Strawberry Panic (2006–2006) 98% 4★

Hihetetlen, mennyi érzést sikerült belecsempészni ebbe az animébe. Csodaszép történet, zene és ami igazán megfogott, az érzelmek őszinteségének ábrázolása. Milyen az igazi barátság? Illetve milyennek kellene lennie? A történetben nagyon szépen körvonalazódik. Nem sikerült összeszedni a gondolataimat, hogy szavakba öntsem őket, de megpróbálom. Itt minden karakter egy kis külön világot képvisel a fájdalmával és boldogságával. Olyan tiszta érzelmekkel találkozunk, ami nem egyszer könnyet csal az ember szemébe. Az utolsó hat részt konkrétan végigsírtam. Annyira érezni lehetett a szereplők lelki szenvedését és megtisztulását. Aki a legközelebb került hozzám, az Ootori Amane, én vele tudtam a leginkább azonosulni. Hikari iránt érzett szerelme annyira lágy, finom, hogy szinte simogatja az ember lelkét. Hikari őszinte ragaszkodása és kitartása is meghatott. Akit nagyon becsültem, és erkölcsileg a legmagasabbra emeltem, az Tamao és Yaya-chan. Nehéz lehetett átértékelni magukban az igaz barátság és az őszinte szerelem érzését. Shizuma eleinte kicsit furcsa volt, de olyan szépen építik és bontják ki a személyiségét, hogy mindenre magyarázatot kapunk. Ő végig egy kemény páncélt hord a szíve felett. Szörnyű tragédia húzódik a háttérben, de ő inkább mindent magába fojt, és csendesen szenved. Ezzel másokat is megsebez, hisz mindenki valamiféle istennőként tekint rá, aki erős, határozott, magabiztos példakép. De Shizuma nem vágyik erre. A hirtelen betoppanó Aoi Nagisa talán megmenthetné a lelkét, és a szívét is felmelegíthetné, de Shizuma addig-addig játszik a lány érzéseivel, míg ő teljesen összeroppan. Ez persze nem szándékos, csak Shizuma talpa alól kicsúszik a talaj és sodródik az árral, magával rántva Nagisát is. A viharos érzelmek régi sebeket tépnek fel Miyuki lelkén is, hiszen egy ponton az ő és Shizuma néma fájdalma összekapcsolódik. Dramaturgiailag tökéletes volt a történetben, ahogy emlékképekként ábrázolták, mi áll Shizuma melankolikus hangulata mögött. Ezen a részen szerintem mindenki elérzékenyül. Semmi túlzást nem találtam benne, minden tiszta és egyszerű. És őszinte! Ebben az animében még a mellékszereplők is szépen ki lettek dolgozva. Mit meg nem tettem volna, ha olyan iskolába járhatok, ahol ilyen barátok vesznek körül, akik ha látják, hogy szomorú vagy, összefognak, hogy megvigasztaljanak. Ahol azon vannak, hogy neked jobb legyen, és azt éreztetik veled, hogy a közösség tagja vagy, itt a helyed, és érezd jól magad, mert itt kell lenned! Szeretet, megbecsülés, tisztelet. Még Kaname is belátta a végén, mekkorát hibázott. Elég ellenszenves figura, és pont az tetszett a történetben, hogy a végre sem faragtak belőle kezesbárányt, csak épp annyira vezették a helyes irányba, amennyire ez indokolt. Vágytam nagyon a happy endre… annyira megérdemelte itt mindenki! Megkapjuk, de egy kis szomorúság azért ott lappang a háttérben, a reménnyel együtt, hogy mindenki révbe ér, ha elindul egy új kezdet. :)
Mindkét opening és élőszereplős ending hatásos. A dalokat a két szinkronszínésznő: Nakahara Mai és Shimizu Ai adják elő (Nagisa és Tamao).
Ha őszinte érzésekre vágysz, melyek letisztultan mutatkoznak meg, és kicsit fel szeretnél szabadulni, én mindenképp ajánlom ezt az animét, ami egyszerre képes megnevettetni, elgondolkodtatni, megbőgetni és melegséggel megtölteni a szíved.
(hát… jobban is ment már fogalmazás… ez ilyen lett)

Csak azért kap 10-et, mert régen imádtam :D
Most újranézve azért már zavart néhány dolog. Még mindig közel érzem magamhoz, de már újra nem nézném. Most már úgy érzem, hogy túl kislányos nekem, de ettől függetlenül még mindig az egyik legjobb shoujo-ai-nak tartom.
Nem tudom, mennyire hasonlít a Maria-sama ga miteru-hoz, de elég hasonlónak tűnik.
Én egyszer mindenkinek ajánlanám :)