Salinger (2017) 80% 48★

Fantasztikus film nagyszerű színészekkel, mely tanulságos lehet az írói életpálya bármely szakaszában. De bárkit sokat tanulhat belőle a kitartásról, alázatról és a hivatás iránti szenvedélyről.
És igen, néha vissza kell vonulni és csak a fióknak írni, mert az elképzelhetetlen, hogy ne írjunk, hogy le tegyük a tollat, de néha nemcsak, hogy kell, hanem muszáj is elzárkózni.

Egyébként is szeretem az igaz történet alapján készült filmeket, de ez most meg vett kilóra. És Kevin Spacey-től is elájultam. Szerintem a legjobb szerepe. Új kedvenc filmet avattam.

Nagyon vacilláltam a 7 és a 8 csillag között, de J. D. Salinger valahogy hozzám nőtt az évek során, ezért tiszteletből maradt a 8 csillag. Nicholas Hoult játékával nem mindig voltam elégedett. Sokszor éreztem azt, hogy túl ripacs: ahogyan mosolyog, vagy kiborul. De a drámai pillanatokban valahogy sikerült visszajönnie. A film első fele számomra kicsit felszínes, unalmas volt, de a második fele nagyon megemelte. Azt éreztem, hogy kapcsolódom, és hogy újra kell olvasnom Salingert. A mondatait. Nem egyfajta referenciális olvasat miatt, hanem mert kell a lelkemnek.
De objektíven: nem egy hatalmas film, de aki szereti Salingert, annak egyszer megéri megnézni. Engem megfogott valami benne annak ellenére, hogy határozottan állítom, hogy csak egy réteget tud majd megszólítani.

Engem teljes mértékben megvett magának. Tökéletesen át tudtam élni a főszereplő helyzetét, az írás kényszerét, a kisebb sikereket, és a folyamatos elutasításokat. Sok fontos gondolatot tartalmaz a film.
Ajánlom a leendő „írópalántáknak!"

Sok mindenről, sok mindenkihez, és sokféleképpen szól ez a film.
Sokkal többről szól, mint Salinger élete.

Nagyon fontos kérdéseket tesz fel az indiai pszichológus, és fontos észrevételeket tesz, gondolatokat fogalmaz meg a Kevin Space által életre keltett karakter.
Elképesztően szemléletes, ahogyan kibontakozik Salinger 'írósága", de méginkább személyisége. Elképesztő, mert érzéseket, megérzéseket, gondolatokat, a személyiségfejlődés benső mikéntjét képileg megjeleníteni szerintem nem hétköznapi és átlagos feladat, ám e filmben nagyon is sikerült az alkotóknak. Olyannyira, hogy a bensőmben mozgatta meg azokat az idegszálakat, sejteket, amelyek ilyenkor „mozgásba lendülnek”. … és olyannyira, hogy külső szemlélő számára is érzékelhetővé és érzékletessé válik, milyenis az, amikor a flow szárnyára kapja a gondolatokat, az embert, és egész lényét, s környezete minden egyéb eleme egy óriási buborékok kívli világgá válik.

Furcsa és elgondolkodtató volt látni, hogy tényleg volt (van) olyan kiadó, aki olyan szerzőkre kíván „szakosodni”, akiknek írásai nyomán a kiadóra asszociálnak, s ha már ilyen megkülönböztető jegyet akar a többi kiadóhoz képest, az nem egy, az írókban, írásaikban közös jellemző, ismérv?

Írhatnám szintén, hogy furcsa és elgondolkodtató volt látni, Salinger környezetének „álom-, ambícióromboló” hozzáviszonyulását, de valójában nem ez a furcsa és elgondolkodtató hanem az, hogy ma sincs másként, és nem csak az írókkal, hanem úgy általában, ha valakinek vannak álmai, vágyai.

Ezt a filmet szerte lehetne idézni, annyi fontos és hasznos gondolatot tesznek elérhetővé a nézők számára. Az elhangzó gondolatok nem csekély része pedig akár életvezetési tanácsként, sarokpontként is megállná a helyét.
Ez a film írópalántáknak és íróaspiránsoknak éppoly „kötelező darab” lehetne, mint Umberto Eco, Murakami Haruki, Stephen King vagy Paul Auster írásról, önnön alkotásuk mikéntjéről szóló könyvei.

Nemrég olvastam egy Erika Long (US író) idézetet: „Mindenkinek van tehetsége, de az embernek ritkán van bátorsága, hogy ezt a tehetséget felszínre hozza.”
Szerencsére, Salingernek volt elég bátorsága, hogy felszínre hozza.

Erika Long gond gondolatához – éppen Salinger példája miatt is – egyetlen gondolatot fűznék hozzá. Salinger hamar felismerte, hogy neki és a írásnak „van dolguk egymással”, így volt miért bátornak lennie. Az emberek többsége viszont, pláne, ha élete, érdeklődése alakulása magától fel nem fedi (mint Salingernél is), miben is rejlik az ő tehetsége, nem is kutatja, mintha nem is akarná megtudni, mi az, amiben kitartással és szorgalommal párosuló érdeklődéssel majd őket is tehetségesnek fogja tartani valaki. … mert a tehetség túlnyomó része ezekből áll és nem genetikai elemekből…., é mert tehetségesnek jellemzően és egészségesen nem önmagát tartja az ember, hanem mmások vélekednek ekként róla.

… és még egy fontos gondolat a filmből, amely több, világunkban megjelenő nemkívánatos jelenségek kapcsán nemrégiben mind gyakrabban megfordul a gondolataimban, mint valószínűsíthető válaszreakció a mind gyakoribb külső behatásra: Ha az emberek válnak a zavaró tényezővé, akkor nem marad más, mint kizárni az embereket."
Attól tarttok, egyre nagyobb azon embertársaink száma, népességen belüli aránya, akik valami hasonló miatt válnak befeléfordulóvá, netán dobják el maguktól az életet.
Nem kéne hagyni, hogy így legyen….

Nagy kedvenc lett ez a film.

Nem voltak túlzott elvárásaim a filmmel szemben. Régen a Zabhegyezőnek is éppen így kezdtem neki. Üresen, akár egy fehér lap. Erre a lapra írt mindkét esetben Salinger.
Engem pedig beszippantott mind Holdennek, mind az írónak a világa.
Ismertem egy embert, aki előbb Holden, aztán Salinger lett. Szerettem őt, de vele sem lehetett tartós kapcsolatot kialakítani. Egyébként imádtam az írót, az elvonultságát, a dacot, a „rinyáját”. :D És tudom furán hangzik, de az egész film hangulata tetszett.
Pont ez a sötét, merengős, világból kiszakított érzés az, ami teljesen be tud szippantani.
Egyértelműen tökéletes és ezért vitathatatlanul a kedvencem is lett.

Ez is egy olyan film, ahol a főszereplő szimpatikusabbnak van feltüntetve, mint amilyen valószínűleg valójában volt. Vagy csak én vagyok nagyon rákattanva Nicholas Hoult-ra, az is lehet. Nem volt elég mély a film, eléggé lakossági, mint a Bohemian Rhapsody, de annak végül is jó.

A Zabhegyező a legkedvesebb regényem.
A film tökéletesen bemutatta az író érzelmeit és lelkivilágát az alkotás folyamata alatt.
Az íróknak ez az életük a történetük, ezzel kelnek ezzel alszanak. Ha az író nagy munkában van hiába kérdezik nem figyel mert fejben mindig a történeten dolgozik.
Az írásban tényleg az a legnagyobb öröm ha alkothat az ember, ha megelevenedik a karakter.
J. D. Salinger a lehető legjobb példa erre.
Ez a film pedig méltó emléket állít ennek a csodálatos könyvnek és a mégcsodálatosabb
J. D. Salingernek

Nem tehetek róla, elfogult vagyok, imádom az összes Salinger könyvet, élmény volt az író életébe és a mű születésébe bepillantást nyerni.