Éj anyánk (1996) 71% 18★

Nagyon szeretem Vonnegutot, de ha választanom kéne, a szívem sokkal inkább húz az utópiái/disztópiái, mint a háborús történetei felé, így az Éj anyánk-at félig tudatosan, félig anélkül, de eddig elkerültem mind könyvben, mind filmen.
Ami miatt szeretem az írásait, az az egyedi és utánozhatatlan hangulata, a szarkasztikus narrálása, a társadalomkritikája, a humanizmus és még egy csomó dolog, amit meg sem tudok nevezni. Vonnegut egy jelenség, akit lehet szeretni vagy nem, érteni, nem érteni vagy érteni próbálni, de megfogalmazni a mibenlétét nem. Olvasni kell.
Mint említettem, az Éj anyánkat pont nem olvastam, így nem tudom megmondani, adaptációként mennyire állja meg a helyét. Megjegyzem Vonnegutot tökéletesen adaptálni szerintem amúgy is lehetetlen.
Nehéz film, sötét film, háborús film. Háborús film úgy, hogy a háború szinte csak pillanatképek erejéig, leginkább csak szóban van jelen, sőt el is múlik. És talán nem is fontos. Csak színtér a drámaíró drámájához, az ő belső háborújához. És nemcsak az övéhez, hanem valamennyi emberéhez. Mert valamennyien játszunk, tudjuk ezt már Shakespeare óta. Ha szerencsések vagyunk és/vagy keményen dolgozunk, akkor a saját szerepünket. De mi van ha ránk osztanak valamit? Vagy ha csak ezért vállaljuk el, hogy tartozzunk valahová? És mi lesz, ha túl sikeres a darab? Vagy ha belebukunk?
Sok kérdést tesz fel és Campbell csak egy válasz a sok közül. Vonnegut arra ösztökél azonban, hogy mindenki magában keresse a válaszokat.
Hangulatában a film komorabb, mint Vonnegut hangja, de azért időről-időre kihallatszik.
Egy biztos: " Azok vagyunk, aminek látszani akarunk, úgyhogy vigyázzunk, hogy minek akarunk látszani.”
„Így megy ez.”

Nick Nolte-t érdekes módon el sem tudtam volna képzelni egy ilyen szerepben, de nagyon ráérzett a figurára és a vívódásaira, és John Goodman is kellemes meglepetés volt. A közös jeleneteiket nagyon élveztem.
És külön örültem spoiler.