Géniusz (2016) 75% 70★

Abszolút kell az újranézés ennél a filmnél, másodjára sokkal jobban tetszett!!

Engem kilóra megvett ez a film. Halogattam a róla való értékelésírást, de talán már leülepedett annyira, hogy ne kezdjek el őrült módon csapongani és feleslegesebbnél feleslegesebb dolgokat felemlegetni, mint ahogy szoktam friss élmény hatására… :)
Tehát. Én ezt a filmet már azóta tűkön ülve vártam, hogy elkezdték forgatni. Vagyis sok éve már. Ehhez képest a premier is évekig csúszott, mire idén végre eljutott a mozikig. Már amelyik mozikig, a hazaiakig sajnos nem. :( Éppen emiatt kénytelen voltam „türelmesen” kivárni a soromat, míg számomra is elérhetővé vált. Történt mindez augusztus 23-án. Egyből lecsaptam és azonnal meg is néztem. Eredeti nyelven, mindennemű felirat nélkül.
A történetet imádom. Mivel magam is egy könyvön dolgozom, így duplán értékeltem a sztorit. Jude Law sosem volt a kedvencem, sőt, kifejezetten „haragban állok vele”, viszont amit ebben a filmben művel, azelőtt emelem a kalapom. Képes vagyok azonosulni a lelkesedésével, azzal, ahogyan elrugaszkodik a valóságtól, ahogy képes átadni magát a képzelete szülte világnak és karaktereinek. Mintha csak magamat látnám sokszor, de tényleg. Igen, az író (palánta) ilyen. Non-stop nem evilágon jár, elkalandozik és titkos életet él, ahová sokszor sokkal jobban elvágyódik, mint a realitás. Engem megnyugtatott ez a fajta elhivatottság és bohókás létezés, amit Wolfe élt, még ha emellett az életvitele olykor nekem is túl művészi volt már… :)
A párját alakító Nicole Kidman számomra néha már kicsit sok volt, azonban ennek ellenére mégsem éreztem nem odaillőnek a jelenlétét vagy a játékát. Bár ha karaktert kéne mondanom, Wolfe-ra böknék, miszerint ő vagyok én, de… Aline-t is meg lehet érteni. Tapasztalat, hogy az ember képes belefeledkezni és önző módon csak a saját történetével bíbelődni akár éjszakába/hajnalokba nyúlva is, egy olyan ember társaságában, aki minderre vevő és érdeklődő. Ő meg ott marad egyedül ebben a „társas magányban”. Bár én szerencsés vagyok, mert párom vevő a történetemre, sőt, ő a legnagyobb kritikusom és együtt dolgozunk a szövegen. Nem lehet könnyű, ha nem bír belesimulni ebbe a csapongásba. Igaz, el kell ismerni, hogy Wolfe azért ezen kívül se vetette meg a jó dolgokat, szóval ebből a szempontból ő is rosszalkodott rendesen és kiérdemelte a párja gyilkos pillantásait.
Louise karaktere olyan kis semmilyen. Színtelen-szagtalan, nagy ritkán fárasztó. Mégis a női szereplők közül én rá hasonlítanék a legjobban, azt hiszem. :D Sőt, határozottan cserélnék vele. Pláne, hogy ő is próbálkozik írogatással. De hát övé a könyvszerkesztők királya, Max Perkins… *-*
És akkor a végére Max… Ó, egek. Hát igen. Minden író álma ő… Megszállott és zseni. Kisujjában vannak a szavak és a mondatok, tudja a tutit és ha valakiben látja a fantáziát, akkor nem szégyell időt és energiát áldozni rá – ezzel a saját családjától is elvonva magát. Állandóan olvas valamit és szerintem még kalapban is fürdik. :)))) Okos, tapasztalt, sokat megélt és kész a tudását, ismereteit a fiatalabbaknak átadni, tolva a popójukat a siker felé, ami tulajdonképpen borítékolható.
Összességében ez a film csodás történet a könyvírásról, könyvkiadásról és igaz barátságról. Arról, mennyire fontos hinni az álmainkban… És egymásban. Akkor is, ha a másik olyat tesz, amivel te nem feltétlenül tudsz azonosulni… :)

Érdekes film volt, régóta meg akartam nézni. Az elején nehezen indult számomra, később egyre jobb lett, ez főleg a remek színészeknek köszönhető.
Thomas Wolfe-ot nem ismertem, de különös figura lehetett. Fitzgerald egyik kedvencem, én bizony szeretem a novellákat is, de a Gatsby is jó volt.
A film nagy kedvet csinált ehhez a két könyvhöz:
https://moly.hu/konyvek/f-scott-fitzgerald-uzenet-a-jazzkorszakbol /ezt nagyon rég olvastam, de újra kell/
https://moly.hu/konyvek/ernest-hemingway-vandorunnep
spoiler

Hozzáteszem: én a Duna tévén láttam, és ennél a filmnél remek volt a szinkron!

Először is: köszönöm a filmnek, hogy megismertem Thomas Wolfe-t. A barátság mint téma engem valójában nem mozgat meg, mert túl sok film szól erről. A film kapcsán számomra sokkal érdekesebb volt Aline és Thomas kapcsolata. Azon agyaltam a jeleneteikben, hogy mit lehet lépni. Azonosultam Aline-nel. Úgy gondolom, nagyon nehéz egy ilyen ember mellett élni. Minden nap azzal szembesülni, hogy magadra lettél hagyva, már nem kellesz, és a másik félnek fel sem tűnik, hogy lerombolt valakiben valamit, ami után majdnem lehetetlen felépülni. Szóval ez volt bennem végig. Max alakja kicsit szürke volt, bár mondani sem kell, hogy Colin tökéletes színész, és ez tökéletes szerep volt számára. A karakteréből mindent kihozott (többet is). Thomas Wolfe karaktere zavaró volt. Nem tette szimpatikussá egyáltalán a film. Nem tudom, mennyire hiteles ez, gondolom semennyire. Jude Law teljesítményéről nehéz nyilatkozni, mert a vidáman ugráló figurát annyira utálom benne (fejben megszólal a stólbuci hangja, amivel nincs gond, csak ez most nem az a film volt azzal a hangulattal). A drámai pillanatokban viszont azt hiszem, hogy csillogott. Laura Linneyt nagyon szeretem, de itt semmit sem kaptunk belőle sajnos.
Nehezen csillagozom ezt a filmet. Igazából jól eltöltöttünk közel két órát, de nem hiszem, hogy mindez elég.

Könyvmolyként azt mondhatom, igazán érdekes a film témája: egy szerkesztő és egy író kapcsolata, valamint a könyvek megszületése, az írási és szerkesztési folyamat. Kár, hogy a főszereplő írót nem ismerem (bár a film alapján nem is kaptam kedvet a munkásságához), bizonyára más élményt nyújtott volna a film, ha egy olyan könyv megírásával küzdenek benne, amelyet ismerek, vagy legalább az írójáról hallottam már. (Persze bizonyára az én hiányosságom, hogy Thomas Wolfe neve eddig ismeretlen volt a számomra.) Annak örültem, hogy más Perkins más híres írói is felbukkantak, Hemingway és Fitzgerald. Az őket alakító színészek is hozták a két figurát. És bár a valósághoz képest nincs viszonyítási alapom, Colin Firth és Jude Law is nagyon jól játszották a szerepüket. Nicole Kidman nekem itt nem tetszett, de lehet, hogy csak a sok botox miatt nem tudott úgy kibontakozni, ahogyan más filmjeiben.
Egyik emberi kapcsolat sem volt egyszerű ebben a történetben. Tom nem egy túlzottan szimpatikus figura, kiborító a viselkedése, és mindenkit elmar maga mellől, Max mégis a barátjának tekintette spoiler. Mint fiatalembert sajnáltam, hogy így derékba tört az élete, de amúgy nem siratnám meg. Sajnáltam Aline-t, hogy sokmindent feladott ezért az alakért, és utána nem kapott semmit, de egy-két jelenetből kiderült, hogy ő valójában egyáltalán nem volt értékes Tom számára, a pasi igazából csak kihasználta őt (a lakását, a pénzét stb.). Jó, hogy a végén azért felébredt, és rájött, hogy nem jó neki, ha az a nő marad, aki Tom mellett vált.
Max figurája nem túl izgalmas. Az való igaz, hogy a szerkesztőket senki sem ismeri, pedig sok könyv nélkülük el sem jutna a kiadásig, annyira nem jó az alapanyag. Nem kis feladat az övék, mégsem ő állnak a rivaldafényben. Az persze mindig kérdés, hol a határ, mennyire nyúlhat bele egy szerkesztő a könyvbe. Itt is felmerült ez a „probléma”, hogy ezek a könyvek valójában Tom vagy Max művei. Tetszett a figurában, hogy bár a Tommal való kapcsolata elején kissé elragadta a hév, utána mégiscsak rájött, hogy a családja a legfontosabb számára.
Egyszer nézhető film, de nem bántam meg, hogy megnéztem.

Azt hiszem túl sok ilyen filmet láttam már. Hogy mondjak valami pozitívat róla: legalább tartották magukat az alaptémához és nem nyújtották el. Jó volt, de mégsem.

Nehéz értékelnem ezt a filmet, mert nem igazán derült ki számomra, hogy valójában kiről és miről is szól. Ha a kettőjük barátságáról, akkor valójában sajnálom, hogy erről, mert sokkal szívesebben néztem volna még legalább ugyanennyi ideig azt, ahogyan Max Perkins a különböző írók műveit próbálja kipofozni, miközben megtárgyalják, hogy mit és miért és hogyan. Szóval lehetett volna még Wolfe-fal illetve a többiekkel kapcsolatban is többet bemutatni ebből a folyamatból. Ez a része tetszett a legjobban a filmnek, és nagyon szépen bemutatta, hogy milyen nehéz és felelősségteljes munkája is van és hogy valójában ő is egy géniusz, hiszen hihetetlen munkát végez, és összhangba kell hoznia az írók lelkivilágát és mondanivalóját a kereslet elvárásaival, tehát mindkét oldalban úgy el kell mélyülnie, hogy az valóban teljes embert kíván. Legjobban az fogott meg, ahogyan ő is kijelentette, hogy sosem tudja, valójában nem kellett volna-e úgy hagynia a szöveget, ahogyan megírták – ez a pillanat nekem nagyon ütős volt, szerintem ezzel írták le a legjobban annak a felelősségét, ami ő csinál.
Milyen kár is, ha egy írónak a megélhetés miatt meg kell alkudnia azzal, ami a lelkéből megszületik és a kereslet elvárásaival.
A hangulata is nagyon tetszett a filmnek, mindig is szerettem volna ebben az időben élni :-)
Jude Law-t pedig, nem tehetek róla, imádom, itt se volt másképp.
Az élvezetes időtöltésen túl még azzal is járt a filmnézés, hogy inspirált arra, hogy újra olvassak, szépet, szépirodalmat, mert a szépség nagyon áthatotta az egész filmet. Egy ideje olvasási válságban szenvedtem ezzel kapcsolatban, szóval igazán jó időben néztem meg, azóta ismét bele tudok merülni a kedvenc könyveimbe.
Meg kell jegyeznem, a film előtt se Max Perkinsről, se Thomas Wolfe-ról sem hallottam még soha.

És egy személyes gondolat még. Még véletlenül sem hasonlítva magamat a filmbéli írókhoz, de én is sokszor érzem, hogy azok az írásaim a legjobbak, amik csak úgy minden változtatás és utólagos csiszolás nélkül „kijönnek” belőlem. Szóval megszületnek a lelkemből. Zsigerből tiltakozom már az ellen is, hogy én magam csiszoljam utólag, nem még hogy másvalaki. Persze én nem tervezem kiadni őket :-) Az már valóban más kérdés lenne. Nehéz a kiadás szemével gondolkodni és egyben írónak lenni. Ezért kellenek a Maxek :-)