Geunyang Saranghaneun Sai (2017–2018) 93% 42★

What words are needed?
Megfog és nem ereszt, mert valódi, kíváncsi az ember a történetükre, hogy miért alakult így az életük, és megmelengetteti a szívet, amikor vigaszt találnak egymásban. Gyönyörű a maga nemében az egész sorozat. Ez a keresédes soundtrack is tökéletes úgy, ahogy van. Bölcselkedik az életben, szenved és sokszor elesik, de képes felállni és újrakezdeni. Az egyik leg a műfajban.

Ez minden szempontból egy erős sorozat: a hangulata, a karakterei, a színészei, az ahogyan a színészek játszanak, a története, a bölcs és tanító gondolatai és a zenéi.
Egyszerűen nem találtam benne hibát, szerintem mindenből épp eleget kaptunk.
Imádtam azt az érzelmi hullámvasutat, amit kiváltott belőlem a sorozat. Szomorú voltam, majd mikor már túl soknak éreztem kaptam egy boldogságmorzsát, de a kötelek nem engedtek el teljesen és ismét visszarántottak a felhők közül. Majd ez kezdődött elölről.
Valami elképesztően szépen dolgozza fel a gyászt, a veszteségeket, miközben megmutatja, hogy hogyan kell emlékezve továbblépni. Elfogadásra, elengedésre, szeretetre és toleranciára tanít másokkal és önmagunkkal szemben is. Nagyon tetszett az egész sorozaton átívelő gondolat, miszerint nem belehalni nehéz egy tragédiába, hanem túlélni azt, és normálisan élni tovább az életet, de közben el sem felejteni azt.
Tetszett, hogy a karakterek őszinték voltak, kimondták azt amire gondoltak és nem rejtették véka alá az érzéseiket, hogy nem volt benne felesleges dráma és szerelmi sokszög, hanem a szereplők teljesen egyenesen tudták közölni egymással a dolgokat. Imádtam, ahogy felépítették a sorozatot, hogy a jelen fejlődése mellett, részről részre többet tudhattunk meg arról, hogy mi is történt igazából 10 évvel ezelőtt.
Nálam nagyon nagy plusz, hogy az alapból érdekes történet mellett, csodálatos és a sorozathoz teljes mértékben illeszkedő zenéket raktak be, amit mesterien használtak az oda illő jelenetekhez. Így nem csak a történet és a színészi játék, de a zene is csak úgy játszik az érzelmekkel.
A másik nagy plusz nálam maguk a karakterek voltak. Az összes karaktert szerettem. Az elején voltak igaz olyan karakterek, akiknél azt éreztem, hogy 'na őt tuti nem fogom szeretni', de ezek a karakterek képesek voltak jellemfejlődésre és a végére mindenkit megkedveltem.
Csodáltam Gang Doo és Moon Soo kitartását. Yoo Jin karakterét nagyon megszerettem. Igaz, hogy régebben hibázott, de tényleg minden lehetséges módon próbálta azt helyrehozni és jobbá válni. Sang Man egy bolondos, nagyon szerethető, segítőkész karakter volt és egyszerűen imádtam, amikor a leglehangolóbb pillanatokban mondott valami elgondolkoztató és megnyugtató dolgot. Az egyik kedvenc karakterem Nagymama lett, imádtam, ahogy leosztott mindenkit és mégis mindig, mindenben mennyire igaza volt. Nagyon megkedveltem még: Jae Young, Wan Jin, Jin Young, So Mi, Ma Ri és Jung igazgató karakterét is.
A Just Between Lovers nem csak egy sorozat, amit megnéz az ember és pár napon vagy órán belül a felére sem emlékszik. Ez a sorozat szórakoztat, elgondolkoztat, felhívja a figyelmet dolgokra és tanít.
Ez egy olyan sorozat, ami minden koreai drámarajongónak kötelező megnéznie.

Képtelen vagyok elfogulatlanul írni erről a sorozatról. Az amit mindenképp kiemelnék az a zene, egyszerűen mesterien vannak használva a dalok. Úgy játszanak az ember érzelmeivel, mintha kottából játszanának rajtad…Az érzelmek teljes skáláját végigjárjuk, az összes dal keserédes, ahogy az egész sorozat is. Másik erőssége a sorozatnak a karakterei, az összes. Még a „gonosz” is abszolút emberi és szerethetővé válik részről-részre. Az hogy alul a legszegényebb rétegekben is kincset érő emberek rejlenek, hogy sokszor a kinézet alapján ítélkezel, pedig a dolgok mögé kell nézni. Az „öcsit” egyszerűen imádtam:) olyan kis bugyuta volt, mégis mindig olyan okos dolgokat mondott:) Az hogy két érzelmileg sérült ember képes együtt felállni és kimászni a gödörből lépésről lépésre…és hogy nem is tagadják, hogy szeretik egymást. Végig egyenesen viselkednek egymással és a környezetükkel. Azért az utolsó három rész kicsinálta az idegeimet rendesen:((A párok is érdekesek :) a legjobb barátnő karakterét imádtam… egyszerűen irigylésre méltó az ilyen barátság:) és cukker volt az asszisztensével ♥ Joo Won és Yoo Jin se veled se nélküled kapcsolata inkább a fájdalomról szólt és a röhej a főpárunk után a legjobban a Dirinek és a MAdamnak szurkoltam><
Kinek? készüljünk az érzelmi hullámvasútra, romantika van bőven, ahogy fájdalomból is kijut rendesen. Mégis valahol zseniálisan tartják a balance-t .Amikor már úgy érzed nem bírsz több szomorúságot mindig jön a napsütés és persze mikor lebegsz a fellegekben mindig jön valami ami visszaránt. Kdramasoknak egyszer kötelező darab:) Nem hasonlítom a Goblinhoz, mert két teljesen más kategória, mégis… erre a sorozatra emlékezni fogok még sokáig:)

Legszívesebben már az első rész után kedvencnek jelöltem volna. Teljesen magával ragadt a történet. Igazi profi munka volt ez a sorozat. Nagyszerű történettel, kitűnő színészi játékkal, na és a zenéje…
Imádtam, hogy részről részre többet tudhattunk arról, mi is történt igazából 10 évvel ezelőtt.
Ha valaki vígjátékra számít, az rossz helyen kapisgál. A hangulat végig megmarad szomorkásnak, de pont akkor jön egy-egy szép vagy vidám jelenet, amikor szükség van rá. Na és a vége. Oda azért kell a zsepi. Személy szerint végigsírtam az utolsó 20 percet. De megérte. Abszolút megérte és ment is a kedvencek közé. :) Következő lépés, hogy listára teszem Lee Joon Ho többi filmjét. Hihetetlenül jól játszott!

Valamiért elég nehézkesen indult a kapcsolatom a sorozattal, nem igazán kötött le, de egyre inkább megkedveltem mind a szereplőket, mind a történetet. Tökéletesen mutatja be a gyász feldolgozásának folyamatát.

Már a 3. résznél beleszerettem… Mély érzésű sorozat. Nem is belehalni nehéz egy tragédiába, hanem túlélni azt, és aztán „normálisan” élni tovább az életed… és a gyerekeknek épp olyan nehéz, mint a felnőtteknek. A feldolgozás lassú és nehézségekkel teli folyamata mindenkit megvisel, és csak egymás sebeit gyógyítgatva, szeretettel, őszintén szembenézve a szőnyeg alá besepert problémákkal sikerülhet csak…
Gyönyörűen dolgozza fel a gyászt, a veszteségeket, miközben megmutatja, hogyan kell emlékezve, ám fájdalom nélkül továbblépni, és hogy még boldogság is születhet a romok alól. Őszinte, szelíd, megértő, reménytadó és tapintatos sorozat, rengeteg érzelemmel és csodaszép zenével. https://www.youtube.com/watch… és főszereplőnk még a soundtrack egyik kedvenc dalát is felénekelte…
A két főszereplő (de amúgy az összes) hihetetlenül jól és kifejezőn adja vissza a játékával, az arcrezdüléseikkel, a szempillantásukkal a mondanivalót. Nagyon jól sikerült beilleszteni a történetbe a fogyatékkal élők szálait, mind a szellemi, mind a mozgássérült vonalat, rájuk is felhívva figyelmet, úgy, hogy közben nem is róluk szólt, és mégis… toleranciára, elfogadásra, elengedésre és rengeteg szeretetre tanított, de nemcsak velük kapcsolatba, hanem másokkal és legfőképpen önmagaddal kapcsolatban.
A romantikus szál csak hab a tortán… bár azt is nagyon szerettem. Az őszinteségüket, a kimondott szavaikat, az egymás építgetését, tisztán, szépen, játszmák nélkül.
Abszolúte kedvenc, és az év legjobb sorozata.

Ez egy elképesztő érzelmi vasút volt. Egyik pillanatról fordult a mosoly könnyekbe, majd a könnyek mosolyba. Pillanatról pillanatra izgultam. Az utolsó két résznél már tényleg ott tartottam, hogy nem merek nekikezdeni, mert nem tudom mire számítsak. És mikor azt hinném, hogy… akkor megint jön egy csavar.
A dalok egyszerűen gyönyörűek voltak. Teljes mértékben hangot adtak a csendnek.

Nagyon köszönöm @Shad @Miwa és @Subika a segítségeteket! Nagyon örülök, hogy meg tudtam nézni, tényleg vétek lett volna kihagyni!

Szerintem felkerestem volna a rendezőt Koreában, ha úgy végződött volna, ahogy én sejtettem… Egyébként az egyetlen „negatívum” számomra a sorozatban, hogy dráma műfajhoz mérten is már túl sok volt kicsit a végére…. Ezt leszámítva viszont nagyon tetszett az egész úgy ahogy volt. Szépen bemutatja hogyan próbálnak megbirkózni a szeretteik elvesztése utáni gyásszal az emberek.
Romantika is van benne gazdagon, ez a szál is szépen lassan alakul a történet során. Szerethető volt főszereplő párosunk, hamar belopták magukat a szívembe. Viszont a kedvenc karaktereim halmeoni és Sang Man lettek. Sang Man egy csoda. :)
A zenék is abszolút passzoltak az adott jelenethez!
Nem egy könnyen feldolgozható darab az egyszer biztos. Szinte végig egyfajta nyomasztó hangulat lengte be a sorit.

Ez a 10 csillag igazából 9,5 = az utolsó másfél részben az egekig csap a melodráma, és azt én nagyon-de-nagyon nem bírom (untat és idegesít). Viszont a sorozat egésze nagyon-nagyon tetszett, minden és mindenki a helyén volt, még azt az idióta Jung Yoo Taek-et is majdnem megszerettem a végére spoiler

„Nem biztos, hogy annak fáj jobban, aki hangosabban ordít.” (EP04)

Ennél többet nem is kívánhatnék egy befejezéshez. Pontosan olyan volt, amilyennek lennie kellett.