Dermesztő szenvedélyek (1992) 69% 39★

Ha látom Kim Basingert mindig örvendezem picit. Érdekesnek találom Nicole Kidman és Basinger külső hasonlóságait, és sokszor játszom el a gondolattal, hogy kicserélném a két színésznőt különböző szerepeikben. Ehhez a filmhez az előbbiekben említett, ausztrál színésznőt kértem volna fel a szerepre. (Míg Basinger telitalálat lett volna az Ausztrália c. filmben).
Kidman feszes, szigorú femme fatale, Basinger pedig hiába próbál femme fatale lenni, mindig marad benne egy maréknyi báj, egy szemernyi kedvesség, egy icipici „tündérség”. Nem vitatom, hogy emiatt Kidman a jobb színésznő, de talán fizimiskája is előnyösebb „joker” szerepekre. Én mindenesetre mindkettejüket nagyon szeretem, és mivel Basingert vajmi keveset látni, öröm, ha láthatom játszani, még akkor is, ha elég közepes, ami a színjátszását illeti. De nem vitatott, inkább erős közepes.
Szerintem ezt a filmet kizárólag miatta és Thurman korai szereplése miatt érdemes megnézni. (Sajnos elég … fogalmazzunk úgy, hogy esetlen még).
Még egy dolgot szeretnék kiemelni: ugyan elég sok a sablon, pl. Freud álmoskönyvét ismételgetni… (lerágott csont), de az nagyon tetszik, hogy minden feltüntetett mentális betegséget pontosan és körültekintően vittek színre. Utánanéztem, és rendkívül hitelesnek találom. Nagyon tetszik Heather Evans férjválasztása is, ha megvizsgáljuk a sztori alapján, apához fűződő viszonyát – ebben sem téved a film, és a cselekménye is ennek megfelelően tűpontos és konzekvens.
Ami viszont kívánnivalót hagy maga után, az a színészi munka, az operatőri munka (minden távoli, nincs drámai felvétel), és a rendezői lazaság. Sokkal jobb noirt kellett volna ebből rendezni, sem a cselekény, sem a zene nem passzol túlzottan egymáshoz.
Olyna érzésem volt, hogy inkább a forgatókönyvre koncentráltak, eközben pedig lemaradt a lényeg a vászonról.
Kár; azonban egynek mindenképpen jó!