Norman Pitkin apja nyomdokaiba kíván lépni, s rendőrré válni, de sajnálatos módon nem éri el a rendőrségnél megkívánt magassági követelményt. Lakóházában mindenki azt hiszi, hogy Norman fontos személy a Scotland Yardnál. Minden reggel vasalt ruhában távozik és este tele történetekkel tér vissza.… [tovább]
Kedvencelte 1
Várólistára tette 1
Kiemelt értékelések
Serge_and_Boots
Az összecsengő magyar címek már sejtetik, hogy az Én és a gengszter hasonló konfliktushelyzetet kínál fel a nézőnek, mint az Én és a tábornok: szerencsétlen Pitkint ezúttal is összekeverik valakivel, és bár látszólag tökéletesen alkalmatlan egy elképesztő feladat végrehajtására, igyekezete és ambíciói végül sikerre viszik (egy ilyen film esetében ez aligha spoiler) próbálkozásait.
Bevallom, bár mindig is Pitkin-rajongónak vallottam magam, ez a film nem volt igazán ismerős eleinte, de Giulio színrelépésével megvilágosodtam: természetesen jó régen, valamikor valahol már láttam ezt a darabot, de talán éppen a megkopott emlékek miatt sok meglepetést tartogatott. Például azt, hogy elég hosszú – a viszonylag kompakt moziként funkcionáló Én és a tábornokra majd húsz percet ráhúz műsoridőben, és bár az ember nem biztos, hogy jót tesz egy efféle „újrázott” filmes koncepciónak a nyújtás, ebben a sztoriban tényleg van annyi, hogy ennyivel hosszabb, tartalmasabb legyen az előadás.
A történet egyébként tényleg igazán tartalmas, Pitkin törekvései és vágyai kacskaringózva jutnak el a rendőrség által rá rótt küldetés elvégzéséig, közben számos potenciálisan izgalmas és vicces szituáción esünk át, mint a bobbyk a kerítésben. Jóval összetettebb történet ez, mint előzménye (jó, azért jelezném, ez még mindig egy Norman Wisdom vígjáték!).
Hogy Wisdom amúgy jó színész, azt mindig tudtam, itt is pontosan azzal villogtatja nagyszerűségét, hogy Napolitani szerepében képes homlokegyenest más kisugárzást, komolyságot közvetíteni a néző felé, mint Pitkinként, miközben az olasz gengszter ezzel a higanyos primadonna mozgásával alaphangon nevetség tárgya – csak hát egészen máshogy, mint Pitkin. A Wisdom mellől megszokott mellékszereplők nem okoznak csalódást, olyanok néha ezek a filmek, mint a Folytassa… széria osztálytalálkozószerűen visszatérő klasszikus arcai.
A zeneszerző Philip Green, és bár nem tesz mást, mint a komikus jelenetek hatását hangsúlyozza már-már cirkuszi célszerűséggel, nekem nagyon bejönnek a témái, ha már az ember szívesen hallgatja a korabeli Mancini kompozíciókat, én isten bizony betenném a lejátszóba őt is.
Pitkin a csúcson – megint, tévedhetetlen választás, remek kis mozi! „Pre-Monty Phyton” brit vígjátékok között továbbra is kihagyhatatlan.
