Kedvencelte 9

Várólistára tette 30


Kiemelt értékelések

LoneWolf 

Devil May Cry Fans May Cry

Nem, nem és nem! Ez történik, ha a készítők a Reddit-ről és a Twitter-ről gyűjtik össze az ismereteiket egy adaptálni kívánt franchise-ról. Egy tucat, szinte már „marvelizált”, démonvadászos animét rendszertelenül teleszórtak DMC nevekkel és fanservice-szel a nagyobb nézettségért, mert nem bíztak a saját kreálmányuk sikerében, egy létező, már sikeres IP-re pedig mindig könnyebb építeni. Még Dantét is képesek voltak összemosni Néróval (zene, haj, szinkronszínész, személyiség), nem beszélve az unalomig tolt és a szériánál totálisan erőltetettnek érződő „Az emberek a valódi szörnyek” üzenetről. (2 játékban is volt ilyen, de nem ennyire szájbarágósan.)
Ez a verzió egyértelműen az újoncoknak, illetve a „normieknak” készült, akik még sosem játszottak DMC-vel (Minden sztori elemet túlmagyaráz, illetve több ponton is totálisan felrúgja a kánont és átírja a karaktereket, emiatt pedig inkább érződik egy béna fan fiction-nek, mint adaptációnak.), mert ez legalább olyan pocsék reboot lett, mint a 2013-as játék. Sokat elmond még róla, hogy a legjobb epizódja a 6. lett, melyben Dante föl sem tűnik.
A soundtrack amúgy hangulatosan válogatott, (igazi 2000-es évek vibe) az animációja viszonylag pofás, de kiemelkedőnek nem mondanám, plusz a harcok koreográfiája sem rossz, viszont ez is édes kevés ahhoz, hogy méltó legyen a címéhez. Jobban örülnék a 6. játéknak, mint ebből egy újabb évadnak.

(Részletesebben lásd. az epizódokhoz írt szösszeneteim…)

1 hozzászólás
amnézia 

Sokkal jobb volt, mint amire számítottam.

Sajnos – technikai okok miatt – nem ismerem annyira a játékot, mint szeretném (még), így nem tudom, azzal együtt milyen hatással lett volna rám, de az elejétől a végéig, szinte minden pillanatát imádtam, és ez régóta nem fordult elő velem.

A szép animáció egy jól felépített, fordulatokban gazdag világot emel még élvezhetőbbre, ahogyan az epikus, laza és őrült pillanatok is, bár Dante karaktere önmagában figyelemreméltó (enyhén fogalmazva). Emellett hiába egy non-stop hack & clash darabról van szó, akadnak benne megrázó, drámai részek is. Ugyan bővelkedik a műfaj kliséiben is, mint a démonvilág-átjáró, a fő karakter, azaz a démonvadász spoiler, traumatikus múlt, bosszú stb., de nem tud zavarni, ahogyan néhány hatásvadász jelenet sem, pl. a metálos soundtrackek alatt játszódó motoros üldözések, csaták. Ez egy jófajta guilty pleasure, és sablonos vagy sem, jól áll neki. A soundtrack pedig egyébként is megemlítendő a minőségi zeneválasztás miatt, illetve gondolom, a 2000-es évek elejei slágerekkel is a nosztalgiára erősítettek, azoknak a nézőknek kedvezve, akkor ekkor játszottak a játékokkal.
Megjegyzendő még, hogy a zúzdákat általában unni szoktam, itt viszont ez is lekötött.

Egész jó cliffhangerrel lett vége, de ennek ellenére is várom a folytatást.

(Kevés volt ez a rész, bezzeg a sok hülyeségből. . .)

2 hozzászólás
blondeashell

Fhú, hol is kezdjem? Tömény nosztalgia. :D
Úgy cirka ~10 évvel ezelőtt hatalmas rajongó voltam (még mindig az vagyok, lol), szóval nem ismeretlen számomra az előző anime és a játékok sem.
Hát nem tudtam, mi hiányzik az életemből. :D Most már tudom, hogy ez.
Az animáció gyönyörű, stílusos, és csak összehasonlítási alapként a 2007-es animével ellentétben tele van izgalmas, kreatív és gyönyörűséges akciójelenetekkel. Emellett azt sem hagyhatom szó nélkül, mennyi Capcom és kánon easter egget tartalmaz. :D
A soundtrack 10/10, bárki is volt a felelős érte, megérdemel egy fizetésemelést. Komolyan. 2000's alternative/emo/goth kid paradise.
Akkor egy pár szót a sztoriról… Nos, első körben a játékok sosem a pristine writingról voltak híresek, szóval a worldbuilding és a kánon sosem volt túl részletes, és visszanézve vannak dolgok, amik vagy sosem lettek elmondva vagy semmi értelmük. (Also, én nem vagyok az a kánon-elitista ember semmilyen fandomban, ezt vegye mindenki figyelembe a véleményemet olvasva. Ha valami számomra beleillik a sztoriba, én azt approve-olom. :D) Na, ez a sorozat látszólag nagyon igyekezett ezeket kijavítani, befoltozni, a fandom nem túl nagy örömére. Nekem tetszett, sőt, a változtatások még sokkal nagyobb értelmet adtak számomra egy csomó kánonbéli dolognak. Szóval, ha valakit ez zavar, hogy megint be lett kavarva a kánonba, bár nem tudjuk még pontosan, hogy a nagy egészben hol foglal ez a sorozat helyet, akkor annak ez a sori nem való. Én teljesen elfogadtam ezeket a változtatásokat, mert sokszor nagyobb mélységet adnak vagy makes more sense.
Visszatérve a franciheseban elfoglalt helyére… Nem teljesen világos, hogy ez egy DMC3 adaptáció sajátos megoldásokkal vagy egy felvezető vagy micsoda. Viszont a sztori alapvetően a harmadik játékon + az előzménymangán alapul.
Dante… Ó, Dante. Életem egyik első fictional man szerelme. :D Hozta a saját formáját, ugyanolyan cocky, arrogáns, hülye vicceket elsütögető karakter, mint a játékokban is. (we don't talk about DMC2 here) Szóval, teljesen eltalálták a személyiségét, bár nyilván a kánon szerinti legfiatalabb Dantéval van dolgunk, úgyhogy bizonyos tekintetben iszonyatosan gyerekes és impulzív, de én ezt egyáltalán nem bántam, sőt, reálisnak tartom. DMC3 Dantéból keveset láttunk alapvetően az eredeti franchiseban, és iszonyatosan jó volt látni akción kívül hülyülni meg megcsillogtatni azt az idióta humorát. :D Attól, hogy egy karakternek traumatikus gyerekkora volt, nem muszáj automatikusan egy kemény, hideg valakinek lennie. És lemme be clear, kb 20 éves at this point, és elég viharvert gyerekkora volt, szóval let him be that childish. He's just a baby!

Na, és akkor SPOILER innentől.
spoiler
spoiler
spoiler
spoiler
spoiler

Szóval, összességében szerintem ez egy nagyon király sorozat, akár önálló dologként, akár a franchise részeként értelmezi az ember. Abszolút megéri az időt, és a cliffhangerrel a végén remélem, hogy megél még pár évadot, különben fellázadok! Iszonyat jó revive-ja az egész franchisenak, szóval vétek lenne ezt itt abbahagyni.
Királyul hozta a 2000'es évek hangulatát is minden tekintetben (említettem már, hogy a soundtrack überkirály? :D), és egy kicsit megint 15 éves voltam, amikor hetekig nyomtam a DMC3-at nyaranta. :D
Btw a magyar szinkron elég pöpecre sikerült, a hangok nagyon passzolnak, a forditások is okék és relevánsak, néhol ütősebbek is, mint az eredeti, szóval mindenképp érdemes adni neki egy esélyt.
Szóval, nekem ez egy elvakult 10/10, realitástól és fandomba való tartozástól függően inkább egy erős 8-8.5/9.5. :D

_Norbi 

Bár a Devil May Cry játéksorozathoz nem sok köze van azért szórakoztató volt. Aki nem ismeri az előzményeket annak meg kifejezetten élvezhető. Pörgős, kicsit elcsépelt mondanivalóval rendelkezik, enyhén bugyuta történettel. Én biztosan megnézem a 2. évadot is (ha lesz) de jobban örülnék egy Nightmare Creatures feldolgozásnak inkább.

Racoon_Lady

Fuh én valószínüleg nagyon elfogult vagyok ebben az esetben az értékelésemmel. A régi MadHouse gyártású animét is szerettem, illetve mindegyik játékkal játszottam (a memekről ne is beszéljünk, amiket ez a fanbase termel… zseniálisak), imádom ezt a világot, a karaktereket és iszonyatos hype volt nekem minden előzetes promo ehhez a sorozathoz.
A készítők pontosan tudták, milyen rajongótábornak gyártanak sorozatot éppen. Ez látszik a zene választásokban, a soundtrack egyszerűen fantasztikus, és nem csak azért van, mert tele akarták rakni ismert számokkal, hanem mert illeszkedik is a világhoz és a főszereplőjéhez. A sok apró utalás és részlet, a játékokból át vett zenék, valahol alig észrevehetően, valahol egyértelműen arcon vág minket egy-egy ismerős dal. Sok visszatérő gag volt a jatékokból, de a régi sorozat óta canonná vált dolgokból is láttunk párat.
Az akció DMC-hez híven extra, a dialógusok, főleg Dante mondatai is hozzák az alap hangulatot. Dantet továbbra is imádom, ez a megközelítés szerintem nagyon szerethető lett. A dinamikájuk Lady-vel itt is jól működik.
Az animáció szép, a CGI használat néhol zavart csak, ami jó, mert nagyon allergiás vagyok rá amúgy… A szinkronmunka nagyon jó, Lady és a White Rabbit, akiknek különösen kitűnt a hangja nekem. Dante is tetszett, de először fura volt megszoknom a DMC5 után, ahol másnak volt a hangja a szinkron színész… (khmmm Nero…:D)
Tűkön ülve várom a folytatást, mert a lezárás nagyon hype volt. Ha szereted a DMC játékokat akkor mindenképpen nézd meg, de a gamek ismerete nélkül is szórakoztató, mert nem egy az egyben adaptáció, hanem egy felfrissítés ami merít bőven az alapanyagából. Nem kell valami iszonyatosan komplex történetet várni, a DMC sose arról volt híres, de szórakoztató lett :D

2 hozzászólás
bob_bab 

El sem hiszem, hogy ez ennyire betalált! Baromi jó lett! A zenék tök jól passzolnak, és az akció is pörög rendesen. Szó szerint démoni szörnyetegek vannak a történetben és mily meglepő, hogy az emberek még mindig rosszabbak. Egyetlen bajom, hogy hamar véget ért. Nagyon remélem, hogy megérjük a tesók találkáját.
Videójáték adaptációként nem tudok sokat mondani, mert sosem játszottam a játékkal, de a sorozat simán megállja a helyét. Imádtam!

U_Pálma 

Igazi húsvéti menü – nyúl, tojás (easter egg) és ima is volt benne bőven.

Sorozatnak is teljesen jó. Az akciójelenetek látványosak, fordulatosak és ötletesen koreografáltak, az animáció pedig olyan, amire egy mai animációs sorozatnál számítani lehet. A költői eszköztárat remekül használja. Fájdalmasan aktuális – és sajnos tágabb értelemben örök – problémára világít rá spoiler, ami nem gyengén beszól az USA-nak. A szereplők életszerűek és jól megírtak, különösen a főgonosz, akivel így elég könnyű szimpatizálni. Figyelembevéve, hogy Dante a főszereplő, ő egy kicsit eltörpül ehhez képest – imádtam a beszólásait, nagyon viccesek, de emellett úgy éreztem, ő nincs annyira kifejtve vagy a történésekbe beavatva (talán azért, mert a nagyhatalmú szülői örökség már klisés lehet, meg mert nem veszik őt komolyan). A végéből ítélve úgy képzelem, ezt a 2. évadban orvosolni fogják.

Videójáték-adaptációként nem tudom. Dante látszólag tagadhatatlanul videójáték-karakternek érzi magát, ami inkább a humorfaktorhoz tesz hozzá, mint az értékéből vesz el. Akadnak ebből eredendően kisebb értelmetlenségek (pl. a kard hogy marad a hátán, és miért clippel bele a padlóba?), de a sorozat sztorija nem szenved kárt, amiért túlságosan ragaszkodni akarna a játékokhoz. Az ész nélküli „hentelést” több ponton el is ítéli a sorozat, ami észhez térítésként jól jön. Abba, hogy mennyire maradtak hű az eredeti elvekhez, PC-s lévén nem tudok beleszólni (csak néhány gameplayt láttam, meg régen a 2007-es animét), de számomra gyanúsan inkább a DMC5-höz nyúltak vissza (legalábbis ami a Bury the Light és a Devil Trigger soundtrack számokat illeti). Valószínűleg új rajongók csalogatása volt a cél.

A nosztalgiavonatot élveztem benne a legjobban. Tele van tömve a gyerek- és tinédzserkorom legmenőbb számaival, ráadásul a lehető legjobb helyeken. Ráadásul az új Evanescence szám…! ❤ Már ezekkel egyedül el tudták nekem adni. A másik, amit külön kiemelnék, a 6. epizód. spoiler

Régóta figyeltem a jöttét. Amikor a TikTok fyp-m lebombázott vele, azonnal kíváncsi lettem (míg sok más új sori várólistán vár) – kétségkívül tudtak valamit a készítők, ami a mai trendeket illeti. Egy jó kis gyorskajára számítottam, ami ellazít a szakdolgozati hajrá után, de örülök, hogy ennél azért többet is tudott nyújtani.

Xylaryss 

Van pár franchise, amihez jobb nem nyúlni.
Ez ilyen.
Ha egy női karaktert kéne megnevezzek, akitől behányok, az a dilis, tomboy mérike. Gyűlölöm, egyszerűen minden klisét rátoltak már a játékban, de ott is egyedül azt élveztem, mikor majdnem kettévágták off. Ez az a karakter, aki azért kellett csak, hogy legyen egy nőnemű is. Műsoridőt nézve, ő a főszereplő, nem Dante :(

A lore és ez a valami amit láttam, távol állnak egymástól, Dante egy röhejes bohóc, amúgy is alig szerepel. Mindenféle agyonhasznált, semmitmondó szemét viszont helyet kapott. Nyilván az Alice csodaországban muszáj mindenbe, mintha valami elképesztően csudálatos mű lenne, holott nagyobb a füstje, mint a lángja, és sajnos annyi film, játék használta fel, hogy kifakult.
mérike kapott egy hosszú és rémesen gagyi visszaemlékezést, de egyetlen dolgot jegyeztem meg: mennyi helyen ki lehetett volna iktatni, de mindent is túlélt. Kár.

Az egyetlen értékelhető karakter Enzo volt, de őt amúgy is bírtam.
Megvannak a játékok, nem egy díszdobozban, 3 pedig eredeti japán kiadással is. Az artbookok, mangák, novellák is. Ezt a mellékvágányt leszámítva, a Devil May Cry a szívem csücske marad. Addig, amíg a japánok nyúlnak hozzá.


Népszerű idézetek

Londonna 

– Jól vagytok?
– Voltunk. Amíg a plüssnyúl úgy nem döntött, hogy vége a világnak.

1. évad 3. rész – Sűrű, kusza, vad vadon
amnézia 

Ez a fajta pszichopata könyörtelenség. . . ez emberi jellegzetesség.

1. évad 7. rész – A Paradicsom kapuinál

Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján