Roland Crump professzor a római kor elismert archeológusa. Mindent megadna egy legionárius kopott sisakjáért, a vándorbotjáról már nem is beszélve. Még egy kempingben is képes ásatásokat kezdeményezni, egyáltalán nem zavarja a turisták népes siserehada. Az orosz kolléganő, akit a kulturális… [tovább]
Folytassa az ásatást! (Folytassa 27.) (1975) 16★
Szereplők
Kedvencelte 1
Várólistára tette 5
Kiemelt értékelések
Nagyon erősen leszállóági produkció a szériából, mint az eredeti címe is mutatja, nem nagyon tud már mivel előrukkolni a szexualitáson és a prosztóság határainak feszegetésén kívül. Érdekesség azért akad benne így is.
Ez ugyan szubjektív és nem okvetlen helyes megfigyelés, de a Folytassa… filmek közül a leggyengébbeket mindig két, egyébként jól csengő brit színész neve fémjelezte a számomra: Jack Douglas és Windsor Davies ott az utolsó néhány, még klasszikusnak nevezett, vagy abba a sorba törekvő darab idején remekül kifejezték, mi a baj a szériával. Davies még csak-csak illett ebbe a világba, sőt, a Folytassa Angliában! idején tulajdonképpen ő volt egyedüliként a helyzete magaslatán, de Douglas végképp valami kellemetlent, illetlent, primitívet testesít meg az egyébként sosem túl cizellált Folytassa-univerzumban.
Hozzájuk képest Elke Sommer, mint az angol nyelvet még nem nagyon bíró orosz régésznő magabiztosan és végig lopja a show-t a többiektől, kicsit mint Phil Silvers a Kövesse a tevét!-ben. Félelmetesen jól áll neki ez a Williams-szel incselkedő, az angolok kimértségéhez képest bohém, egyszerű és praktikus figura. Ugyancsak nagyon jó nézni Adrienne Posta játékát, ő mintha Barbara Windsor típuskarakterét vinné tovább értelmesebb, érettebb formában. A hölgy egyébként nem magyar származású tudtommal, de a rockzene kedvelői számára érdekes lehet, hogy a film készültekor Graham Bonnett felesége volt épp. Nem mondható el ugyanez a sok pozitívum a lányokról, akik már a Folytassa külföldönben debütáltak, de túl sokat ott sem tettek hozzá a produkcióhoz.
Szomorú apropó, hogy ez Bernard Bresslaw utolsó filmje a szériában – de ezen nem csodálkozunk, abszolút takaréklángon ég.
A film egészén uralkodnak a kendőzetlen és illetlen szexuális tárgyú poénok. A magyar szinkron ezekre néha egészen jól felült, a beszélő papagáj dumáit szerintem máig is sokan idézgetik odahaza, de önmagában a cselekmény kimondottan mondvacsinált, rendszertelen, és egy-egy poén kedvéért csapongó.
Nem túl emlékezetes epizód, de a meglepően jól teljesítő vendégszínészek miatt van egy kis érdekesség-faktora.
Népszerű idézetek
Miss Vooshka: Mindjárt kefélek egy kicsit.
Crump professzor: Ne most! És ha jön valaki? Gondoljon a többiekre.
Miss Vooshka: Á, értem! Félti a tökit, mi?
Crump professzor: Hol tanulta ezt a kifejezést?! Meg vagyok döbbenve, hölgyem.
Folytatása
Összehasonlítás |