Egyes nők (2016) 62% 19★

Nagyon lassú. A középső történet, aminek főszereplője Michelle Williams volt ,nem nyerte el a tetszésem. Tudom, hogy tényleg csak 1-1 életből kiragadott fejezetecskét láthattunk, de a színvonal az változó volt vagy legalábbis egyes történetek jobbak voltak,mint mások. Azt viszont kimondottan élveztem, ahogy a fejezetek 1-1 személyen keresztül kapcsolódtak valamennyire egymáshoz.Adott neki valami kis pluszt.

Ezt a filmet nő írta és rendezte, nőkről szólt, csak azt nem tudom, hogy kinek? Mert ennyit a címből is ki lehet találni, és én a megnézése után sem kerültem közelebb a történethez. Pedig elvileg nő vagyok. Vagy nem? Vagy csak nem egyes? Ez lett volna a cél, hogy ezt megkérdőjelezzem?

Érdekes film. Lassú az bizonyos, de láttam a rendező pár korábbi filmjét, így nem lepett meg, hogy itt is azt a tempót diktálja. Kb. olyan érzésem volt a film nézése közben, mintha benéznék egy koszos ablakon és pár percig része lennék a házakban zajló életeknek, amelyek szomszédok is. Hiszen a film fejezetei is részben metszik, érintik egymást.
Reichardt is ezt teszi ebben a filmjében. Életekből mutat be fejezeteket. Elsőre közönségesnek és unalmasnak tűnhet, de a rendezőnő nyugalomra int, hogy lassítsunk, vegyük fel a tempót, próbáljuk meg más szemmel nézni ezeket az életeket. Nincs akció, nincs pörgés, csak egy kis lassúság és pár fejezet néhány átlagos amerikai női életből. Akár dokumentumfilm is lehetne, mert annyira köze van az élethez, amennyire csak lehet (bár az első fejezet nem biztos, hogy megtörténne való életben, de a többi azért eléggé az életből merít).
Már a címe is: Egyes nők. Ebben benne van a film lényege.

Félúton elmentem főzni – valamiért ez jó felütésnek tűnik.
Annyira nyomasztó és már-már értelmetlen volt az első 2 történet – mind a kettő valahol alapvetően és nagy mennyiségben magában foglalja és hordozza számomra a társasági magányt, annyira szorongató s értelmetlen, szeretetlen, hogy muszáj volt kimennem és itt hagynom őket. A második kettő is nyomasztó volt, főleg a fiatalon magányra ítéltetett lovász leány. Értettem is meg nem is, amikor meghozta a 4 órás döntését.
Mr Fuller sorsa és a kis monológja a levélkapásról nagyon megindító volt.
A végére az első történet értelmet nyert, a másodikban nem éreztem semmit, a jogásznőt értettem, a lovászt meg sajnáltam. Egyikkel sem cserélnék.