Luis Calí, egy dél-amerikai drogbáró fia, túszok hulláit hagyva maga mögött, repülőgéppel az Egyesült Államokba tart, hogy kiszabadítsa apját. Eközben a diákok élik világukat a Regis Gimnáziumban, ahol a felső tízezer kezelhetetlen csemetéit próbálják fegyelemre oktatni. A rendért felelős Parker… [tovább]
A terror iskolája (1991) 56★
Szereposztás
Kedvencelte 11
Várólistára tette 13
Kiemelt értékelések
Gyerekkoromban de szerettem. Azóta nem láttam, de most, hogy újra megnéztem még mindig azt tudom mondani, ez izgalmas. Nem értem manapság miért nincsennek ilyen „tini-filmek”. Sokkal inkább ez, mint a mostaniak, amik csöpögnek a romantikától és az álságtól. Nem hibátlan darab és a színészi játék sincs rendjén, de nem is az a film lényege, hanem a szórakoztatás, ami maximális szinten végbe is megy benne. Szóval csak ajánlani tudom. Ilyen volt az, amikor áthatotta a filmeket a 80-as 90-es évek eszenciája.
Régebben már láttam és csak annyira emlékeztem, hogy nagyon tetszett és hogy valamilyen iskolában játszódik. Most újra megnéztem, és már értem miért kedveltem meg: izgalmas és pörgős film, igazán szórakoztató. A zenéje is rendben van. A történet egyszerű, mint a bot mégis leköti az embert. Persze a valóságban a kölykök inkább felgyújtanának egy iskolát, mintsem megmentsék azt, a társaikkal együtt :D
De hát azok a jó kis ’90-es filmek :) Nem a romantikától csöpögtek, és nem a szex vagy a gyilkosságok, lövöldözés volt egy film középpontjában. Hiányzik a mai filmiparból az ilyen alkotások; amelyek kreatívak, tanulságosak és egyben nem unalmasak,d e mégis hétköznapiak. Nincs szükség szuperhősökre, mert a mindennapi ember is véghezvihet nagy dolgokat, még akkor is, ha az illető egy neveletlen kölyök. :)
Na ez volt csak igazán visszaemlékezés az ifjúságomra.
Jesszus, rojtosra néztük a videó kazettán ezt a filmet. Szerintem nem voltam több 14-15 évesnél, de Sean Astin-t nagyon imádtam. (akkor még megfelelőnek ítéltem a magasságát, csak szegény megállt a növésben, ahogy a hobbit szerepei is mutatják) :)
Akkor még elhittem, hogy tizenéves fiúk képesek megmenteni az iskolát. Ez most 20 év távlatából, újranézve a filmet jó nagy butaságnak tűnik. Ennek ellenére az óriási bakikkal együtt jó volt megnézni.
A zenék még mindig tetszettek, viszont vicces volt, és nagyon retro, ahogy a végén mindenki nevét egyesével kiírták és közben egy filmbeli jelenet ment róla a neve felett.
Gyerekkoromban láttam, akkor úgy emlékeztem tetszett, és az emlékezetem nem csalt, közel 20 év távlatából még mindig azt mondom, hogy egy nagyon jó film. Igazi 90-es évek.