek Los Angelesben, hogy azon melegében kicsalják tőle a hőn áhított mikrofilmet a kokainos süti receptjéről. Colt és Lugar, a pisztolynevű zsarupáros a nyomukba ered, hogy még Bruce Willisen is keresztülgázolva rázzák fel a kábult alvilágot. A Halálos fegyver, az… [tovább]
Haláli fegyver (1993) 133★
Képek 12
Szereposztás
Kedvencelte 14
Várólistára tette 31
Kiemelt értékelések
Ez eddig valahogy kimaradt, pedig a műfaj korabeli művelőit is kedvelem, a Halálos fegyver-sorozat meg amúgy is nagy kedvencem. A film maga pedig nagyon jó. Nem a korszakot uraló parodisták műve, de egyrészt remekül sikerült, hatalmas poénok vannak benne, és közben nagyon felismerhetőek az eredeti filmek is a kicsúfolt jelenetekből. Másrészt pedig elég nagy sztárokat sikerül leszerződtetni rá, még a kis mellékszerepeket is jellemzően elég (legalábbis mai szemmel) ismert arcok alakítják. Ezen felül természetesen ez egy teljesen idióta film, tehát úgyis üljünk le elé, de ha megvan, akkor a szórakozás garantált.
A TV-ben teljesen random kapcsolgatás során akadtunk rá erre a klasszikus poénözönre. És hiába telt már el sok sok év, a poénok még mindig ütősek és ez továbbra is egy nagyon jó kis film. Hatására fontolóra vettük egy „nosztalgia est” beiktatását, hasonló kaliberű vígjátékok megtekintését célozva meg.
Szeretem az ilyen paródiafilmeket ezért fogalmam sincs, hogy ezt eddig miért nem láttam. Végül is nem bánom a dolgot, mert így elsőre láthattam és röhöghettem magam hülyére :)
Ha a csupasz pisztoly, vagy a top gun tetszett, ennek is a várólistádon a helye.
A nagy paródiahullámból a Halálos fegyver sem maradhatott ki, amit megfűszereztek az Elemi ösztön, a Leszámolás Kis-Tokióban, A bárányok hallgatnak és talán a Die Hard jeleneteivel is. A recept ugyanaz szinte mint a Halálos fegyverben, de mégis viccesebb és néha még a szereplők is úgy érzik, mintha egy filmben lennének.
Népszerű idézetek
Colt:.. Mondd csak Ben, apa segít a leckében?
Ben: Dehogy is, nem szeretnék osztályt ismételni megint..
Szoba. Egy ajtó mögül zörgés hallatszik. Kinyitják az ajtót. A mosógép pénzt mos.
Tim Beckard: – Oké, oké. Elvállaltam, hogy tisztára mosom a pénzt!
– Mondja, uram?
– Tessék, uram!
– Van ugyanez bézsben is?
– Nincs, uram. Csak nálunk van.
– Maga meg kicsoda?
– Én vagyok a maga lidérces álma.
– Hmmm… nem. Az én lidérces álmom az, hogy a kukacom nélkül ébredek.
– Na, jó… tegyük fel, hogy valóban nem a lidérces álma vagyok, de azért elég kellemetlen lehetek.
– Mi az ördögöt csinál maga?
– Ez a Csendes-óceán part sétány 1014?
– He?
– Ez a Csendes-óceán part sétány 1014?
– Nem. Ez a Csendes-óceán part sétány 1012, a 1014-es 2 mérfölddel távolabb van.
– Elnézést, elnéztem a számot.
– Igen.
– Bocsánat.
– Semmi probléma. Előfordul néha.