Halál a toronyból (1975) 72% 5★

Tisztességesen és olykor kimondottan hatásosan, hangulatos összerakott tévéfilm a hetvenes évekből, egy olyan eseményről, ami ma már biztos nincs igazán a köztudatban idehaza, de elég elrettentő erejű ahhoz, hogy kicsit újragondoljuk az amerikai mindennapokról és társadalomról alkotott véleményünket. Véletlenül sem akarnék cinikuskodni, de ha ez a tragédia a hatvanas évek közepén nem ösztökélte drasztikus változásra (leginkább például a fegyvertartás terén) az újvilágiakat, akkor a közelmúlt iskolai lövöldözései sem fogják – ezt elvárni innen nézve szinte már álnaivitás lenne.

A Halál a toronyból legnagyobb erőssége egyébként az, hogy nagyon jó érzékkel méri fel a tévéfilmes műfaj kereteit és lehetőségeit. Egy efféle, nyomokban már-már dokumentarista, egyes pontokon érezhetően dramatizált valós történetet tényleg nem lehet mozifilmként megvalósítani, a tévéfilm viszont mintha épp erre lenne kitalálva. Érezzük, hogy másféle filmes közeget nézünk, kisebb volumenűt, de semmiképpen sem rosszabbat, vagy igénytelenebbet – és a Charles Whitman-féle mészárlás bemutatása mintha pontosan ezt igényelné.
A film ehhez igazítva nem feltűnően látványos, de jellegéből fakadóan „szép” és „esztétikus”. Nagy tereket látunk szinte folyamatosan, pedig maga a bemutatott, bejátszott terület valójában nem nagy. Nagy távolságokat látunk, pedig jószerével egyhelyszínes a produkció, és bár sok remek színész forog a színen, a legfőbb vonzerő mégiscsak Kurt Russell one man show-ja elborult elméjű merénylőként. Nem játssza le a csillagokat az égről, de arra képes, hogy egy azonosulásra legkevésbé sem alkalmas elkövető emberi vonásait domborítsa ki – nem semmi teljesítmény, hozzá képest Richard Yniguez például abszolút nem tűnik emlékezetesnek.

Korrekt, szellemesen kivitelezett tévéfilm, valójában kezdem azt érezni, hogy nekem tetszik ez a műfaj. Russell jelenléte és a történet megrázó mivolta miatt tökéletesen alkalmas és ajánlható is a megnézésre még ma is.