Mrs. America (2020–2020) 86% 52★

Nagyon fontos, érdekes, hiteles sorozat. Rengeteg információval, amiknek egyébként utána kell olvasnom, mert nem mindent értettem. Ettől függetlenül nagyon élveztem és szívesen megnézem majd újra.
A zenék, a színészi játék, minden tökéletes.

Röviden? Érdekes történet, de szárazan, viszont szuper színésznőkkel tálalva. És igazából a filmről ennyi. Nem lett elnyújtva, de mégis foglalkozik mindennel – mármint legalább is én nem éreztem semminek a hiányát.

Viszont maga a történet… Jézusom. Én nem tartom magam hiperfeministának (mert ugye az arról szólna hogy minden nőt tiszteljek, már pedig vannak típusok, akiket egyszerűen nem tudok sem megérteni, nem hogy támogatni), viszont az nagyon fel tud …. húzni hogy tényleg voltak (vannak) olyan nők akik képtelenek a pasik s*ggéből kihúzni a fejüket. Komolyan, valakinek normális (volt) az, hogy egy nő ne mehessen iskolába, ne dolgozhasson, ne lehessen katona vagy éppen ne vetethesse el az erőszakja gyümölcsét? Elvárták volna hogy miután valakit megerőszakolta szülje meg a gyereket és szeresse azt aki élete (egyik) legrosszabb napjára emlékezteti majd örökre? Mellesleg annak mi értelme ha születik egy fiú aki majd az apjára üt?

Mellesleg még egy olyan undorító, álszent rohadékot mint Phyllis Schlafly. Harcol a női egyenjogúság ellen, hirdeti hogy a nők maradjanak csak anyák és ”cselédek” de pont ő az aki dolgozik és vergődött volna ha nem mehetett volna tanulni…. Akkor hogy is van ez? Szörnyű nőszemély. Viszont Cate csodás színésznő!

Nagyon igényes sorozat, sok remek színésznővel. Maga a téma az olyan megosztó szerintem, mármint valakit vagy érdekel nagyon és beleássa magát, valakit meg teljesen hidegen hagy. Az esélyegyenlőség azonban szerintem fontos és a mai napig igen égető kérdés, a sorozat ezt elég jól tudta ábrázolni. Phyllis egy borzasztóan ellenszenves nő, de Cate Blanchett előtt le a kalappal, nagyot alakított. Egyébként szerintem jól építkezett a sorozat a kilenc rész alatt, nem igazán lehetett elunni, bár szerintem ehhez az is kellett, hogy az embert ne hagyja teljesen hidegen a téma. Érdekes párhuzamok is voltak benne, úgyhogy nekem ebből a szempontból is tetszett. Az szintén pozitív, hogy egy viszonylag hosszú időszakot ölel fel a történet, de teljesen természetesen építi ezt fel a sorozat. Az egyetlen amit nem szerettem benne az nyilván a politikai része volt, mert ez a része engem hidegen hagyott – nyilván vicces, mivel igen nagy hangsúly van benne, de a valós probléma azt gondolom, hogy ettől még mindig érzékelhető volt és nem elhanyagolhatóan a mai napog fontos róla beszélni.

Nagyon inspiráló. El is határoztam, hogy eztán sokkal aktívabb leszek politikailag, anyagilag is támogatok számomra fontos civil szervezeteket, és a mindennapi életben is vállalom a véleményem, még ha az esetleg konfliktushoz is vezethet. Sajnos a politika itt minálunk a pártpolitikát jelenti, pedig minden politika, ami közügy. Akár az is, hogy eszem-e húst és ezzel támogatom a húsipart. Vagy mosószódával mosok vagy bolti mosóporral. Meg hogy villamossal utazom-e vagy kocsival. És a lényeg, hogy minderről beszélek-e nyíltan. Vállalom azt, ami nekem fontos.

A filmről. Nagyon tetszettek a számomra ismeretlen színésznők, főleg a Betty-t alakító nőci. De Cate Blanchett esetében is teljesen el tudtam vonatkoztatni. Mondjuk őt nagyon nem csípem, így kifejezetten jó volt ebben az unszimpatikus szerepben.
Bevallom a politikai tartalomnak a felét sem értettem, inkább éreztem, hogy ez mennyire fontos, milyen összetett és hatalmas dolog volt akkor. És most is. Nők ezrei mentek egy másik városba (Houston), hogy ott legyenek. Megosztoztak szállodai szobákon idegenekkel. Olyan felemelő az összetartás. Ehhez képest aláírni egy netes petíciót igazán nem nagy ügy. Meg hogy saját költségen veszik azt a rengeteg bélyeget, mert hisznek valamiben, akár Phillys is. Elgondolkodtató az egész. Jó, hogy filmet csináltak belőle. Nehezen álltam neki, de teljesen beszippantott.

Kezdjük a legfontosabbal: a főcímzene igazán hangulatosra sikeredett. Ritkán nézem végig ezt, általában a pilot epizódoknál eldöntöm, hogy akarom-e hallgatni a továbbiakban vagy sem az ilyen hosszúságú főcímet (majdnem másfél perc tömény jó zene), itt határozott igen volt a válasz, nagyon üdítő.
Jöjjön a sorozat… Én azok közé tartozom, nő létemre, aki maga se igazán tudja, meghatározni, hogy mit is jelent a feminizmus. Abban biztos vagyok, hogy mindenkinek (nemre, rasszra, szexuális beállítódásra, vallásra, politikai hovatartozástól vagy bármi más itt fel nem sorolt hovatartozástól függetlenül) joga van a szabad választáshoz, döntéshez, hogy mit akar az élettől.
A sorozat elején rögtön hangsúlyozzák, hogy bizonyos szereplők, helyzetek kitaláltak, és én ilyenkor mindig elgondolkodok, hogy vajon, ha a sorozatban (vagy valóságon alapuló más filmekben, sorozatokban) ilyen lehetett valami, akkor a valóságban milyen volt ez a küzdelem a feministák és az ellenzőik között, akik, mit a sorozatban látjuk, elsősorban nők voltak.
Nem tudom, hogy a két csoportban hányan voltak olyanok, akik valóban hittek ezekben az eszmékben (a feminista csapatnál ez kevésbé jellemző, hiszen ott több volt a valós karakter és hitelesebbnek tűnik ez a vonal), hányan voltak azok, akik csendben maradtak, de beálltak a sorba mert „kellett”, hányan voltak azok, akik csak a húsosfazék közelében akartak lenni stb. A kedvenc részem a Houston volt, ott Alice (kitalált karakter) egy olyan éjszakát tölt el, amiben alaposan átértékeli az életét, és látni, ahogy Aliceszel (hány valós nőt jelképezhet, aki valóban elgondolkodott, hogy mit is csinálnak az ellenzők valójában) megfordul a világ és rájön, arra, hogy mit is jelent szabad akarat, amiért a másik csapat kampányol. Még ebben a sorozatban is elképesztő volt látni ezeket a lányokat, nőket, asszonyokat harcolni azért, amiben hisznek. Mert oldaltól függetlenül igaza van mindegyiküknek, a néző meg eldönti, hogy kihez húz igazán. Én leginkább azokhoz, akik olyanok mint Alice, akik rájöttek arra az egyszerű igazságra, hogy van élet „konyhán kívül” is, és megtalálta a maga boldogságát, legyen az családanyaság vagy menő üzletasszonyság vagy bármi amiben jól érzi magát.
A feministákat szánhatták talán az abszolút pozitív csapatnak, de megmutatták az ő életükben lévő árnyékokat is. Elképesztő látni, hogy az Egyesült Államokban, amit a legendák a szabadság és az álmok országának tartanak még manapság sincs teljes jogon ratifikálva az egyenjogúsági törvény és ki tudja meddig nem lesz elfogadva. Borzasztó belegondolni, hogy a mai Egyesült Államok a társadalmi elnyomás egyik jelképe és a rémálmok országa. Elég csak megnézni a 2020-as májusi-júniusi híradásokat ehhez és tessék végignézni a sorozat, talán jelent még manapság valamit az a szellem, amit az egyenjogúság képvisel…
Míg a Sas Fórumosok, nos… itt már sok a szürke, akiről nem lehet eldönteni, hogy miért van itt. Politikai összefogás, valódi elkötelezettség az ügy mellett, vagy mert Phyllis ráparancsolt esetleg, hogy ne nézzék ki a „társaságból”?
Igen, Phyllis… A sorozatban Cate Blanchette elképesztően zseniálisan alakítja ezt az elképesztően irritálónak bemutatott asszonyt. A legjobb szó a sorozatos Phyllisre, hogy félelemkeltő. Mosoly, kedvesség mögé rejti a kritikáit, gyakorlatilag mindenki befeszül, ha valaki kiejti a száján azt, hogy „Szólunk Phyillisnek és majd ő dönt.” Mert Phyllis maga a hatalom. Lássuk be, ugyanúgy tökéletlen a házassága mint bárki más nőnek szerte a világon, csak az ezerwattos mosolya mögé rejti ezeket a problémákat. Nem tudom, hogy valódi Mrs. Schlafly milyen lehetett, de látszik itt is, hogy elképesztő karizmával rendelkezik és képes volt maga mögé állítani bárkit. Milyen lehetett volna az élete, ha egy kicsit másképp látja a világot, ha a férfiak uralta politikai porondra beengedték volna őt is, nem csak mosolygós dísztárgy lett volna, aki néha közbeszólhatott az okos férfiak megbeszélésein… Lehet a feminista csapat élén láthattuk volna viszont, de ezt sajnos nem fogjuk megtudni… Hány nőnek mutathatott bizonyos értelemben rossz példát (lásd Pamela, szintén kitalált főhős), akik ezek miatt az elképzelések miatt ragadtak bent egy valóban rossz házasságban és mentek tönkre lelkileg, csak mert nekik „kötelességük” van… És hány ilyen példa van ma is…
Nem tökéletes a sorozat, néha csak felkap témákat abból az időszakból, de így is ad egy átfogóbb, nagyobb képet arról, hogy mi is történt, hogy mit jelentett abban az időben „republikánus nőnek” (vagy demokratának, feketének, latinonak, háziasszonynak, feministának, leszbikusnak stb.) lenni. Néztem volna tovább is a sorozatot, mert nagyon hangulatos lett az egész, lehetetlen nem gondolkodni azon, hogy mi lett volna, ha másképp alakul egy választás, vagy megszavazzák a törvényt, vagy valaki más lett volna a vezéralak stb. Csak ajánlani lehet a sorozatot, mert ha már a néző elgondolkodik egy kicsit a látottakon, már megéri megnézni!

Egyszerűen zseniális sorozat. A díszlet, a képi világ, a rendezés, az apró nüanszok, a színészi játék, a rendes karakterábrázolás, minden a helyén van. Akármennyire is tartanám Phyllis Shlafly-t egy nagyon negatív szereplőnek a való életben Cate Blancett egyszerűen annyira karizmatikus, hogy így is néha együtt tudtam érezni a szereplővel, vagy legalább érdekelt a sorsa. Nem szájbarágós sorozat, nincsenek csak jók vagy rosszak, csak emberek és a saját kis küzdelmeik.

Na így kell filmet (sorozatot) csinálni egy több évet/évtizedet átölelő társadalmi mozgalomról! Rettenetesen elkeserítő, hogy 40+ év után is mennyire aktuálisak a mai napig azok a problémák, amik ellen a női egyenjogúsági mozgalom fellépett a 70-es években (abortusz, LMBTQ jogok stb). Ennek ellenére a sorozat nem hagy keserűséget az emberben az utolsó rész után sem, ellenkezőleg, reményt ad, hogy az a rengeteg erőfeszítés, áldozat és munka amit ezek a nők beletettek, nem veszett kárba, és igenis mindig megéri küzdeni az igazságtalanság ellen. Az eddigi legjobb film (sorozat) a témában, tényleg mindenkinek jó szívvel tudom ajánlani!

Nem nézném újra, nem szeretem a politikát, kicsit nehezen is kötött le a sorozat. Ugyanakkor egy nagyon megosztó, valós, és – sajnos – fennálló problémát boncolgat. Nemcsak egy verziót mutat meg, hanem az epizódok főszereplőinek segítségével elénk tár több nézőpontot is. A színésznők zseniálisak, jól hozzák a karaktereket. Plusz jó pont, hogy hasonlítottak is a valós személyekre.

Félelmetesen jó volt. Tűpontos, kiválóan adagolt, nagyszerű.
Bevallom őszintén, én legfeljebb az elnökök nevét tudtam volna felsorolni, meg annyit, hogy hát volt valami nőjogi mozgalom a hippik környékén, tehát a látott dolgok és személyek nagy része számomra ismeretlen volt. Ennek ellenére nagyon élveztem, és igazából azt hiszem elég érthető volt így is a politikai-társadalmi háttér.
A színészi játék egészen fenomenális, de a viselet, a kiegészítők is mind tökéletesek. A legkedvesebb részem egyértelműen a 8. volt, Sarah Paulson alakításán még sírni is sikerült, de igazából szinte az összes színésznőt kiemelhetném. A sok megdöbbentő és elszomorító jelenet mellett azért voltak igazán meghatók is, és néha még nevetni is tudtam rajta. A szereplők szerencsére nem fekete-fehérek, időnként még a tőlem legtávolabb állót is meg tudtam érteni, máskor pedig a szimpatikus karaktertől kaptam hülyét – mert ilyen az élet, és ez jól van így.
Hatalmas áthallások vannak benne, ami kifejezetten szomorú. Örülök, hogy a sorozat által tájékozottabb lettem.