Devs (2020–2020) 76% 58★

Egy régi kínai tanmese jutott eszembe a filmről. Nem biztos, hogy pontos, de nagyjából így szólt:

Egy nagy kínai császár megbízott egy híres térképkészítő mestert, hogy egy kis szigeten készítse el az országa pontos mását, makettekkel, mindennel. A mester évekig dolgozott rajta, mikor elkészült tökéletes lett, büszkén mutatta a császárnak, de az nem volt elégedett. Nagyobb méretaránnyal akarta, hogy ne csak az épületek, de az emberek is felismerhetők legyenek. A mester ezt is elkészítette, a makett elfoglalta az egész szigetet, de a császárnak ez sem volt elég, még nagyobb méretarányt követelt. A mester már folyókat csatornázott el, dombokat hordatott szét és megcsinálta a császárnak ezt is. De a császár még mindig elégedetlen volt, azt mondta teljesen pontos és méretarányos makettet akar az országáról, különben lehullik a mester feje. A mester törte a fejét, mit tegyen, majd néhány év múlva elment a császárhoz, hogy az hunyja le a szemét és kövesse őt, majd kivezette az országútra, körbemutatott és annyit mondott: Kész van, császárom.

A tökéletes modell vajon nem identikus az eredetivel?

Nehéz elfogulatlanul írni a sorozatról, ősidők óta vártam egy hasonló hangulatú/képi BÁRMIRE a filmvásznon. Emiatt a (csekély) hibáit is félre tudom tenni, ami egészen pontosan az 5-6. rész. Majdhogynem totálisan kizökkent abból az egészen utópisztikusnak mondható beszippantásból amit addig felépít, de az utolsó két részben szinte úgy ahogy jött el is tűnt ez a kétségem. Minimalista, igazán elrugaszkodó, formabontó elképzelés az amit az alkotók kitaláltak, rengeteg kérdést betol az emberbe, egy hete láttam és azóta is rágódom rajtuk. Forest, a dúsgazdag tudós szerepére piszok jó választás volt Nick Offerman, piszkosul beleillett ebbe a világba a passzivitásával, és azzal a balta nézésével. Mindenkinek javaslom aki picit is szereti az elborult elgondolkodtató sci-fiket, tényleg érdemes rászánni az időt.

Annak ellenére, hogy látványos volt (a fraktál kocka az épületben, meg a hangulatos városképek) maga a történet elég lassúra sikerült szerintem, jól elhúzták a 8 részben. A főszereplő csaj sem volt meggyőző, egy idő után irritált a viselkedése, inkább ellene szurkoltam, hogy valamiképp tegyék már el láb alól. Szóval összességében egy közepes, furcsa élmény volt. Néha olyan pszichedelikus érzetem volt főleg a vibráló/irritálót súroló/feszültséget keltő zenék miatt. Valamely szinten egyedi, így igazából szerintem lesz egy bázisa, aki rajong érte főleg a megvalósítás miatt, nekem is ez marad meg az emlékezetemben, és ha egyszer újranézem biztos emiatt lesz.

Alex Garland minisorozata rettentően elkapott.
Noha, nem minden elemében tökéletes (1-2 epizódot kicsit időhúzósnak éreztem), de itt is bizonyította, hogy eszement profin tudja a valóság talajára hozni a kézzel fogható sci-fis elemeket.
Nem is csoda, hiszen (ahogy az Ex Machina és az Annihilation esetében) Rob Hardy operatőri munkája, Geoff Barrow és Ben Salisbury hidegrázós zenéje megint elképesztően jól kreálja az atmoszférát.
Hihetetlen aprólékossággal lett kidolgozva az egész Devs központ, ami egyszerre káprázatosnak, de még inkább hipnotikusnak hatott. Nem is beszélve az ottani gép működési elvéről.
Maga a sztori rendkívül érdekes, fordulatos. Ugyan az évad első fele inkább a krimi szálra fókuszál, (ez a szegmens lehetett volna rövidebb), viszont a második felében már a tömény sci-fis szakasz uralkodik, aminek a gondolatvilágát, az elméleteit két pofára zabáltam. Van, hogy konkrét szóbeli magyarázatokkal vezetik le, de legtöbbször csak kapaszkodókkal szolgáltatnak egyes értelmezéshez. Ez utóbbit személy szerint jobban szoktam szeretni, mert egy hardcoreabb sci-finek ez lenne a lényege, az elmélkedés, gondolatébresztés, teóriagyártás a nézőben. A 6. rész volt nekem az abszolút csúcsfavorit, Lily és Katie eszmecseréje Forest lakásán. De a „villamos” hasonlat, az ok-okozati összefüggések, a determinizmus folyamata, a több valóság hipotézis kifejtése, ahogy bevonják Wilber-elméletét eszméletlen jól lettek átadva. spoiler
A sorozat helyenként becsempész pár humorosabb pillanatot, de ezt egyáltalán nem kizökkentő stílusban teszi, ami egy nagy plusz pont.
Szuperjók a karakterek megformálása és a konfliktusokat is helyén kezeli. Érdekes módon nem is a főszereplő Lily volt a legmegnyerőbb nekem (ő csak szimplán jó), hanem a Katie-Forest duó vitte a pálmát. Az őket játszó Alison Pill (aki a Snowpiercerben volt a tanárnő) és Nick Offerman zseniális alakítást hoznak. Kivételesen nagyszerűen sikerült a magyar szinkron, főképp Rátóti Zoltánnak örültem nagyon, aki Forest hangját kölcsönzi.
Ami picit még szemet szúrt, hogy némely dialógus itt-ott szájbarágósra jött össze (kétszer, háromszor is megismétlik ugyanazt a kérdést), de ez szerencsére elenyésző számban fordul elő. Kicsit másra számítottam a zárásnál, mégis kimondottan elgondolkodtató az epilógus.
Merem állítani, hogy Villeneuve után Garland a modernkori sci-fik zászlóvivője, aki a kimért, realista hangvétellel, a kegyetlenül profin megteremtett hangulattal megint csak elvisz a műfaj hardcoreabb, filozofikusabb vizeire, mély agymunkára késztetve.
Szenzációsan jó, de nem való mindenkinek!!

Nagybetus SCI-FI! Igazi retinapetting, vizualis orgazmus. Olyan gyonyoru kepek, diszletek, megoldasok vannak benne, hogy szamtalanszor szetfolytam tole.
A szereplok jol lettek kivalasztva, remekul hozzak amit kell;vegre megjegyezheto karakterek!
A tortenet eredeti, csavar is van, ahogy igenyli az ember manapsag.
Van persze hibaja is, volt ket resz (5-6) ami erzesem szerint kilog, gyengebb lett. De az is lehet hogy ezzel is volt valamilyen szandeka a rendezonek, es csak nem egyeztek az en elvarasaimmal.
A szemelyes kedvencem reszem (sok-sok mas mellett), a 3. resz bevezeto elso par perce. Annyira tokeletes audiovizualis lubickolas a maga vegtelenul hatborzongato modjan. Volt hogy csak ezt a par percet ujraneztem.
Az egesz sorozat zseni.
En ilyennek kepzelek egy minosegi sci-fi sorozatot (mar ami nem űr scifi).

Bravo!

A zseniális Ex Machina és a fantasztikus Annihilation készítője, Alex Garland ezúttal egy olyan történet elmesélését választotta, amihez egy film formátuma kevés lenne. A Devs hozza azt a kíváncsiságot felkeltő, titokzatossággal átitatott érzést, amit az Ex Machina elején lehet érezni és azt a misztikus, álomszerű atmoszférát és szokatlan, de nagyon izgalmas zenét, amit az Annihilation. Nagyon érdekes, hogy képi világában itt is összefonódik a természet, a technológia és az idegen/ismeretlen/túlvilági, ez már szinte az író-rendező kézjegyének is tekinthető. Az első rész annyira bevonzott, hogy utána amint tudtam, azonnal bedaráltam a maradékot.
Szerencsére én úgy kezdtem bele a sorozatba, hogy alig tudtam róla valamit, és így volt igazán ütős, főleg, hogy pont egy olyan témával foglalkozik, ami kifejezetten érdekel. Most utólag megnézve a trailer-t, óva intek mindenkit tőle :) Elég merész a sorozat a végére már, ezért kellő nyitottsággal érdemes belekezdeni, de nagyon ajánlom, mert számomra az utóbbi idők egyik legjobb élménye volt.
Ha ez nem volt elég és kéne még pár kedvcsináló kulcsszó: quantumszámítógép, big data, szimuláció, filozófia, de trailert akkor se nézzetek :)

Kicsit ambivalens érzéseim vannak a sorozattal kapcsolatban. Maga a téma nagyon kedvemre való, az egész filozofikus-mindfuck elem parádés, imádom, amikor ennyire elgondolkodtat egy film/sorozat. A látvány és a hangulatteremtő elemek szintén tízpontosak, nagyon jól néz ki az egész, és a zenéket is eltalálták, a hangulata magával ragadó.
És itt jön sajnos a „de”: a karakterek egy része és a történet bizony hagyott némi hiányosságot maga után. Volt néhány nagyon kidolgozatlan szál, pl. Kenton úgy általában, annyira logikátlan húzásai voltak, vagy az spoiler vonal, ami teljesen felesleges volt és a második részben nagyjából el is hagytuk, hogy csak a végefelé jöjjön elő megint egyfajta deus (haha) ex machinaként. Emellett olyan momentumok is akadtak, amelyeket érzésem szerint az írók sem gondoltak át, ők sem tudnák megmagyarázni, mi értelme volt, mégis bedobták, hadd rágódjon el a néző azon, mennyire felfoghatatlanul ravasz megoldásokat találtak ki. Engem inkább idegesítettek ezek, mert valójában üres lufiknak éreztem őket, ilyen volt például spoiler.
A színészek egyébként jól játszottak, az általam eddig idegesítőnek tartott Alison Pill alakítása egyenesen lenyűgöző volt, jó lenne, ha legalább jelölnék ezért valamilyen díjra. A többiekre sem volt panasz, bár a főszereplő Sonoya Mizuno egy idő után nagyon zavart, hogy lassú, töredezett mondatokban beszélt folyamatosan, mintha legalábbis értelmi fogyatékos lenne. A történetet viszont egész jól lekerekítették, tartottam pedig a lezárástól, de tetszett, amit kihoztak belőle. Kicsit San Juniperós hatása lett a végén.

Garland meg a kockái…

Tetszett, de nem tartom kiemelkedőnek a témájában.

Ami hatalmas pozitívuma a sorozatnak, az a képi világ és az egész hangulata. És Jamie. :) A zene hol telitalálat, hol baromi idegesítő. A befejezés kicsit olyan…ehh.
Mindezek ellenére viszont tényleg szórakoztató és érdekes volt, az értékelésem egy erős hetes.

A vizualitás és a hang nagyon a helyén van, eleinte úgy tűnt, hogy a történettel és a színészekkel sem lesz gond. Aztán szép lassan kiderült, hogy a sztori nem halad igazán semerre és a karakterek is abszolút érdektelenek és többnyire élettelenek. Kár érte, szerettem volna szeretni, de így, hogy még a sci-fiből a „sci” is csak egy elrontott blöff volt, csalódás lett a vége.

Az pedig kifejezetten vicces, hogy ergonómiai szempontból milyen szörnyű hely a szupergazdag, élvonalbeli szupertitkos fejlesztéseket végző cég legmenőbb irodája, a folyamatosan változó fények, asztalba épített billentyűzetek és mozdíthatatlan monitorok persze jól néznek ki a képernyőn, de rémálom lenne tíz percnél tovább dolgozni próbálni egy ilyen helyen.