Várólistára tette 35


Kiemelt értékelések

desertangelable 

Először ki akartam fejteni, hogy miért is nem tetszett a film, de aztán meggondoltam magam, mert nem is volt ez olyan rossz. Egy kicsit zavaros néha, és egy kicsit random, de összességében érthető és a történések is érhetőek. Egy dologért haragszom, mert nem magyarázták meg spoiler. Ez legalább annyira váratlan volt, mint egy-két jelenet a filmben. Lehetett volna ezen még csiszolni, sőt, egész jó filmet is ki lehetett volna hozni belőle, de így is nézhető.
Ahh, még valami! Nagyon hasonlított egy könyvre, amit nem rég olvastam, csak az jobb egy picit, ha valakit esetleg érdekel: https://moly.hu/konyvek/a-s-king-ask-the-passengers

2 hozzászólás
Ad3lka

Nem tudom… tényleg nem volt rossz, de vannak hibái bőven. Ez a film nem akarja mélységeiben vizsgálni a saját témáját, csak bottal piszkálja, aztán meg egyből tövestől akarja kicsavarni a fát. Komolytalanul kezd, miközben belekever olyan témákat, mint spoiler, aztán meg spontán 180 fokos fordulatot vesz és hirtelen mind egy szobában ülünk egymásra mutogatva, mintha erre épített volna a történet. Egy másik oldalról nézve kellemes és vicces, nem akar megoldandó konfliktust, nincs önmarcangolás, belső harcok. Nem tudom hova tenni a végét. Mindenképpen meglepő, de ha ez volt a cél, akkor meg elbírt volna még 30 percet, hogy megadja a válaszokat a fellépő kérdésekre.

Little_Monster

Néhány zavaró apróságtól (Anne ruházata és Sasha érthetetlenül feltűnő parókája) eltekintve nagyjából azt kaptam, amire számítottam. A gimnáziumi szerelmi történetek mindig is közel álltak a szívemhez, még akkor is, ha a témakörben ez nem egy igazán erős darab. Voltak kedves pillanatai, sőt, talán még azt is mondanám, hogy életszerűek is. A coming out bármely életkorban nehéz, és a film erénye, hogy jól bemutatja, hogy ez elsősorban az egyén számára egy harc önmagával, és csak utána a külvilággal. Anne és Sasha különböző ütemben és másmilyen végeredménnyel megy végig ezen a nehéz és félelmetes úton, ami az érintettek hozzátartozóira is hatással van. Tetszett, hogy Clifton személyében bemutatták azt, hogy egy barátnak is nehéz elsőre jól reagálni egy meglepő hír hallatán, idővel viszont sokat javulhat a helyzet. Helyenként kicsit amatőrnek éreztem a filmet, de lehetett volna sokkal rosszabb is, Anne biciklije például kifejezett fénypont, sokkal jobban egyben van és letisztultabb, mint a tulajdonosa.

Dombi_Petra 

A történet eleje elég lassan indult be, azonban akkor is odaszegezett már a képernyő elé. Cliff karaktere, kinézete, maga a személye végig irritált, ezért is a mínusz 1 csillag.
Anne nagyon magával ragadott, elvitte a kíváncsiságom a film végéig, unalom nélkül. Mogorva természete ellenére is sikerült megkedvelnem őt. Sasha mar egy kicsit köztesebb érzést váltott ki belőlem, főleg a vegkifejletthez közeledve, de meg viszonylag ő is rendben volt.

Baly

Ahj, hogy lehet így befejezni egy filmet??? Ha a bicikli nem lett volna, valószínűleg fellöktem volna a laptopom. De azt is azért, mert amúgy tetszett a film! Csak az okozhat csalódást, akit/amit szeretünk.
Na a filmről: az engem nem zavart, hogy amatőr hatása volt, pedig általában nem szeretem. Lekötött, érdekelt mi lesz a vége. Bár megmondom őszintén én spoiler!
Anne-t baromira sajnáltam! Valamilyen szinten Sashát is, az ő szemszögét is megértem, de majdcsak rájön. Cliff hát… először bunkó volt… de most komolyan… tényleg nem esett le neki, hogy csak barátok? Még ha ölelgetik is egymást… ilyet férfi szemszögből csinálni tabu :D úgy látszik. Feltéve akkor, ha nem akarsz csak a barátja lenni…
Na mindegy, a végére azért neki is leülepedett a dolog, bár ettől még bunkó volt :D
Végül pedig, hogy életszerű, ami azért egy kicsit elszomorított. Vártam volna valami reményt a végére, de nem kaptam :( De azért mégis tetszett.


Hasonló filmek címkék alapján