Keserű méz (1992) 80% 110★

Gyötrelmesen zseniális alkotás, Polanski kegyetlen jól bemutatja a szerelem színeit és mélységeit. Örök kedvenc.

Az a véleményem erről a filmről, ami Vonnegut-nak A Karamazov testvérekről:
Minden benne van, ami a világról tudható!

Jóval jobbra számítottam.
Leginkább a rendező önmagára vonatkozó terápiájának tudom látni. (Ha ez kellett ahhoz, hogy a Zongoristát meg tudja rendezni, már megérte.)
A történettel nem igazán tudok mit kezdeni (legutóbb a Lolita olvasása kapcsán voltam így, azt abba is hagytam).
Az én fogalmaim szerint a filmben történteknek semmi köze a szerelemhez, noha igen sokat elhangzik benne ez a szó. Sokkal inkább a szenvedélyről, az ösztönökről, a zsigeri létről szól, semmint a szerelemnek nevezett európai kultúrtermékről.
Nincs hol melegedni a film során. Nem is kérdés, hogy az út vége a halál.

Mit látunk? Ha az emberi árnyékot kontrollálatlanul rászabadítjuk az életünkre, mondván „az az igazi élet!”, akkor az felfalja az egész életünket.
Van dolgunk az árnyékunkkal, nem is kevés, de a józan elfojtás még mindig hasznosabb, mint a szabadság illúziójaként kiengedni a démonokat és velük szállni.
Polanski emberi élete az ő élete, úgy éli meg, ahogy tudja. Abban nem művészebb nálunk.
Vannak viszont filmjei, amelyek kivételes művészi – és emberi – értékeket közvetítenek.
Ebben a filmben a fókusz a romláson van, nincs katharzis, nem látszanak az értékek.
Ilyen erővel bűnügyi krónikákat is olvashatnék.
Ettől a filmtől szinte semmit nem kaptam. Ahhoz képest hosszú, meglehetősen unalmas is.
És ha már a szenvedélynél vagy éppen a szexnél tartunk, vannak filmek, amelyek ezt sokkal, de sokkal jobban ábrázolják. (Például A szerető – https://snitt.hu/filmek/a-szereto-1992). És olyanok is, amelyek a halálba vezető szenvedélyt sokkal jobban feldolgozzák (Lars von Trier filmjei).

(Ahogy nézegetem a filmről szóló információkat a neten, most látom, hogy a Mimi-t jásztó Emmanuelle Seigner Polanski felesége. Furcsa egy nő, az biztos. De így sem az én világom.)

Nézhető, de nem ajánlom.

Nagyon nehéz értékelni ezt a filmet, és az értékelésemet most is inkább magamnak írom, hátha később még jól jön, hogy be tudjam azonosítani, hogy ez volt az a film, ami brutális módon szemlélteti a párkapcsolaton belüli elidegenedést, az “unalmat”, “megszokást, és az abból adódó játszmàkat. Volt hasonlóban részem, és ez a film egy jó emlékeztető arra, hogy valamit másképp kell csinálni, hogy elengedhetetlen a szeretet jelenléte, hogy egy nőnek mindig meg kell őriznie a tartását. Kell, hogy az embernek saját élete legyen önmagában, és hogyha függünk is, annak is van egy egészséges határa. De arra is emlékeztet, hogy ha egy kicsit túl is lőttünk a célon, mert bárkivel megesik, hogy a szerelem hulláma átcsap a feje fölött, az élet attól még lehet újra józanság, harmónia, helyreállás.
Mindig nagy dilemmát okoz ez a film, hogy vajon érdemes valakivel komolyan tervezni bármit is? Vagy mi kell ahhoz, hogy a dolgok ne süljenek el rosszul egyik fél számára sem? Érdemes tervezni, bizalmat szavazni?
Visszarángat a földre ez a film, rájövök, hogy az egyetlen dolog, ami igazán össze tud kötni ezen a földön egy férfit és egy nőt, az a szövetség.
Nem biztos, hogy minden embernek tudom ajánlani ezt a filmet, vagy minden élethelyzetben.
Egyébként Peter Coyote hatalmasat megy ebben a filmben. A vége nekem nem tetszik, de az is elgondolkoztató.

Polanskit eddig is respektáltam, a színész gárdát viszont nem ismertem, de a rendező pazarul kihozta belőlük a maximumot, úgy gondolom. Egy megtekintést mindenképp megérdemel a film.

Talán még nem is készült jobb film.

Ez a film végigvezet minket egy először szerelemnek induló, majd később egy egészen furcsa kapcsolatba átmenő szövevényes érzelmekkel teleszőtt groteszk világba. Szerintem jól ábrázolják az emberekben megbújó ösztönöket, amit a társadalom miatt keretek között tartunk, de valahol mélyen ott van az a ki nem mutatott érzelem.
A filmet azoknak ajánlanám, akik kicsit el tudnak vonatkoztatni a puszta állatias szexualitástól és látják, hogy ezekben a képekben valami van a háttérben. Önzés? Manipuláció? Kiszolgáltatottság?
Összességében számomra elgondolkodtató egy film volt és örülök, hogy rátaláltam és megnéztem.

Ezt megnézve (újranézve, sok év után) marhára örülök, hogy én ilyen vanilla vagyok.
Nemtom, Polanski mennyire szánta ezt paródiának – ha annak szánta, akkor király. Ha komolyan gondolta – akkor nem tudom, mennyit tud az igazi emberekről, valószínűleg elég keveset.