Csillagközi terror (1996) 38% 6★

Egy nagyon gagyi Die Hard koppintás az űrben, ahol a végére már jobban szurkol az ember a gonosznak, mint a teljesen súlytalan „hősnek”. Számomra csak Bruce Campbell menti meg a nézhetetlentől.

Igazából azt hiszem, néha mégiscsak illene süvegelnünk a kilencvenes évek Zs-kategóriás filmeseinek teljesítményét: nekimenni a sci-fi műfajnak CGI nélkül, tudván, hogy minden trükkfelvétel ótvarosan rosszul fog kinézni, bátor dolog. Valakikben akkortájt mégis élt az olthatatlan vágy, hogy sci-fi akciófilmet forgassanak, összelapátoltak rá valamennyi pénzt, néhány értelmezhető tudást felvillantó színészt – szóval dolgoztak „érte” és „rajta”. Mennyivel jobb, hősiesebb teljesítmény ez, mint kicsivel később az Asylum-mozik dömpingjében való közreműködés?

Na jó, viccelek, az efféle szutykokért egyetlen csepp benzin, egyetlen centi celluloid, egyetlen kifizetett dollár sem érte meg. Mit magyarázzam? Csúnya, buta, kőegyszerű, rosszul rendezett, igénytelen díszletek között igénytelenül filmezett, amatőr módon eljátszott cucc – talán annyival múlja felül a Brion James kihívás miatt szintén tegnap nézett Frogtown II-t, hogy itt egy-egy jelenet olyan borzalmasan esetlenül sikerült, hogy azon lehet és kell is röhögni. Borzasztóan amatőr, és ha a saját fenti bevezetőmre visszakötök, nem ennek a stábnak, sokkal inkább a nyolcvanas években kis költségvetésből filmet csinálóknak jár valamiféle tisztelet – ők ezerszer biztosabban el tudták hitetni a nézővel, hogy az filmet néz. Itt azért nagyon sokszor kételkedtem.
Az egyetlen mentőtényező a 33 emelet mélyen a pokolban mintájára egy valamirevaló színész, vagy egy bármiféle vonzerővel, egyediséggel bíró díszlet lehetne, de itt még ilyesmire sem futotta.

Nem kell vele foglalkozni, abszolút és totálisan felejtős darab.