A rendőrség és az emberek közötti együttműködés harmonikus új társadalmat teremt. Az igazsággal eltelt rendőrség a gengszterek személyes védelmezőjévé válik. Azonban egy rendőr, akinek testőrként kellene viselkednie belesétál az alvilág édes csapdájába, amikor beleszeret egy bandavezér fiába.
Kedvencelte 25
Várólistára tette 11
Kiemelt értékelések
Szerettem a fiúkat:) bár az elején Dumbócskánk rettentően idióta volt – nekem már túlontúl is- , viszont ebből adódóan imádtam, ahogy Tang folyamat húzta az agyát :D Szépen épült fel a szerelmük. Meng a végére igazi társa lett, igaz ép felület sem maradt már a csókán :D de szerencsére Tang mindig adott rá spoiler tuti az segített neki két nap alatt felépülni egy-egy sérüléséből :P amúgy teljesen egyetértek @silentscream értékelésével, úgyhogy sok mindent nem is fűznék hozzá :) ahh és Jack + Zhao forever ♥♥♥ valamiért Jackről mindig Ming jutott eszembe a 2Moonsból, ahogy próbál közel kerülni Zhao-hoz:P Igazság szerint számomra ez 9-s sorozat lenne, de mégsem tudok rá annyit adni, mert minden héten alig vártam mikor lesz végre angol felirat az új részekhez. Óránként csekkoltam az oldalt >< úgyhogy menjen az a tíz pont:P
Én ezt a sorozatot annyira, de annyira megszerettem! ♥
Mindkét pártól elolvadtam, annyira édesek voltak! Garantált a cukorsokk.
Csóri ShaoFei, spoiler :D
Nem igazán tudok kedvencet mondani, mind imádnivalóak voltak, mégis talán TangYi volt a szívemcsücske, de csak egy nagyon picit szerettem jobban, mint a többieket.
2 negatívum:
spoiler
És spoiler
Újranézős, ez nem vitás :) imádtam.
Na jó, legyen 10-es, mert igazából ez az évad tetszett eddig a legjobban. :)
Nagyon jó volt Tang Yi és Shao Fei párosa, megvolt köztük az összhang és a kémia. :P Igazából engem Dumbócska (ahogy Shad mondaná :P) karaktere sem idegesített nagyon, maximum az első két részben, de inkább csak élveztem, ahogy Tang Yi húzta az agyát. :D
Nagyon jó volt látni, ahogy Fei előcsalogatja az acélos védelme mögé bújó Tang Yi-t, sokszor megmenti, legtöbbször saját magától. Csatlakozom az előttem szólókhoz, a szülinapos rész volt nekem is az egyik kedvenc jelenetem. <3
Másik párosunkat is szerettem, bár engem Vörike folyamatos mosolygása már kezdett megijeszteni. Egy állandóan vigyorgó gengszter, hát elgondolkodtam, hogy van-e esetleg valami pszichés betegsége. :P Egyébként szerettem őket is. Az ördög megkísérti az angyalt és ezt mivel mással, mint a kajával. :D
Maga a történet is bejött, szeretem ezt az alvilági vonalat. Nyilván nem ezen volt a hangsúly, nincs is nagy meglepetés a sztoriban, de ez számomra cseppet sem volt zavaró. Két dologgal nem voltam teljesen kibékülve, spoiler de ezeken simán túl tettem magam. :)
A History szériák az első tajvani sorozataim, de meglepő módon egyáltalán nem zavart a nyelv, ráadásul az opening és ending is kifejezetten tetszett. :)
Hozzá kell tennem, hogy néztem pár videót és show műsort is velük, komolyan még jobban ráfüggök, mint magára a sorozatra. :P Chris és Jake nagyon jól működnek együtt a színfalak mögött is. Nekem Singto és Krist volt még ilyen páros, de szerintem ők még rajtuk is túltesznek. :)
Végszó: szerintem én ezt még újra fogom nézni. :)
Annyiszor meg fogadtam hogy nem kezdek el olyan bl sorozatot ami nincs végig kész a fordítással .de ez megint kivétel lett.Dóri ügyes volt és nagyon gyorsan el készült a Magyar felirattal .A sorozatot pikk pakk végig lehetett nézni olyan rövidek voltak de annyira jó jelenetekkel .A fő párost nagyon csipáztam a csopiba mi csak így hívjuk Fei t vagyis Füleskét .Viszont szoknom kellett a mély hangját amiért oda voltam de ha rá néztem az arcára fura volt hogy ilyen fiatal ehhez a hanghoz .A másik párosnak is drukkoltam Tökmagot és vöröskét is nagyon vártam hogy alakul a sorsuk .A vége olyan lett amire gondoltam de többet nem írók nehogy Spoiler legyen .A sorozatot nézve aki szereti a Bl t tuti elégedett lesz vele ha megnézi .Nálam ez is bekerült a sokszor nézős és a kedvencek közzé .
Hát jó, ezennel hivatalosan is lekörözte nálam a Right or Wrongot a HIStory szérián belül. :D Nem tudok rá 10 csillagnál kevesebbet adni, mert ez tipikusan olyan sorozat volt, ahol a falat kapartam míg hétről-hétre vártam a részeket. :) Szépen végigvitték szerintem Tang Yi és Meng kapcsolatának kialakulását. :) Jókat nevettem rajta, amikor eleinte Tang Yi húzta Meng agyát, csórikám. :D Ahhoz képest, hogy milyen volt Tang Yi az elején, szerintem Meng sokat segített neki abban, hogy elkezdjen megváltozni pozitív irányban. Lényegében színt hozott Tang Yi életébe. :) Jók voltak a visszaemlékezős részek is, amikor picit bepillantást nyerhettünk pici Tang Yi életébe. Mengen egyébként sokszor meglepődtem, ahhoz képest, hogy elvileg kis „zöldfülű”, ahogy Tang Yi fogalmazott.. :D Csókjelenetekkel nem fukarkodtak, az egyszer biztos. :P A szülinapos rész örök kedvenc marad.❤ Tökmag és Vöröske párosa is elég jó volt. Szépen levezették ahogy Zhao Zi eleinte küszködik, mert nem tudja, hogy engedjen vagy sem. Amúgy hihetetlenül szórakoztató volt a párosuk számomra. :D Az openingért is oda meg vissza voltam. :)
ui: Meng dumbófüleit imádtam! ❤ :D
Imádtam.
Mostanában ugye elég szép számban néztem én is BL-t, mind nagyon édik voltak, viszont mindegyik kapcsolatcentrikus volt. Szinte mindegyik arról szólt, hogy hogyan jönnek össze a párok, milyen édik együtt, mi nehezíti meg a kapcsolatukat, de így konkrét, kerek sztori egyikben sem volt. Más szavakban, inkább a kapcsolatok fejlődéséről szóltak a történetek, mint magukról az eseményekről, amik történnek a szereplőkkel.
Na de ez amellet, hogy a kedvenc HIStory történetem lett, az Until We Meet Again mellett a kedvenc BL sorozatom is lett pont azért, mert ad egy hátteret a központi párnak, ad egy történetet nekik. Volt dráma, volt akció és volt szerelem is, és mindhárom egyben és külön is nagyon tetszett.
Már az intróját is imádtam, amilyen szuperül volt megcsinálva, a zenével együtt, ami roppant fülbemászó. Már akkor tudtam, hogy ez tuti tetszeni fog nekem is, amikor elolvastam a leírást. Egy gengszter és egy rendőr? Sign me up.
Tetszett a sztori, izgalmas volt. Nagyon szerettem a mellékszereplőket is, bár Tang Yi „húgától” a falra tudtam volna mászni. Jack vonala nekem nem volt teljesen tiszta, de ha készülne egy olyan rész is, ami róla és Zhao Ziről szólna, akkor azt nagyon szívesen megnézném.
Összességében, én elég kritikus vagyok azokkal a sztorikkal, amiket látok, mert már nincs türelmem mindent cukormázzal ellátni, ezért nem is igazán értékelek semmit (bár a csillagozásban általában jószívű vagyok). Ez a sorozat viszont messze felűlmúlta az elvárásaimat, kerek volt, izgalmas, és örülök, hogy adtak 20 rész alatt elég teret neki, hogy ki tudjon bontakozni.
csillagos 10-es, mert Tang Yi megjelenése azokban az öltönyökben megérdemel egy külön csillagot :D
Ment a kedvencek közé.
Eddig a legjobb HIStory. A főpárosokból Fülemüle volt a leggyengébb láncszem, bár azért tudott ő aranyos is lenni, no meg idegesítően, nagyon hülye… mégis azt kell, hogy mondjam, jó kis párost hoztak össze. A másik párból meg Mosolygó vitte nálam a prímet.
A HIStoryk evolúciója során kiválóan egyedfejlődött kis sorozatot kaptunk.
valamiért az él bennem, hogy nem szeretem a maffiás történeteket (erről valószínűleg a [[https://snitt.hu/filmek/a-polip|Polip]] tehet), aztán persze eszembe jut, hogy a Bromance hátterét is egy maffiaszál adta.
Ha meg kellene fogalmazni, hogy miért tetszett annyira, talán a válasz ott keresendő, hogy Tang Yi és Meng Shaofei nem azért léteznek a történetben, hogy a szerelmükről szóljon minden és arról, milyen édesek és cukik és rózsaszín cukormázas minden, mert távolról sem az. Ismerik egymást évek óta, ellenségként kezdik a történetet, majd kelletlen ismerősök, félig barátok, stb. lesznek. Tehát volt egy szépen felépített kapcsolatdinamika, ami nem nyomta el azt, hogy fényt kell deríteni a titokra és meg kell találni a nevelőapa és a mentor gyilkosát. Ezen szál lezárását mondjuk elég gyengének tartom, de ne legyünk telhetetlenek. Nekem azt is nagyon elhallgatták, hogy végül is mennyire volt benne Tang Yi keze abban a parkolóbeli gyilkosságban, but whatevs.
Annyira üdítő volt a homofóbia (belső és külső) teljes hiánya. Oké, ott volt az a kis összecsapás Dével, de az elhangzottak ellenére az is féltékenységből született. Tang Yi esetében válságra nem is számítottam, hiszen a karakter vállaltan biszex, de Shaofeitől kicsit tartottam. Mondjuk a srác kb. olyan mint egy buldózer nem állítja meg egy olyan apróság, hogy a kiválasztott teszem azt férfi (fejben el is könyveltem pánnak), ahogy az sem, ha fegyverek hadával teszik svájci sajthoz hasonlóan lukacsossá a testét.
A mellékpárosunk a sunshine foodie és a szerintem kicsit félelmetes mosolygó zsoldos/ bérgyilkos/takarító engem jobban aggasztott. Persze Zhao Zi édes és Jack nagyon odáig van érte, de akkor is volt benne valami félelmetes. Bevizionáltam nekik egy thrillerbe átmenő folytatást, amitől megkíméllek titeket. Nem akarjátok tudni.
A kedvencem persze egyértelműen Fifi a tincs és egyszemélyes rajongói klubot alapítok neki, ha kell. Csak az érdekel, hogy miért létezik? Tuti tovább tartott őt életre kelteni, mint beállítani Tang Yi frizuráját.
Maffia, jó pasik, BL, csak is jó lehet. És jó is! Igaz Tang Yi kicsit fura volt, de ha képes volt elviselni Fei-t le a kalappal előtte. Fél csillagot azért levonnék, mert a vége az szerintem elég ratyira sikeredett. Nem is igazán értettem mi volt az értelme.
Nem hittem, hogy ennyire tetszeni fog. Maga a sztori, a gengszter-zsaru páros, a titkok, a nyomozás nagyon bejött. Izgalmas volt, fordulatos, még akkor is, amikor egy-egy rész kiszámíthatóra sikerült. De miért kellett így befejezni?! Jobban örültem volna, ha nem maradnak nyitott kérdések.
Ilyen fura párosra egyáltalán nem számítottam. Hisz ott volt Tang Yi, akire valljuk be őszintén, öröm volt ránézni. Irtó dögös, jóképű, elegáns, magabiztos kiállással, vonzó kisugárzással, míg Shao Fei ő, hát ő, nos…. egy kis maki. Aranyos és cuki, de akkor is. És nem a fülei miatt, hanem ahogy viselkedett. Nem tudtam eldönteni, sírjak vagy nevessek rajta. Bár olyan is volt, amikor sírva nevettem. Tetszett, hogy olyan derűs, pozitív és kitartó, de néha irtó cikin viselkedett. Édesek voltak együtt, annak ellenére, hogy én annyira nem éreztem a kémiát közöttük.
A másik páros szálát teljesen feleslegesnek tartom. Semmi pluszt nem adott a történethez, ráadásul Jack szerepe számomra homályos is volt.
Népszerű idézetek
Az emberi természet gyenge. Nem tudja kiállni a próbákat. Okokat keresünk, hogy elfussunk, és okokat, hogy hibázzunk. A végére mind elfelejtjük, hogy a tetteinkért felelősséggel tartozunk.
Mindenkinek hiányzik egy bordája. Az a borda a másik ember testében van. Csak találj valakit, akit szerethetsz.
Folytatása
Összehasonlítás |