Kedvencelte 19

Várólistára tette 90


Kiemelt értékelések

Lex

Rendkívül erőteljes film. Joseph Gordon-Levitt pedig fantasztikus alakítást nyújt.

Rengeteg rákkal foglalkozó alkotás van mostanság az éterben, de ez mindenképp kitűnik közülük. A főszereplő úgy tűnik, hogy nagyon könnyedén veszi a hírét annak, hogy 50% esélye van a túlélésre. A film több mint fele részében csak azt hajtogatja, hogy ő jól van. Tényleg, semmi baja. Persze, szarul van a kemótól, de nem érzi lelkileg rosszul magát. Tulajdonképpen, én mint néző is így voltam a helyzettel. Oké, rákos a srác, de pozitívan áll a dologhoz, nem dühöng és nem lesz depressziós. Tök jó! Aztán azért csak elkezd bennünk motoszkálni, hogy nagyon súlyos a helyzete, akár meg is halhat. És amikor a srác is eljut ehhez a megállapításhoz, akkor az ott egy rendkívül megrendítő pillanat.

A humora is nagyon jó a filmnek, bár én nem egyszer szívesen a földbe döngöltem volna Kyle-t. Viszont nagyon tetszik, hogy bár teljesen különböző a két srác, mégis nagyon erős a baráti kötelékük. Azért voltak tényleg igazán jó poénok, nem az a könnyem-is-kicsordul fazonú, hanem az a fogom-a-fejem-a-hülyeségétől stílusú. Seth Rogen egyébként többnyire (mindig?) ilyen tahókat játszik, akiknek azért belül nagy szívük van.

Tetszettek nagyon az agyturkász részek is; Anna Kendrick egész szépen kezdi levedleni magáról a Twilight-ot. Egy idő után eszembe sem jutott, hogy ő alakította Jessica-t. Örültem, hogy rajta keresztül látni lehetett, mennyire nehéz egy pszichológus/pszichiáter feladata, hogy milyen megterhelő és felelősségteljes munkakör. spoiler Mellesleg az is egy érdekes pillanat volt, amikor az orvos közölte a sráccal a betegségét. spoiler

Egyszer mindenképp érdemes megnézni, ha valaki rákkal kapcsolatos filmet akar látni. Én már kétszer láttam, mind a kétszer nagyon tetszett.

Pnikolett

Jó film,de ha megnéztük volna miről szól,nem néztem volna meg.
Nagyon kellett bele a dilis barát(seth rogen) aki oldotta a feszültséget. Mellesleg ezt a pasit még mindig csak ilyen komolytalan szerepekben láttam,jól áll neki :)

Mr_White 

Egyrészt jó, hogy próbál lazán, humorosan beszélni a rákról. Másrészt emiatt nem is megy bele igazán a témába. Inkább romantikus komédia, mint rákfilm, de az sem igazán, szóval egy hibrid. Ettől még nem haszontalan megnézni, segíthet pár dologban, ha komolyra fordul.

Corvus_CoRex 

Néhány nappal ezelőtt a film előtt néztem meg a Lány 9 parókával-t, meg a Csillagainkban a hibát és nekem a három közül ez tetszett a legjobban. Jópofa, ugyanakkor persze szomorú is. Ha valaki rákkal kapcsolatos filmet nézne, annak én ezt ajánlanám.

doriilány

Egy nehéz témát dolgoz fel könnyed formában – és ilyen formában tökéletes. Én picit hiányoltam a mélyebb kifejtését dolgoknak, a kapcsolatok alakulását a főszereplő és a többi karakter között, kicsit többet vártam volna, viszont amit akart, azt elérte – kellemes kikapcsolódást nyújtott.

lakatoszoltan01 

Nekem ez egy egyszerű délutáni film legfeljebb. Persze fontos, hogy bemutatja, mi van, ha hirtelen kiderül rólad, hogy halálos beteg vagy. De igazán csak kapirgatja a felszínt, inkább a társas kapcsolatokra koncentrál.
Szóval nekem ez nem jött át, hogy mitől erős és sokat mondó…

Klitty

Tudom, hogy borzasztó sokan – köztük a legjobb barátom is – szeretik ezt a filmet rettentően, de engem nagyon rossz pillanatban talált meg. Untam, nem kötött le a történet, bármennyire is megható, bármennyire is szívszorító a fekete humora. Teljesen másfelé jártak a gondolataim, az pedig csak hab a tortán, hogy a film utolsó 5 percét nem is láttam, mert épp az ügyelet felé cipelt az egyik barátnőm. Tudom, hogy nem kéne így értékelnem, de mivel valószínűleg csak a nagyon távoli jövőben van rá bármi esély, hogy újranézzem, máshogy nem tudom.

Blanka

Kifejezetten tetszett a srác hozzáállása a betegségéhez.A környezetében mindenki kiakadt,ami ilyenkor az elvárt reakció,de őt egyáltalán nem hatotta meg a helyzete.Viszont mikor eljutott arra a pontra,ahol felfogta az állapota súlyosságát,az egy nagyon eltalált jelenet volt.A film első perce óta arra a kiborulásra vártam,és nem csalódtam.
A srác barátnője nagyon idegesített,csakúgy mint a legjobb barátja.Viszont Kylenak annyi a mentsége,hogy ő tényleg jó barátja volt a főszereplőnek.Igazi tahó volt,de mellette volt.És persze velem együtt utálta azt a cédát A pszichológus csaj cuki volt,őt szerettem.
Láttam már egy -két rákos filmet,de egy betegnek sem szurkoltam még ennyire.

StAngela

Gondoltam, ha már beteg vagyok (jelenleg egy szép kis tüdőgyulladással fekszem az ágyban), akkor legalább valami jó dologgal töltsem az időt.
Ezt a filmet már jó ideje terveztem, hogy megnézem. Most végre volt időm.
Nos, a rák mint olyan egy elég érzékeny téma. Leginkább azoknak, akiknek valakijük ebben a betegségben szenved vagy hunyt el.
Adam a film java részében egy önmagán kívül álló dologként kezeli a betegséget. Példamutatóan jár a kezelésekre. A néző persze érzi, hogy belül nincs minden rendben vele, hogy az életben maradásának esélyei igenis kétségbeejtik.
Ami engem ebben a filmbe dühített, az a barátnője viselkedése volt. (Soha semmilyen körülmények között nem tenném ezt azzal akit szeretek.) Reméltem, hogy a helyzet javít a kapcsolatukon, de nem így lett.
Számomra a legmeghatóbb jelenet Adam és Katherine telefonbeszélgetése volt. (És egyet kell értsek a lánnyal: Vannak kedves nők is. :))
A vége felé izgultam és sírtam.
Édesapám jutott eszembe, aki 2017-ben hunyt el tüdőrákban. A mai napig hiányzik. :(
Nem tudom technikailag mennyire tökéletes a film, de engem megérintett. Kedvenc lett.


Népszerű idézetek

Bogesxd 

Adam: Mom, what are you doing?
Diane: I'm gonna make you some green tea. I heard on the Today show that it reduces your risk of cancer by 15%.
Adam: Well, I already have cancer. So can you just please sit down?

Bogesxd 

No one wants to fuck me, I look like Voldemort.

Zikk

Katie: You can't change who your parents are, the only thing you can change is how you choose to deal with them.


Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján