Fosse/Verdon (2019–2019) 83% 19★

A sorozat megnézése ajánlott mindazoknak, akik szerint a Kabaré minden idők egyik legjobb filmje. Igen, nem tévedés, ez az 1972-ben készült film, Liza Minelli csoda-díva, és Joel Grey csoda-konferanszié remeklésével, Michael York fiatal és oly ártatlan fizimiskájával, vagy Fritz Wepper (igen a Derrickből, csak kissé fiatalabban) szolíd, visszafogott játékával. És igen, ez egy musical, de akit esetleg ez elrettentene, az bátran nézze meg, mert ez a fim egy mérföldkő a musicalek sorában, az addigi csillogást és flitteresőt itt felváltja egy drámai történet a háborúra készülődő és a nácik játékszerévé váló Németországból. A dalok mellesleg kitűnőek, a hangulat feszült és oly életszagú, mintha ott lennél a nézőtéren, és miközben Liza/Sally Bowles és a táncosok csodás koreográfia szerint tekeregnek a színpadon, a barnainges fiúk a mellékhelységben – vagy az utcasarkon épp átnevelnek néhány szerencsétlent.
Fosse ezért a filmért kapta meg 73-ban a legjobb rendezőért járó Oscart. A film azonban nem nyert, és ezt csak azért tudom – így utólag megbocsátani, mert elég erős volt akkor a mezőny és indult Coppola is – a Keresztapával.
És ez a sorozat arról az emberről szól, aki ezt a filmet megalkotta. Meg persze szól élete párjáról is, hisz ők ketten oly furcsa szimbiózisban, olyan se veled, se nélküled kapcsolatban élték le az életüket, hogy ez tényleg filmre/képernyőre kívánkozott.
Persze Fosse/Verdon életében nem csak a Kabaré létezett, és szépen, de nem éppen sorjában meg is ismerhetjük kettejük életét. Művészien, mint amilyen művészek voltak ők is, formabontóan, de érthetően, és előképzettség nem is nagyon kell a sorozat élvezetéhez. Az életműből én is csak a Mindhalálig zenét néztem meg gyorsan, a sorozat elkezdése előtt, mint Fosse – kvázi önéletrajzi vallomását. Persze szépen várólistáztam közben a maradékot is.
És szólni kell a sorozat címszereplőiről is: Gwen Verdon és Bob Fosse megformálói – Michelle Williams és Sam Rockwell, és ha annyit mondok, hogy én elhittem, hogy Verdont és Fosse-t látom a képernyőn – akkor mindent elmondtam.
Nagyszerű élmény, zenében, látványban, történetben, drámában, – és felüdülés az örökös krimik és szuperhősök világában.

Az utóbbi időben látott sorozatok közül az egyik legjobb volt a Fosse/Verdon. Nem sok előismeretem volt a történettel kapcsolatban, és habár tudtam ki volt Bob Fosse, bevallom Gwen Verdonről nem hallottam korábban. Pedig a sorozat alapján legalább annyira jelentős és kiváló művész volt, mint férje (feltételezem, a készítők egyik legfontosabb célja volt ezt hangsúlyozni). Meglepően érdekes volt végignézni a két táncművész-koreográfus kapcsolatát, házasságát és versengéssel vegyes együttműködését. Ugyan érezhetően voltak elromanticizált pillanatai a sorozatnak, így nem tudom, milyen fokig volt hiteles a karaktereket illetően, de mikor néztem, ez nem igazán érdekelt, oylannyira lenyűgözött a két főszereplő alakítása. Mintha csak Sam Rockwellnek és Michelle Williams-nek találták volna ki ezeket a szerepeket. Ajánlom mindenkinek, különösen az életrajzi művek és a színház kedvelőinek, tánccal foglalkozóknak pedig egyenesen kötelező.

Atyám… a zene, tánc, musical tőlem elég távol áll. Vagyis, igazából nem menekülök előle, de nem is megyek elébe… X,) De ezt magamtól nem néztem volna meg. Úgyhogy ilyeneknél szokott bennem az lenni, hogy jó, ha az ember időről-időre megkedvel valakit, mert tanulhat tőle olyanokat, amikkel magától nem ismerkedne.
Nálam ez a valaki, ki hinné, Rockwell volt. :P

Érdeklődési köreimből adódóan sose hallottam egyik emberkéről se, vagy akár a munkásságaikról. Szóval ha valaki szereti az ilyet vagy Fosse-t/Verdon-t, az biztos más szemmel nézi ezt a sorozatot, nekem viszont ez egy totál új világ volt.

Érdekes volt látni, hogy dolgoznak. Mármint a táncosok, énekesek, uhh, én gyűlölném ezt. Ezért nem ment a zongorázás se. Gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni, újra és újra és újra és újra…….. na meg a csapatmunka…
Az időben való ide-oda ugrálás viszont… nem tudom. Kicsit zavaró volt, de közben azért tetszett is. Megvolt a maga hangulata. + volt több megoldás, ami nekem bejött. + Fosse-val egész tudtam azonosulni, ami meg még jobban bejött. :D
Ettől független néha az volt bennem, hogy tényleg szükség volt ilyen hosszúra csinálni? Sima film, vagy fele ennyi rész nem lett volna elég? Rockwell-t se volt jó így kopaszon, lenyalt maradék hajjal látni. Williams arcától sokszor viszolyogtam (amiről persze egyikünk se tehet), a magyar hangjától meg egyenesen vérzik a fülem. Van még egy női magyar hang, ami hasonló, hát ezek a frekvenciák nekem olyanok, hogy kínozni lehet velük… DX

Szóval fura volt, mert tetszett, de közben szenvedtem is.
De mivel mazo vagyok… X,)

A lényeg, hogy azért nem bántam meg, hogy megnéztem.

Eleinte kicsit vontatottnak találtam, de aztán rájöttem, hogy csak így ábrázolható, hogy mennyire tömény és fárasztó tud lenni a színházi élet. Az üresjáratok milyen várakozásteliek, a siker meg bizonytalanná teszi a jövőt (lesz-e újabb siker?). Jók a színészek. Jó volt.
Amúgy éredekes számomra, hogy valaki belehal egy olyan munkába (és életbe), aminek az eredménye az adott kategóriában és sok ember által ugyan elismert, de az én ízlésemnek elég bugyuta. Ez a színházi musical. A Kabarét (filmet) viszont nagyon szeretem, és bevallom, lövésem nem volt, hogy ki rendezte. Jó volt látni a film munkálatait.
Nekem a filmből egyébként az jött le, hogy Verdon és Fosse inkább alkotótársak, mint szerelmesek. Nem igazán ábrázolták, hogy ők szerelmesek. Inkább hamar kiégettnek tűnt a kapcsolatuk. Vagy ez így is volt? Ez esetben jól ábrázolták.
Érdekes lehet egy egész életet tornadressz-frakk-cilinder kombóban tölteni…

Még egy ilyen dögunalmas és semmilyen sorozatot! Nem is igen értem hogy gondolták ezt. Na, vegyük sorba:
Igen, hallottam már Fosse-ről, de csak annyit hogy tehetséges táncos,koreográfus és ő csinálta Kabarét. Verdon-ról nem hallottam. A sorozat arra lett volna hivatott hogy bemutassa ezeket az embereket, az életüket. Valamilyen szinten ez meg is történt, de rettenetesen vontatottan, mindenfajta érdekesség nélkül. Azok a részek még jók voltak, mikor azt mutatták hogyan dolgoznak egy filmen, táncon, stb. De ezek az évad 5% ha kiteszik. Na és mi marad? A magánélet, ergo agónia! Fosse egy drogfüggő, szexfüggő, láncdohányos, seggfej volt. És ennyi. 8 részen át csak azt látjuk ahogy seggfejkedik, a szexuális zaklatás határait súrolja, látjuk milyen szar apa és szaralak. és a végén spoiler
Aztán ott van Verdon is, és elmondhatjuk hogy ezek ketten megérdemelték egymást. Az ő háttér sztorija valamicskét érdekesebb volt, de hát alig kaptunk belőle valamit. Jó táncos volt, biztos, de közben meg egy szerencsétlen. Látjuk hogy bánik vele Fosse, ahogy semmibe veszi, ő meg mindig szalad mint egy kiskutya, és szalad, valahányszor a csávó füttyent egyet. Értem én hogy a karrierjük kissé összefonódott, de nem hinném hogy annyira rá lett volna szorulva Fosse-ra. De ha még is, ő mindig segített neki, a munka nagy része az övé volt, de a másik ezt sosem viszonozta.
Az ő kettejük „kapcsolatán” kívül van még pár mellékes karakter, akik mintha ott se lennének, nem számítanak.
Pedig lehetett volna ezt jól is megcsinálni. (azt hiszem, már nem tudom…) Kezdetben, szerintem a 8 rész kegyetlen sok. Mutathattak volna többet a produkciók készítéséről, hisz igen érdekes dolog belesni a kulisszák mögé. Vagy akár jöhetett volna több háttérsztori, hogy váltak azzá akik. Vagy esetleg az egész sorozatot elvinni kissé a musical irányába, mint pl.: a Rocketman-t. Ott van egy zseniális Sam Rockwell, de nem kezdenek vele semmit! Nem is táncol! Minden egy olyan színészt bezsákolni aki remekük tud táncolni, ha ezt egyszer sem használjuk ki?!? Kár érte… Kár az egész sorozatért…