Alex már deresedő hajú, ám még mindig vonzó férfi. Egy étteremben dolgozik főpincérként, egyébként pedig magányos medveként él. A nők körülzsongják, mígnem összetalálkozik ifjú évei szerelmével, akire talán mindig is várt. Ez a kései szerelem új erőt és értelmet ad életének…
Főúr! (1983) 2★
Szereposztás
Várólistára tette 4
Kiemelt értékelések
Főúr! (1983) 60%
Annyira „tipikus” ez a film… Talán emiatt is tetszett. A befejezés miatt adtam csak ennyi csillagot, ha máshogy zárul, lehetett volna 9-10 is…
Miért írtam, hogy tipikus? Nos, remekül prezentálja, hogy az emberek többsége mennyire meggondolatlan a párválasztáskor, aztán előbb-utóbb jönnek a cserék. Viszont a franciákban legalább volt annyi gerinc, hogy nem vitték el a prezentációt prűdbe, hanem felvállalták a szitukat és megmutatták, hogy lehet ezt nyílt kártyákkal is játszani. Ez így legalább korrekt volt. (Avagy, hány olyan kapcsolat van, ahol – legalább – az egyik fél kikacsingat, a másik meg nem is tud róla, sőt, sokszor nem is gyanakszik, sőt, elégedett és boldog. Pedig…)
Na, hát ez a film nagyrészt erről szól. Szóval, aki naiv módon hisz a holtomiglan-holtodiglanban, esetleg nem veszi a be a gyomra a felvállalt váltásokat, az inkább ne nézze meg.
Nade. Főszereplőnk nagy huncut, mégis egészen szerethető, sőt, mire a film végére érünk, meglátjuk benne a spoiler. Más kérdés, hogy spoiler. Ez megint csak egy kicsit az én értékrendembe rúgott bele egyet spoiler, amiért nyilván nem voltam boldog. Ezért is lett volna jó egy másmilyen befejezés, mert azzal ki tudtak volna engesztelni.
Az egymást kerülgetős, udvarlós jelenetek nagyon aranyosak, jókat mosolyogtam a „véletleneken”. :-) A karrieres rész mindemellett sajnos eléggé fajsúlytalannak tűnt, mondhatni tölteléknek, amit sajnálok. Kicsit megnyomhatták volna ezt a szálat is, ha már beletették. Sokszor éreztem úgy, hogy energiákat lop el a párkapcsolati vonulattól és sajnálkoztam rajta.
Mindent összevetve nem volt ez rossz film, de azért itt van még egy jó tanács: ne éhesen üljön le senki a képernyők elé, mert akkor nagyon fog szenvedni! :D
Népszerű idézetek
– Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyönyörű hercegnő, akinek nagyon szép volt a szeme. Főleg a bal.
Főúr! (1983) 60%
– És, egyedül lakik itt?
– Jelenleg igen. Néha félek is.
– Tényleg? A farkastól?
– Haha, előfordul. Attól függ, milyen a farkas!
Főúr! (1983) 60%
– Azt hiszed, te kezdeményeztél, pedig nem így volt. Én akartalak. Önmagadért, azért, amilyen vagy.