Egy nagyon angolos botrány (2018–2018) 78% 84★

Nagyon érdekes volt, amikor először láttam teljesen lekötött és minél hamarabb tudni akartam, mi lesz ennek a hihetetlen „love story”-nak a vége.
A mai napig tartom magam ahhoz, hogy az élet tud olyan történeteket produkálni, hogy az mindenképpen képernyőre való, és ez is egy ilyen volt.
Egy olyan évtizedben, amikor a homoszexualitás politikai ügy, spoiler, sőt ami még ennél is rosszabb, büntetőjogi kategória, két férfi egymásba szeret, habár egyáltalán nem tekinthetők egyénjogúnak a kapcsolatban.
A politikus visszatáncol, véget vet a románcnak, megállapodik, az elhagyott kedves pedig csak kallódik, és hiába a szakítás, az életük örökre „összefonódik”.

Hugh Grant és Ben Whishaw is remekel, de Hugh Grant nagyon furcsa barna szemmel…

A sztoriról a lehető legkevesebbet érdemes előzetesen tudni, a legjobb, amit tehetsz, hogy hagyod magad letaglózni ennek a sorozatnak minden egyes momentumától. Politikával foglalkozik a Scandal, de egy cseppet sem unalmasan, hanem végtelenül abszurd módon. Megtörtént eseten alapul, aztán hogy mennyire színezték ki az alkotók az eredeti történéseket, az persze jó kérdés… ha csak szemernyi valóságalapja is van mindennek, már az is durva. Elképesztően tróger, ortó és rátarti a szereplők nagy része, és irtó szórakoztató, hogy mindezen tulajdonságaik a totális elmebajjal is együtt járnak. Hugh Grant hatalmasat játszik, akárcsak Ben Whishaw… nagyon tudom ajánlani mindenkinek, aki pedig egyébként House of Cards -rajongó, annak kötelező.

Nagyon szeretném már értékelni ezt a sorozatot, de az az igazság, hogy valamiért nem könnyű írnom róla, pedig valami fantasztikus volt, rég nevettem már ilyen jót.
A történetről nem tudtam sokat, mikor anno anyukám megnézte és mesélt róla, egy icipicit utánakerestem, hogy mégis mi a bánat volt ez a per, de abszolút nem szükséges semmi előzetes tudás ahhoz, hogy élvezni lehessen a sorozatot, minden benne van, ami kell. A történet irgalmatlanul szórakoztató, már aki szereti a feketébb humort, és nem ötórai teán, Yorkshire-pudingon és viktoriánus erkölcsökön nevelkedett. A sorozat szerintem remekül figurázza ki úgy en bloc az angol társadalmat, és világít rá a legnagyobb problémáira. A szereplők (már aki :D) bármennyire is igyekeznek finomkodni, azért nyílt titok, hogy egy bizonyos szervük, illetve az érdekeik irányítják őket, valós érzelmek nem gyakran állnak a háttérben. Persze, Normannek igaza van, és dicséretes hogy ki is áll érte és azért, aki, de azért – és ezt a készítők sem restek érzékeltetni – sokkal kézzelfoghatóbb dolgok is mozgatják őt, nemcsak nemes eszmék, sőt. Persze, Jeremy Thorpe egy megbecsült, köztiszteletben (?? I guess) álló személy, így érthető, miért titkolja el a szexualitását, de valószínűleg senki nem tartott pisztolyt a halántékához, mikor meglátta a helyes lovászfiút, hogy na most akkor őt jól meg kell…tanítani arra, hogy hogy is működik az élet. De éppen ezek a halmozottan előforduló gyengeségek azok, amik miatt gusztustalanul szórakoztatóak ezek a szereplők és egyszerűen nem lehet megunni őket, illetve a történetüket.
A fentebb leírtakból azt hiszem szinte egyenesen következik, hogy a színészek is kitettek magukért. Senkire nem lehet panasz, sőt. Ben Whishaw továbbra sem tud csalódást okozni, nagyon jól állt neki Norman karaktere, minden díjat megérdemelten zsebelt be. Hugh Grant is fenomenális volt, öröm volt ismét egy komolyabb szerepben látni őt. Azt viszont sajnálom, hogy őt nem díjazták semmivel, pedig bármilyen elismerés jogosan járt volna ki neki.
Ami még feltűnt, hogy a megvalósítás is mennyire hűen tükrözi a címet: igazán very English lett. Ahogy jobban belegondolok, kicsit mintha egy modern Jane Austen-regényt láttam volna: a társadalomkritika megvan, de mégsem durván csapják oda az ember orra alá, hanem elegánsan, ugyanakkor érzékletesen. Well done.
Mindent összevetve: tízcsillagoztam, kedvenceltem, biztosan újra fogom még nézni. Bátran ajánlom ezt a sorozatot bárkinek, aki szeretne valami egyedi, igazán szórakoztató dolgot látni röpke három részben, kiváló színészek tolmácsolásában. :)

Igazság, vagy hazugság? Csak keskeny a határ a kettő között, néha meg sem lehet pontosan mondani, ki füllent, vagy tárja fel szíve titkát.
Nem lehet megmondani, hogy szerelemről, vagy csak egy hosszabb románcról volt e szó, de az biztos, hogy mindkét fél számára örök életig tartó volt, és vissza-visszatért egy-egy következménye. {De végül, talán nyugovóra térhetett a lekük, és kaptak egy új esélyt.}

Ez tényleg nagyon very English. A háttérben ott van a Monty Python. Hugh Grant zseniális. A többiek is.

Érdekes sorozat volt. Annyira az, hogy fel se tűnt hogy régi időben játszódik és egyáltalán nem is zavart. Pedig nem szeretem nagyon a régi filmeket. Nem tudom, hányszor fogom újra nézni, de tuti nem bántam meg, hogy végig néztem. Vannak dolgok viszont, amik nem világosak.
1. spoiler
2. spoiler
3. spoiler
4. spoiler
A színészi alakítások viszont szerintem jók voltak. Hugh Grantet lehet szidni, de szerintem neki nem is kellett ennél többet játszania. Ez a mindent fapofával fogadó és tálaló karakter aki csak nagyon ritkán fejez ki érzelmeket pont illet hozzá. Ben Whishaw is totál jól játszotta ezt a beteg elme karaktert. Rendesen undorodtam tőle. (Pedig az elején de shippeltem őket Hugh Granttel.) Illetve írni akartam, hogy hitelesen alakított meleg karaktert, de rövid kutatásom után láttam hogy ez nem játék. :'D

Na de röviden: A színészek jók. A történet jó. Az epizódok hossza… Végülis jó. Ahhoz képest hogy 55 perc egy rész (50 inkább) nem éreztem hosszúnak. Bár… Akadt néhol pár felesleges rész, de hát miben nem?

A történet leírása alapján nem éppen ilyen hangulatra számítottam. A karakterek megformálása, a sztori tálalása, és a váratlan humor… Nos, nagyon angolos volt. Nem nagyon, de azért tetszett.

Voltak benne erős momentumok és egypár vicces is, de többnyire elég semmilyen lett. Úgy éreztem hogy a nagyon angolos jelző kimerül annyiban hogy mindeki egy rakadt szerencsétlenség. Néha csak úgy néztem mi bénázás megy itt. A két főszereplő nem volt túl szimpatikus, de a színészek nagyon jól játszottak, még Grant is, pedig őt nem igazán szeretem. Scott-nál és Thrope-nál is volt egy-egy jelenet emiben megtudtam sajnálni őket, és ez kelledt ahhoz hogy érdekeljen mi lesz velük. A tárgyalásos részek voltak a kedvenceim, a vége pedig kiszámítható lett.

Meglepően jó volt!

Őszintén szólva, nem számítottam arra, hogy ezen ennyit fogok nevetni. Néha a The Thick of It jutott róla eszembe, csak itt nem igazán tudtam együttérezni a szereplőkkel. Láthattuk, milyen az, amikor valaki nem tudja nem önmagát adni (Norman), az is elviselhetetlen, és azt is láthattuk, milyen az, akinek a hazugság olyan, mint a levegő (Jeremy), ami szintén borzalmas. Az egész párhuzam olyan finoman, nem szájbarágósan lett felépítve, hogy öröm volt nézni. Well done, RTD.
És hát nagy elismerés a színészeknek, különösen Hugh Grantnek, akinek, úgy fest, ahogy öregszik, úgy színesedik az eszköztára. Alex Jennings is kiváló volt; a harmadik epizódban már alig volt szerepe, és még akkor is az egyik legerősebb alakítást nyújtotta.
Az utolsó kép pedig pofátlanul telitalálat.

Ui.: Megnézném ebből a magyar verziót is, szerintem lenne hozzá alapanyag.