Befejeződik az Ori és a Föld között dúló háború. Az Ori rettentő erővel és hatalommal bíró faja az Eredet vallásának agresszív terjesztésével igyekszik követőket szerezni, és azok imádatából meríti óriási energiáit. A többi galaxis civilizációit is fenyegető Ori csupán két lehetőséget ajánl… [tovább]
Az igazság ládája (Csillagkapu 3.) (2008) 50★
Képek 26
Szereposztás
Kedvencelte 8
Várólistára tette 20
Kiemelt értékelések
Nagyon örültem volna, ha ezt a sorozatba beleépítve tudták volna megalkotni. Több idő kellett volna ennek a történetnek, hogy mindet ki lehessen fejteni szépen. Így számomra kicsit összecsapott lett.
Sam haját imádtam, annyira jól állt neki. <3
Puszedli??? Amúgy nem valamilyen mogyorós kekszet sütött Mitchell a sorozatban Samnek??
A film megértéséhez szükséges a sorozat utolsó két évada, mivel ez az ottani Ori-szál lezárása.
Az egész jobban működne két-három epizódként, mivel eléggé mozgalmas.
Igyekeztek mindent belepakolni, ami a sorozat rajongóinak tetszett.
Sajnos sem Mithellt, sem Valát nem kedvelem, és itt sem adtak rá okot.
Egy dupla rész a sorozat lezárásául, legalábbis az Ori elleni harc betetőzéséül. Nem igazán lehet más értékelést írni, mint hogy ugyanolyan jó, mint a sorozat eddigi részei.
Utáltam Michell karakterét, ahogyan az egész Ori sztorit, szóval ez a kis bónusz filmecske nem tartozik a kedvenceim közé…
Népszerű idézetek
Cameron Mitchell: Sam?
Samantha Carter: Yeah?
Cameron Mitchell: What's in the bag?
Samantha Carter: Oh! My god, I almost forgot. [holding the bag out to him] I baked these for you.
Cameron Mitchell: [opens the bag and peers inside] Macaroons!
Samantha Carter: I'm sure they're not as good as your grandma's.
Cameron Mitchell: Nice recall.
Dr. Daniel Jackson: Oh, God.
Doci: Your gods cannot save you now, Daniel Jackson.
Dr. Daniel Jackson: Actually, that's just a statement of general dissatisfaction.
Vala Mal Doran: Look at my hands, all right? They are raw and bleeding. I've broken every nail. We've been out here in the scorching heat for days. I haven't showered!
Dr. Daniel Jackson: None of us have.
Vala Mal Doran: That is painfully obvious.
Vala Mal Doran: My own mother used to say to me „Vala, happiness is not something you can buy.” Or in my case, steal.
Cameron Mitchell: I'm gonna go find the queen.
Kevin Marks: How?
Cameron Mitchell: Like grandma said: If you want honey, gotta follow the bees.
Kevin Marks: Sounds like a good way of getting stung to me.
Hírnök: Még nem túl késő, engedj hogy üzenjek a világnak. Hogy az Eredet az üdvözülés útja. Általa mindenki életben marad.
Cameron Mitchell: [to Marrick, who is controlled by replicators] You know, I think we just got off on the wrong foot.
[Marrick throws him across the room]
Cameron Mitchell: Oh who am I kidding? I knew you were an asshole the moment we met!
Cameron Mitchell: All right. Weapons to maximum.
Kevin Marks: Sir?
Cameron Mitchell: It's a joke, Marks. Make it go.
Cameron Mitchell: It's kind of weird not having a big bad guy to fight anymore.
Samantha Carter: Yeah. That's how we felt when we defeated the Goa'uld… and the replicators… the first time.
Cameron Mitchell: Well, Jackson and Vala took care of that.
Vala Mal Doran: That whole Ori thing was not our fault!
Dr. Daniel Jackson: Just take the blame. You get used to it.
Vala Mal Doran: We played a big part in fixing the problem.
Cameron Mitchell: That you did.
Teal'c: There are still many planets in our gate system that remain unexplored.
Dr. Daniel Jackson: Yes, let's see what mysteries P3K-546 will hold.
Vala Mal Doran: And what treasure.
Cameron Mitchell: I'm sure something will come up. Walter, hit it!
Folytatása
Összehasonlítás |